A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a "Szolnok Családbarát Munkahelye" díjak átadásával egybekötött eseményen köszöntőjében elmondta: a család a társadalom egysége, a családok "helyzete és a lelkiállapota" meghatározza magát a társadalmat is, ezt egy felelős kormányzatnak nem szabad figyelmen kívül hagynia. 

Hozzátette: a családbarát fordulat tizenhárom évvel ezelőtt történt Magyarországon. Ennek hátterében az a jogos társadalmi igény áll, hogy a kormányzatnak - ellentétben a 2010 előtt vezetéssel - nem hátráltató tényezőként, hanem inkább erőforrásként kell tekintenie a családokra - mondta. Megjegyezte: az azóta eltelt időszakban családügyi támogatások, intézkedések "hosszú sora látott napvilágot". A több mint harminc támogatási lehetőség és intézkedés meglehetősen széles spektrumot fed le és hozzájárul azoknak a boldogulásához, akik családban képzelik el az életüket - fűzte hozzá.

Kiért arra, hogy a szolnoki önkormányzat már háromszor nyerte el a családbarát önkormányzat díjat, emellett négyszer tartották érdemesnek a családbarát munkahely címre. A település létrehozta a "Szolnok Családbarát Munkahelye" címet is - mondta.

Célok

Hornung Ágnes A családok lehetőségei a XXI. század Magyarországán című előadásában az elmúlt tizenhárom évet és az elkövetkező éveket is meghatározó célok között említette, hogy minél több gyermek szülessen és lehetőség szerint az édesanya harmincéves kora előtt megszülethessenek ezek a gyerekek, hiszen így sokkal nagyobb eséllyel születnek továbbiak is. Szintén fontos célnak nevezte az anyagi biztonságot, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi terhet a családoknak. Harmadik cél, hogy legyen minőségi kapcsolat a családok és a munka, a magánélet és a munka között, azaz tényleges választási lehetősége legyen a szülőknek, hogy a gyermek születése után visszatérnek a munka világába vagy otthon maradnak a gyermek három éves koráig - mondta.

Szólt arról, hogy a teljes életutat lefedik az elmúlt tizenhárom év intézkedései, amelyek számát igyekeznek növelni. A kormányzat feladatának nevezte, hogy kiszámíthatóságot nyújtson az állampolgároknak. Ehhez szükség van más területekkel - például oktatás, közegészségügy, szociális ellátás - való együttműködésre is - emelte ki.

Az államtitkár kitért arra, hogy összefüggés van a családokra fordított összeg - amely az elmúlt években folyamatosan nőtt - és a teljes termékenységi arányszám között, azaz hogy egy nő átlagosan hány gyermeknek ad életet. Mint mondta, bizonyítható, hogy azokban az országokban, ahol többet költenek a családokra, nő ez az arányszám.     Magyarországon annak ellenére, hogy a szülőképes nők száma évről-évre csökkent, mégis nőtt ez az arányszám, mégpedig európai összehasonlításban a legmagasabb mértékben - tájékoztatott.     

Kitért arra, hogy a kormányzat lépéseket tett a családi élet és munkahely közötti kapcsolat összehangolása érdekében. Az óvoda adott, hiszen kötelező 3 éves kortól, de nőtt a bölcsődei férőhelyek száma is - jegyezte meg. Elmondta: nőtt a nők foglalkoztatása a 0-2 éves korú gyereket nevelők esetében is.

Szolnok családbarát város

Kállai Mária, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Szolnok régen elkötelezte magát a családbarát gondolkodás és a cselekvések sora mellett. Mint mondta: a magyar kormány a családtámogatási rendszert folyamatosan gondozza. Szólt arról, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023-ban negyedik alkalommal hirdetett pályázatot a "Szolnok Családbarát Munkahelye" cím elnyerésére.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a család fontosságáról beszélt. Elmondta: "Szolnok Családbarát Munkahelye" címet azok a munkáltatók kaphatják meg, amelyek a munka-magánélet egyensúlyát támogató, családbarát szemléletű működésükkel hozzájárulnak a város családbarát szemléletének erősítéséhez és vállalják, hogy családbarát gyakorlatukat folyamatosan fejlesztik.

2023-ban Szolnok Családbarát Munkahelye" címben részesült a 250 fő feletti munkavállalót foglalkoztató gazdálkodó szervezet kategóriában a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt..; a 200 fő vagy az alatti munkavállalót foglalkoztató költségvetési szerv kategóriában a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet; a 250 fő feletti munkavállalót foglalkoztató költségvetési szerv kategóriában pedig a Szolnok Városi Óvodák.

Szolnok Családbarát Munkahelye

A Szolnok Családbarát Munkahelye cím elnyerését tanúsító díszoklevelet Hornung Ágnes és Szalay Ferenc adták át. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a társaság nevében adta át ajándékát a díjazottaknak, amely egy, a munka-magánélet összehangolását biztosító tréning.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023-ban negyedik alkalommal hirdetett pályázatot a cím elnyerésére. Az idei kiírásra nyolc pályamű érkezett. A pályázatra beérkezett pályaműveket egy szakmai munkacsoport véleményezte, majd javaslatuk alapján a közgyűlés döntött a "Szolnok Családbarát Munkahelye" cím odaítéléséről. A cím birtokosa az elnyeréstől számított két éven keresztül jogosult a cím használatára.