Ha valaki, a Szolnoki Széchenyi Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium matematika-földrajz szakos tanárnője igazán hitelesen tud mesélni arról, mi minden köti a munkahelyéhez ilyen hosszú ideje. 

– Nem véletlenül vagyok itt közel harminc éve – kezdi mosolyogva Erika. – Úgy gondolom, hogy a városban itt a legjobb a tantestületi közösség. Nagyon sokat segítünk egymásnak, támogatjuk egymást szakmai, szaktantárgyi kérdésekben és az iskolán kívüli dolgokban egyaránt: minden területen számíthatunk egymásra. Az iskolavezetés nyitott és elfogadó, abszolút partnerként kezel bennünket, ami nagyban megkönnyíti a munkánkat. A kollégákkal szeretjük egymást, komoly baráti kapcsolatok alakultak ki itt az évek során. A pedagógusok közül jó néhányan már akkor itt dolgoztak, amikor én idekerültem. Úgyhogy elég stabil a tantestületünk. 

Zárkózottabbak a mai gyerekek  

Arra kérdésemre, hogy nagyon mások-e a mai diákok, mint mondjuk a 20-30 évvel ezelőttiek, a tanárnő egyértelműen bólogat. 

– Mások! Azáltal, hogy beszivárgott az életünkbe az internet és megjelentek a különféle közösségi platformok, a tanítási órák közötti szünetekben a folyosókon már nincs olyan kirobbanóan nagy hangzavar, nem kerülnek elő ilyen-olyan játékok, sőt, a gyerekek sokszor ki sem akarnak jönni az osztályból. Vagy, ha muszáj kijönniük és várakozniuk kell egy zárt terem előtt, akkor is egyfolytában a telefonjukat nyomkodják. Az a baj, hogy nagyon beszippantotta őket ez a világ, és mi, pedagógusok ma már akkor csodálkozunk, ha akad köztük egy-két olyan tanuló, akinek nem a digitális kütyük körül forog az élete.  

– Mindeközben a társas kapcsolataik eléggé beszűkültek, ritkábban szerveznek közös programokat, mint akár a 20 évvel ezelőtti tanítványaim. Talán egy kicsit zárkózottabbak is, pedig legbelül ők is igénylik a beszélgetést, de náluk nehezebb feltörni azt a bizonyos burkot. Nem szívesen beszélnek a problémáikról, de amikor sikerül szóra bírni őket, akkor úgy látom, örülnek neki, hogy megnyílhatnak, és hálásak érte, hogy van kivel megosztaniuk a gondjaikat. Mert nyilván nekik is megvannak a maguk bajai, csak kifelé szeretik azt mutatni, hogy minden szép és minden jó körülöttük, mert nem akarnak sebezhetőnek mutatkozni és kilógni a sorból ilyen szempontból – teszi hozzá a tanárnő. – A másik, ami szembetűnő a mai diákoknál, hogy borzasztó nehéz lekötni a figyelmüket, különösen hosszabb távon. Nagy kihívás olyan munkaformát kitalálni, olyan eszközöket alkalmazni, amivel elérem, hogy odafigyeljen a gyerekek nagy része, és még tanuljanak is abból, ami elhangzik az órán. 

A tanórákon túl 

Erika elmondása szerint most sokkal sokrétűbb munkát végez, mint annak idején pályakezdő korában. 

– Az iskolavezetésünk mindig fontosnak tartotta, hogy ne csak a tantárgyakban kötelezően elsajátítandó ismereteket, hanem egyéb, a hétköznapi életben, gyakorlati jelleggel használható tudást is adjunk a gyerekeknek – magyarázza a pedagógus. 

Erika példaként azt is megemlíti, hogy az iskolájuk részt vesz a Családbarát Magyarország Központ legújabb, Pénzügyi tudatosság és költségvetés elnevezésű, középiskolásoknak szánt programjában. Mi több, büszkén újságolja, hogy az ő intézményükben tartották meg az országos szintű program első foglalkozását. 

