Családbarát Védjegy az M1 Család22 című műsorában
Szerző:csalad.hu2022. 11. 15.Sajtómegjelenések
Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője nyilatkozott a Családbarát Védjegyről az M1 Család22 című műsorának.
Fotó:Förster Tamás
Generációkon át a családokért
A váci székhelyű Lukács és Tamás Kft. autókerekedés és szerviz minden tevékenysége a családok kényelmét szolgálja. Ilyen egy Kiemelkedően Családbarát Hely.
TOVÁBB
100 millió forinttal támogatják a családbarát munkahelyek kialakítását
Már lehet jelentkezni a Családokért Felelős Államtitkárság idei pályázatára.
TOVÁBB
Ideális egyensúlyban a családokért!
– A családbarát helyek az élet két legfontosabb területén, a magánéletben és a munkában nyújtanak támogatást – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
TOVÁBB
Versenyelőny és motivált munkatársak
Megújult formában várja a jelentkezőket a Családbarát Magyarország Központ által működtetett, 2019-ben indított Családbarát Hely tanúsító védjegy.
TOVÁBB
“Visszasodort az élet a mezőgazdasághoz”
Családja révén ezer szállal kötődik a mezőgazdasághoz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki szerint minden ma meghozott intézkedés befektetés a jövőbe.
TOVÁBB
„A munkahely egy szerethető hely legyen!”
Merész elképzelés volt, de az élet őt igazolta. Az ingatlan.com HR vezetője, Rózsa Katinka javaslatára vettek fel három éve egy munkahelyi jóllétet támogató szakembert.
TOVÁBB
Hogyan legyen egy vállalat családbarát?
Az ESG Corner hatodik epizódjában dr. Szuromi-Kovács Ágnessel, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjével beszélgetett Reizinger Zsófia, a BDO Magyarország ESG junior tanácsadója.
TOVÁBB
A Kiemelten Családbarát Hely díjakról a Család-barát magazinban
A Duna TV Család-barát magazinműsorának vendége volt Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ Családbarát Hely tanúsító védjegy szakterület vezetője.
TOVÁBB
A Családbarát Védjegyről a Katolikus Rádióban
Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője nyilatkozott a Családbarát Védjegyről a Katolikus Rádió A héten történt műsorának.
TOVÁBB
Családbarát Egyetem – jó gyakorlat megosztó workshop
Hasznos tanácsokról és jó gyakorlatokról szóló, inspiráló workshopot tartott a magyar felsőoktatási intézmények képviselőinek a Családbarát Magyarország Központ.
TOVÁBB
“Közvetítjük azt az értéket, hogy családban élni jó”
– A Családbarát Magyarország Központ nagyon sokféle célért dolgozik nap mint nap. A közös ezekben, hogy mindegyikkel a családokat igyekszünk támogatni – mondta dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
TOVÁBB
Tovább bővült a családbarát munkahelyek köre
Április 18-án a Semmelweis Egyetem, a HM El Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.
TOVÁBB
A munka-magánélet egyensúlyáról a Család-barát magazinban
A Duna TV Család-barát magazin vendége volt Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ Családbarát Hely tanúsító védjegy szakterület vezetője.
TOVÁBB
„A családi napok a legszebb emlékek!”
Csillagásznak készült, majd felépítette hazánk piacvezető bér- és HR-szolgáltatásokkal foglalkozó családbarát vállalatát. Ő Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója.
TOVÁBB
A Családbarát Hely védjegyről a Család23 műsorban
Már több mint 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program minősítését.
TOVÁBB
Családbarát védjegyet kapott a Balatoni Múzeum
Családbarát hely és szolgáltatás címet kapott a Balatoni Múzeum. A védjeggyel azokat az intézményeket tüntetik ki, akik sokat tesznek azért, hogy a családok jól és biztonságosan érezzék magukat ottlétük során - mondta a Keszthelyi …
TOVÁBB
Díjakkal ismerték el a Kiemelkedően Családbarát Helyeket
Ünnepélyes keretek között díjazták a Családbarát Magyarország Központ Védjegy Gáláján a Kiemelkedően Családbarát Helyeket. Az idei díjazottak között pénzintézet, rendőrkapitányság és önkormányzat is szerepel.
TOVÁBB
A 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítványról a Katolikus Rádióban
A Katolikus Rádió, A héten történt című műsornak adott interjút dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
TOVÁBB
Fontos erkölcsi elismerés az Önként Jöttem díj
Adományozásra kérte partnereit is az Önként Jöttem díjat alapító Családbarát Magyarország Központ – mondta a szervezet ügyvezetője a Kossuth Rádió műsorában.
TOVÁBB
Miért éri meg családbarátnak lenni?
Mit jelent a Családbarát Hely tanúsító védjegy – erről beszélt a Duna TV Család - Barát című műsorában a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója.
TOVÁBB
„Apának az a dolga, hogy telefonál!”
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő Kállósemjén 2010 óta regnáló polgármestere.
TOVÁBB
A családbarátság intézményi pillére
– A legfontosabb forrásunk a munkaerő, így a munkaközösségünk erősítése kiemelt jelentőségű – vallja a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Rákossy Balázs.
TOVÁBB
Elektronikai nagyvállalat a családbarát munkahelyek között
Az elektronikai tervezés, gyártás is lehet családbarát. A Jabil Circuit Magyarország Kft. idén júniusban érdemelte ki a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.
