De mit jelent ez a kötelék idősebb korban? Miért olyan fontos, és hogyan lehet új kapcsolatokat kialakítani a nyugdíjas években is? Patyán Lászlóval, a  Sárospataki Református Hittudományi Egyetem egyetemi docensével kerestük a válaszokat.

Új élethelyzet, új kapcsolati térkép

– A baráti kapcsolatok jellemzően fiatalabb korban a legélénkebbek, az élet előrehaladtával azonban természetes módon csökken a számuk. – mondja Patyán László egyetemi docens. – Különösen két időszakban érezhető ez: amikor valaki nyugdíjba vonul és megszűnik a napi szintű munkahelyi közössége, illetve amikor az egészségi állapota már nem engedi meg, hogy könnyedén kapcsolatot tartson másokkal.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a kötelékek eltűnnek. Sok esetben inkább átalakulnak, elmélyülnek – például nem ritka, hogy az idős ember a közeli szomszédjaival alakít ki barátságot, ha már ritkán tud eljárni otthonról.


Társas kapcsolatok – bármely életkorban értékesek

A szakértő szerint nincs olyan életkor, amikor már „késő” lenne új barátságokat kötni. Az emberek társaság iránti igénye nem múlik el a nyugdíjas évekkel, legfeljebb a körülmények változnak meg.  

– Van, aki mindig is extrovertált volt, sok baráttal, míg mások inkább egy-két szoros kapcsolatra törekedtek. Ez időskorban sem lesz másképp. – magyarázza Patyán László. – A lényeg, hogy ha valaki társaságra vágyik, legyen módja megtalálni a hozzá illő közösséget. Ehhez elérhető programokra, közösségi eseményekre van szükség, ahol félelem és szorongás nélkül lehet részt venni.

A személyes találkozások, beszélgetések, közös élmények mind hozzájárulnak az idősek lelki és fizikai egészségének fenntartásához. Egy-egy jól működő nyugdíjasklub vagy közösség sokkal többet ad, mint szórakozást – stabil érzelmi hátteret biztosít.


A közösség összetart, a barátság megerősít

– A barátság különösen fontos támasz lehet azokban az életszakaszokban, amikor a család nem tud napi szinten jelen lenni az idősek életében. – mondja a szakértő. – Akár a gyerekek távol élnek, akár más okból ritkább a kapcsolat, a baráti kötelékek segítenek áthidalni ezt a hiányt.

A jól működő közösségek nemcsak társaságot, hanem élményeket is adnak: kirándulásokat, klubfoglalkozásokat, egymás iránti figyelmet. Ez a fajta „kapcsolati vitamin” valóban életminőséget javító tényező lehet, amihez csak egy kis nyitottság kell, a lehetőség pedig sok helyen már adott.