– A gyerekek pénzügyi tudatosságra nevelése már korábban is fontos szerepet kapott az iskolai kezdeményezéseink sorában. A gimnáziumunkban 2009-ben indítottunk egy pénzügyi oktatási programot, ehhez egy kolléganőmmel intenzív szakmai módszertani képzésben vettem részt, ami után 9 évig iskolai szakkör formájában foglalkoztunk a témával. Iskolánk ma is tagja a Pénziránytű Iskolahálózatnak, de a technika, életvitel és gyakorlat tantárgy megjelenésével a pénzügyi tudatosság témája nagyrészt beolvadt ennek az órának a tematikájába, és így megszűnt a szakköri forma. Természetesen emellett más tanórákon (pl. matematika, földrajz, történelem, osztályfőnöki) is igyekszünk gyakorlatias jellegű pénzügyi és gazdasági ismeretekkel gazdagítani diákjaink ismereteit, illetve minden évben a Pénz7 keretein belül több osztályban is tartunk foglalkozásokat az aktuális témákban. Ezért is örültünk most ennek a lehetőségnek, mert a mostani, pénzügyi tudatosságot fejlesztő program hasonló tematikát ölel fel, mint a mi korábbi programunk. Az egyik legfontosabb eleme a családi-háztartási költségvetés készítése, mert tapasztalatom szerint a gyerekek azt még nagyjából tudják, hogy mennyi a családjuk havi bevétele, illetve, hogy mennyit keresnek a szüleik, de a kiadásokat nem követik nyomon. Ezen a foglalkozáson szembesültek vele, hogy milyen sok pénz elmegy pl. a rezsire, a megélhetésre, adott esetben a hiteltörlesztésre. Ezen láthatóan meglepődtek, mert sok helyen otthon ez nem központi téma, és a szülők ezt nem beszélik meg velük. Egy ilyen program amellett, hogy hozzájárulhat a felnőttkori pénzügyi tudatosság kialakulásához, akár a pályaválasztásában is befolyásolhatja a fiatalokat.  

A diákok szemével… 

A tanárnő azt is hozzáteszi: a két, teljes délelőttöt felölelő Pénzügyi tudatosság és költségvetés foglalkozáson szinte a teljes osztálya részt vett.  

– Az egész teljesen másmilyen volt, mint amit vártam – mondja a 9. osztályos Kovács Jázmin. – Azt hittem, hogy PowerPoint (PPT)-prezentációt fognak nekünk bemutatni és egy előadást hallgatunk majd erről a témáról. Ehelyett végig csoportban kellett dolgoznunk, különböző feladatokat megoldanunk, amit sokkal jobban élveztünk. Első alkalommal a családi költésvetésről beszéltünk: ez számomra azért is érdekes volt, mert a mi családunkat illetően én sem voltam tisztában ezekkel a részletekkel, és nem gondoltam például, hogy összességében havonta milyen sokba kerülnek bizonyos dolgok. 

– Sok más velünk egykorú sem tudja igazából, sőt, szerintem még a nálunk idősebbek sem, hogy egy család mennyi pénzt költ el a különböző kiadásokra egy hónapban – teszi hozzá Jázmin osztálytársa, Ozsvárt Lili. – Ezért is volt hasznos, amit ezeken a különórákon hallottunk-tanultunk. Meg azért is, mert ilyen fiatalon mi még nem nagyon vagyunk tisztában a pénz értékével, úgyhogy sokszor könnyen költekezünk. De ez a foglalkozás ahhoz is segítséget nyújtott és ötleteket adott, hogy miként válhatunk tudatosabb fogyasztóvá, vásárlóvá.  

– Második alkalommal a tudatos vásárlás kapcsán arról is beszéltünk, hogy az üzletek milyen különböző cseleket, marketingfogásokat használnak arra, hogy befolyásolják a vásárlókat – veszi vissza a szót Jázmin. – Ezt a részt különösen érdekesnek találtam.   

– Az előadók nagyon kedvesek voltak, és azt is tetszett, hogy mennyire bevontak bennünket a foglalkozásokba – emeli ki Lili. 

– A visszajelzések alapján a gyerekek is hasznosnak találták ezeket az alkalmakat, és így, hogy csoportfeladatok formájában dolgozták fel ezeket a témákat, sokkal hatékonyabb volt az egész, mint ha passzív résztvevőként előadásokat hallgattak volna – vélekedik a tanárnő. – Már csak azért is, mert ennek a korosztálynak a figyelméért már különösen meg kell dolgoznia a pedagógusnak. 

„Nagyon jó dolog osztályfőnöknek lenni” 

Erika amellett, hogy matematikát és földrajzot tanít, osztályfőnök is, ami az ezzel járó feladatokon túl egy plusz színt is ad a pedagógusi munkájának. 

