A „Ne várj 72 órát!” címen induló kampány azt a közhiedelmet igyekszik eloszlatni, hogy az eltűnési esetekben várni kell a bejelentéssel. Fontos tudnunk, hogy a nyomozás a bejelentéskor azonnal megkezdődik és minden eset elévülési ideje 90 év.

A videók megtörtént esetek bemutatása mellett olyan kérdésekre válaszolnak, mint: mit tegyünk, ha valaki eltűnt vagy úgy érezzük, valakit fogva tartanak, kihasználnak? Mi segíthet a kiskorúak szökésének megelőzésében?



A Mozinet és az Országos Rendőr-főkapitányság összefogásával készült videók célja felhívni a figyelmet a gyerekeltűnési ügyekre, az információszolgáltatás fontosságára annak érdekében, hogy megelőzzék a hasonló ügyeket, az eltűnt gyermekek pedig minél előbb megkerüljenek – mondta Bagota Béla, a Valan – Az angyalok völgye film rendezője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatnál (OKIT), valamint a Lelki Elsősegély Szolgálatnál mentálhigiénés, pszichológus, szociális munkás, szociálpedagógus és szociológus szakemberek nyújtanak mentális és pszichológiai segítséget, jogi tájékoztatást a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pedig kimondottan a szökésben lévő vagy szökést fontolgató gyermekek, fiatalok és gyermekeltűnéssel kapcsolatban segítséget kérő felnőttek hívásait fogadja.

A szolgálatok minden telefonbeszélgetése arra irányul, hogy a segítséget kérők úgy érezzék, rövid idő alatt is hatékonyan foglalkoztak velük, és ennek hatására erőt és bátorítást kaptak arra, hogy pozitív irányba folytassák az életüket. És egy bajbajutott fiatalnak éppen erre van szüksége! A meghallgatásra, a megértésre, az útmutatásra. Hogy az a bizonyos bajbajutott gyermekekkel teli, elszabadult vonat a Soul Asylum slágeréből, amely szélsebesen száguld az egyirányú úton, egyszer mégiscsak visszaforduljon a rossz irányból…

Telefonszámok szükség esetére:

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: 06-80-20-55-20

Eltűnt Gyerekek Segélyvonala: 116-000

Lelki Elsősegély: 116-123