Sokak számára ismerős lehet ez a minta. Ám rajtuk is segíthet, ha már a folyamat elejétől szem előtt tarthatják a végét, azaz, ha már most látják, mekkora erőfeszítés lesz megszabadulni egy-egy fölös kilótól. 

Röviden mondhatnánk úgy is: nagy munka lesz. A pontosabb válasz már jóval bonyolultabb. Ugyanaz a módszer is más-más eredményt hoz, függően a "fogyózó" nemétől, korától, testtömegétől. 

Vegyünk egy egyszerű példacsaládot, ahol a tagok együtt akarnak leadni 1-1 kilogrammot, és ezért különféle súlycsökkentő módszereket próbálgatnak. Legyen benne két 45 éves szülő (a KSH szerinti átlagos, túlsúlyos magyar testalkattal), mellettük egy 70 éves, kissé elhízott nagyszülőpár, és egy 20 éves ikerpár. Egyedül az utóbbiaknak nincs súlyproblémájuk, így a példacsaládunk tükre a magyar társadalomnak is: a kétharmadra ráférne egy kis fogyás. 

Minden leadott kiló áldozatot és időt kíván. 

Ha az életvitelüket is ismerjük, akkor megközelítőleg már azt is tudjuk – miként a következő táblázat mutatja –, hogy testsúlyuk megőrzéséhez naponta mennyi táplálékra van szükségük.  

Egy dologban nincs különbség a családtagok között: ahhoz, hogy 1 kg-ot leadjanak, mintegy 7.700 kilokalóriányi deficitet kell összehozniuk az energia-háztartásukban. (Ez abból jön ki, hogy bár 1 gramm zsír energiatartalma 9 kcal, de a zsírszövet megköt 10-20 százaléknyi vizet is. Így már 80-90 dkg-nyi zsír "elégetése" is meghozhatja az 1 kg-os testtömegcsökkenést.) 

Ha kicsit kevesebb kerül a tányérra 

A legegyszerűbb fogyókúra az, ha az ember egy kicsivel kevesebbet eszik. Ehhez semmiről sem kell lemondania, csak egy picit megkurtítani az étel-ital adagjait. Úgy tartják: 10 százaléknyi lecsípése még szinte észrevehetetlen. Ha ezzel a módszerrel próbálkoznak a családtagok, akkor az anya és a nagypapa ér szinte egyszerre – 35-36 nap alatt – célba. Őket messze megelőzi   –25 nappal – a fizikai munkája mellett még a szabadidejében is sportos apa.  Ő majdnem kétszer olyan gyorsan halad, mint a nagymama, akinek 45 nap kell 1 kg túlsúly leadásához. 

Ha elhagyunk egy “luxust” 

Bár a 10%-os adagkurtítás "fájdalommentes", nehéz minden helyzetben számontartani és kivitelezni. Sokkal egyszerűbb, ha sikerül találni valami rendszeres "luxusfogyasztást", aminek feladása biztosan kalkulálható eredményt hoz. Ráadásul, ha van "közös bűn", akkor annak elhagyásával együtt haladhatnak a családtagok. Például, ha mindennaposak a közös esti sörözések, akkor a napi 1 üveg (5 dl, 220 kcal) mellőzése egy bő hónap (35 nap) alatt mindenkinél meghozza az 1kg-os fogyást. Az édességfüggők számára gyorsabb sikerrel kecsegtet az "önsanyargatás". Ha naponta lemondanak egy jó maréknyi mogyorókrémes nápolyiról (10 dkg, 485 kcal), akkor már 16 nap alatt elérhetik a célt. Sokaknak talán csekélyebb megpróbáltatás, ha a rutinszerű kenyérfogyasztásukat korlátozzák. Egy napi egy szeletes csökkentés (5 dkg, 130 kcal) ugyan nem hoz gyors eredményt, de 59 nap alatt így is meg lehet szabadulni egy fölös kilótól. 

A mozgás csodákat tesz 

Az étkezés visszafogása nemcsak fájdalmas lehet, hanem meglehetősen korlátos is. A nagyon szigorú kalória-megszorítás – ha csak nem orvosi kontroll alatt történik – inkább rizikós, mint hasznos. De a napi energiaegyensúly megbontására kínálkozik egy másik eszköz is: a felhasználás fokozása, amit csak a napok hossza korlátoz. A mozgás, különösen a több mozgás azért is csodás, mert lehet közös családi program is. Esetünkben például egy közös esti séta segítheti a fogyást. Noha a példacsaládunk tagjai együtt haladnak, annak hatása számukra eltérő lesz: a nagyobb testek mozgatása ugyanis több energiát kíván. Egy lassú (3 km/órás sétával) egy óra alatt az apa és a nagymama egyaránt 228 kcal-t használ fel, az anya ennél jóval kevesebbet, míg az elhízott nagypapa számottevően többet. Így nekik ezzel a módszerrel 34-34, 41, illetve 29 nap kellene a fogyási cél eléréséhez.  

Mindenkinél más módszer válik be 

A következő kis táblázattal könnyű összevetni, hogy mennyire hatékonyak az említett módszerek (az említett mértékekkel) az egyes családtagoknál. 

Látszik, hogy az egyes módszereknek lehetnek relatív nyertesei. Így a fizikailag amúgy is igen aktív apa a többieknél gyorsabban halad, ha kevesebbet eszik. Ugyanígy igen hatékonynak látszik egy kis többlet-mozgás a "nagytestű" nagyapánál. Nem látszik ilyen könnyű útja az anyának és a nagymamának. Nekik már a nemük okán is mintegy 10 százalékkal kisebb a kalóriaszükségletük, azaz nekik jóval nehezebb számottevően kevesebbet enni. A nagymamánál ehhez jön még az életkor, ami ugyancsak kurtítja a szükséges energiabevitelt. Az anya csekélyebb testtömege pedig azt okozza, hogy bár őt is egészségesebbé teszi a több mozgás, ám az nála kevésbé hatékony súlycsökkentésre. 

E részleteken túl leginkább azzal szembesít ez a kis táblázat, hogy miként "nincs ingyen ebéd", úgy nincs ingyen fogyás sem. Minden leadott kiló áldozatot és időt kíván. Ráadásul: ami ősszel és télen felszalad, az tavasszal legfeljebb csak sétál lefelé.  

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthonosan mozogjon? Keresse fel az Egészségértés Díj kezdeményezést itt és itt