Az anyukaélet hétköznapjainak igen jelentős részében ruhákkal foglalkozunk. Mosunk, teregetünk, szárítgatunk, leszedünk, összehajtunk, elpakolunk, hogy aztán újra elölről kezdhessük a folyamatot. Mert egyenjogúság ide vagy oda, kevés apuka tartja számon, hogy a kedvenc mezeknek mindig előnyük van a mosás során, hogy melyik ruha éppen melyik csemetéhez tartozik, hogy hol lapulnak az ünneplők, és merre várakoznak a javítani való nadrágok.

De mit tegyünk a kinőtt ruhákkal?

Élnek közöttünk nagyon ügyes anyukák, akik szezononként átválogatják a ruhákat, ők egyben kezelik a méreteket. Ilyenkor egy-egy évszak végén komplett öltözetek kerülnek ki a szekrényből. A gyakoribb viszont az az eset, amikor a reggeli öltözködés közepette derül ki az egyes darabokról, hogy szorít, rövid, kicsi. Ha elég nagy a ruhásszekrény, a használatban lévők mögé betárazhatjuk ezeket a kósza darabokat, a kinőtt ruhahalom így nem egyben kerül ki a szekrényből, hanem hétről-hétre fog növekedni.

1. A legkedvesebb darabokból tegyünk el párat emlékbe, biztosan szívesen látják majd az unokáink.

2. Ha öröklésre esélyes kistesó van, rendszeresítsünk egy dobozt vagy nagyobb szatyrot a kinőtt ruháknak. Ha megtelik, méret-megjelöléssel bekerülhet az adag a raktárba, pincébe, padlásra. Érdemes nagyjából hasonló méretű tárolókat használni, hogy a készlet átlátható, egymásra pakolható legyen.

3. Nézzünk körül a környezetünkben, kinek jönne jól az ajándék ruhacsomag. Ha megvan a kiszemelt család, és örülnek a lehetőségnek, a továbbiakban automatikusan hozzájuk vándorolhatnak a kinőtt ruhácskák.

4. Hirdessünk gyermekruha-csereberét a barátok között! Jó alkalom a találkozásra az anyukáknak, közös játékra a kicsiknek, az alkalom végén pedig jó esetben mindenki aktuálisan-méretes ruhákkal térhet haza.

5. Rendezzünk virtuális garázsvásárt az ismerős anyukák körében! Készítsünk pár fényképet a kinőtt darabokról – a szőnyegen szép összeállításban egyben is megtehetjük ezt –, és árral, vásárlási határidővel hirdessük meg a nagyszerű lehetőséget. Érdemes alacsony árakat meghatározni, hogy biztosan elfogyjon a nekünk már fölösleges készlet.

6. Egyre több helyen működik szociális szolgálat, ahol szeretettel várják a ruha, cipő és használati tárgy adományokat. Érdeklődjünk előre a leadhatóság felől, hogy valóban segítség legyen a felajánlásunk. Figyeljünk arra, hogy a rászorulóknak szánt csomagban olyan állapotú ruhák legyenek, amit mi is ráadnánk a gyermekünkre!

7. Vannak bölcsődék, óvodák, ahol örülnek a pót-gumicsizmáknak és a váltóruhának szánt daraboknak. Járjunk nyitott szemmel!

8. A szakadt, javíthatatlan, foltos ruháknak is lehet még további boldog életük: a pólók és pulóverek mostanában környezettudatos zöldségeseknél landolhatnak, műanyag zacskó helyett használatos bevásárlótáskát készítenek belőlük. Állatmenhelyek, autószerelő műhelyek, szőnyeg- és lábtörlőkészítők is örömmel fogadnak puha, használt ruhadarabokat. Sőt, a takarításnál nálunk is jól jön a „kedves rongy” az apró szorgos kezecskékbe.