– Korábban volt testnevelés tagozatos osztályom: nagyon eleven és aktív társaság volt, de rendkívül jó közösség kovácsolódott belőlük – meséli. – Előttük a jóval visszafogottabb biológia szakos osztályom, ők kevésbé voltak harsányak, de velük is sok emlékezetes közös programot valósítottunk meg. Majd következett a két dráma-rajz tagozatos osztályom, köztük sok művészlelkű fiatallal. Ők jobban igényelték azt, hogy beszélgessünk, mindenről megvolt a véleményük, és sok mindenre érzékenyebben reagáltak. Velük könnyebben lehetett kapcsolatot teremteni, de emiatt könnyebb is volt megbántani őket. Ezek a gyerekek általában a kortárs kapcsolatokban is sérülékenyebbek, náluk gyakrabban alakultak ki osztályon belüli konfliktusok, amiket többnyire nekem kellett orvosolni. A mostaniak, a kilencedikeseim, egy nyelvi előkészítős osztály, megint csak egy igazán eleven társaság. Nagyon jó érzés, de nem könnyű dolog osztályfőnöknek lenni! Egyre sokrétűbb ez a munka, a személyiség- és közösségfejlesztés mellett nagyon sok adminisztrációs feladattal is jár. Szép és felelősségteljes feladat – teszi hozzá a tanárnő, aki elmondása szerint a régebbi tanítványai közül jó néhánnyal leginkább a közösségi oldalon keresztül tartja a kapcsolatot. 

– Ide az iskolába ma már ritkábban járnak vissza, mint régebben, de épp azért, mert Messengeren és/vagy a Facebook-on elérhetők vagyunk. Nemegyszer rám írnak és beszámolnak arról, hogy mi történt velük, aminek mindig nagyon örülök. Jó érzés tudni róluk, és arról, hogy miként alakult az életük. 

A matematika adta magát 

Mivel Erika a földrajz mellett matematikát is tanít, nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle: a tanítványai hogyan viszonyulnak a sokak által mumusnak tartott tantárgyhoz? 

– Változóan – válaszolja derűsen. – Nyilván, akiknek jobb a logikájuk, ők szeretik a matekot, de azért elég sokan úgy gondolják és úgy állnak hozzá, hogy az órán tanultak nagy részére nem lesz szükségük az életben. Ők a távolságtartók, akik sosem barátkoznak meg igazán a matematikával. Egyébként a földrajznál sem egyértelmű a helyzet: sok diák általában már az általános iskolában elkönyveli, hogy szereti, vagy nem szereti ezt a tantárgyat, és a földrajzhoz való viszonyulása jellemzően a gimnáziumban sem változik meg.  

De vajon annak idején Erika miért választotta éppen ezt a két szakot? 

– A véletlennek köszönhetem – vágja rá mosolyogva. – A matematika egyértelmű volt, mert az különösen jól ment nekem és a szaktanárom többször javasolta, hogy ebbe az irányba tanuljak tovább. Ehhez kerestem egy másik tantárgyat, amikor is az egyik gimnáziumi osztálytársam ajánlotta a figyelmembe a szegedi egyetem tanárképzőjét, ahol indult matematika-földrajz szak. Ez elég izgalmas párosításnak tűnt, habár én bármilyen szakot el tudtam volna képzelni a matematika mellé, mert szinte mindegyik tantárgyat szerettem gimnazista koromban. Számomra az volt a lényeg, hogy tanár szeretnék lenni, ezt biztosan tudtam. Érdekes módon nálunk a családban rajtam kívül nincs és nem is volt pedagógus, úgyhogy a szakma iránti elkötelezettségemet nem otthonról hoztam. Középiskolás koromban szívesen korrepetáltam az osztálytársaimat, ha valamelyik tantárgyból segítségre szorultak, és a gimnáziumi évek alatt több olyan pedagógussal is összehozott a sors, akik nagy hatással voltak rám, és akik közül többen javasolták, hogy válasszam a tanári pályát. 

„Közel áll hozzám ez a korosztály” 

– A mai napig szeretem a munkámat, a hivatásomat. Persze vannak nehézségek benne, annyira sokrétű ma már egy pedagógus munkája, hogy ez a pálya mindenképpen teljes embert kíván. Én például a tanítás és az osztályfőnökség mellett az osztályfőnöki munkaközösség vezetője vagyok, és a Széchenyi István Alapítvány kuratóriumának tagja. Emellett rendszeresen látok el az érettségi időszakban vizsgaelnöki és jegyzői feladatokat. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként is tevékenykedem, így a saját iskolámon kívül is sok tapasztalatra tehetek szert, megismerhetem kollégáim munkáját. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, és ez a korosztály áll hozzám a legközelebb. A gimnazisták már közelednek a felnőttkor felé, nekik már vannak igazán jó felnőttes meglátásaik, és könnyebb velük dolgozni, együttműködni. Mindig is szerettem azt a hangulatot, melyet a még gyerek, de egy kicsit már felnőtt korosztály mellett megtapasztalhattam. Nagyon kedvelem a finom humorukat, a világra csodálkozásukat, a nyitottságukat. Nagy megtiszteltetésnek tartom, ha „beengednek a színfalak mögé”, elmesélik titkaikat, problémáikat.  Úgy érzem, az idő múlásával egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttünk, tehát minél több évet töltünk el együtt, annál közelebb kerülünk egymáshoz, annál jobban megtaláljuk a közös hangot.