TOVÁBB
Rugalmasság és inspiráló környezet a munkahelyeken
Akkor lesz hatékony egy cég, ha rugalmas, és munkára ösztönző környezetet teremt – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
TOVÁBB
Gyógyítás, biztonság, autógyártás – családbarát módon
Három szervezet is átvehette a Családbarát Hely védjegy tanúsítványt ünnepélyes keretek között a Családbarát Magyarország Központban.
TOVÁBB
„Az első gyereksarkot még nekünk építették!”
A váci Lukács és Tamás Kft. autókereskedés képviseletében Lukács Balázs vette át a Családbarát Magyarország Központ Kiemelkedően Családbarát Hely-díját.
TOVÁBB
„Hitvallásom a családbarátság”
Ünnepélyes keretek között vehette át a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, Dr. Búza Éva a Családbarát Hely tanúsítványt a Családbarát Magyarország Központban.
TOVÁBB
Hogyan válik egy munkahely családbaráttá?
A Családbarát Hely tanúsító védjegy elnyeréséhez egy auditor személyesen ellenőrzi a pályázó vállalatnál, hogy a családbarát intézkedések működnek-e.
TOVÁBB
“Mindig mindenkivel megtaláltam a közös hangot!”
– A legfontosabb számomra az, hogy nem kell választanom: családot vagy karriert szeretnék – fogalmazza meg Medgyesi Réka, aki 15 éve dolgozik a dm Magyarországnál.
TOVÁBB
Egy nagy csapat a családokért
A Magyar Államkincstár elnöke, Bugár Csaba úgy érzi, a közel hatezer munkavállalóból álló csapata igazán összetartó közösség, olyan, mint egy nagy család.
TOVÁBB
„A csapatomra vagyok a legbüszkébb!”
– Egy munkahelynek stabil támasznak kell lennie a munkavállalók életében, minden más eltörpül emellett – vallja a Magyar Suzuki Zrt. HR és Jogi igazgatója, Dr. Varga Zoltán.
TOVÁBB
Már 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Hely védjegyet
Április 18-án került sor a Családbarát Hely védjegy tanúsítványok ünnepélyes átadására a Semmelweis Egyetem, a HM EI Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. részére.
TOVÁBB
A Kiemelkedően Családbarát Hely díjról a Retro Rádióban
A Retro Rádió reggeli műsorának Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adott interjút és beszélt a Kiemelkedően Családbarát Hely díjról.
TOVÁBB
Megújult a Családbarát Hely Védjegy
Új Védjegy programot indít a Családbarát Magyarország Központ – közölte Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a szervezet ügyvezetője 2021. november 16-án a Kossuth Rádióban.
TOVÁBB
A még teljesebb családbarát megoldásokért
– Igazi sikertörténet a Családbarát Hely tanúsító védjegy, hiszen 2019 óta már csaknem kétezer szervezet kapta meg a tanúsítványt – mondta Somkutiné Bernek Éva.
TOVÁBB
A Családbarát Hely védjegyről a Duna TV-ben
A Duna TV Család-barát műsor vendége volt dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, aki a Családbarát Hely védjegyről beszélt.
TOVÁBB
Angyalok a rászoruló munkatársakért
Minden a vezetőn múlik – vallja Szigeti Barbara, a Tesco magyarországi HR-vezetője. A családbarát kereskedelmi vállalatnál évről évre számtalan diák és fiatal bizonyíthatja rátermettségét.
TOVÁBB
A Családbarát Hely védjegyről a Katolikus Rádióban
Legutóbb a Semmelweis Egyetem, a HM El Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.
TOVÁBB
Ahol angyalok dolgoznak a munkatársakért
Mindkét lánya a Tesco kötelékében töltött ideje alatt született, de ez nem meglepő, Szigeti Barbara országos HR-vezető 24 éve dolgozik a vállalatnál.
TOVÁBB
Társadalmi küldetésük a családtámogatás
Ünnepélyes keretek között vehette át a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Rákossy Balázs a Családbarát Hely tanúsítványt a Családbarát Magyarország Központban.
TOVÁBB
„A siker egyik kulcsa a dolgozók megbecsülése”
A Jabil Circuit Magyarország Kft. júniusban kapta meg a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt. Az elismerést a Családbarát Magyarország Központban adták át.
TOVÁBB
Családbarát munkahely lett a Vakok Intézete
Az intézet tervei között szerepel többek között a munkatársaknak szupervízió és szűrővizsgálatok biztosítása, gyermektáborok tartása, illetve a munkavállalók gyermekei egyéni fejlesztéséhez való hozzájárulás is.
TOVÁBB
A keszthelyi kulturális élet motorja
Szívügye a város, a család és a kultúra. Korábban még csak haszonélvezője, mostanra már a munkájából adódóan a keszthelyi kultúra motorja lett Osvald Bálint és az általa vezetett csapat.
TOVÁBB
Gyümölcskedd és dunai szemétfogó – ahol nyitottak az ötletekre
– Nagyszerűen megvalósul nálunk a rugalmas foglalkoztatás – mondja Lévai Lili, az ING Bank HR-generalistája.
TOVÁBB
A 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítványról a Kossuth Rádióban
A Kossuth Rádió Napközben című műsor vendége volt a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, aki a 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítvány átadása kapcsán beszélt a családbarát munkahelyekről.
TOVÁBB
A családok jóléte nélkül elképzelhetetlen a társadalom jóléte
A családok jóléte nélkül elképzelhetetlen a társadalom jóléte, hiszen a nemzet a családok összességéből áll - hangsúlyozta Hornung Ágnes Szolnokon, a helyi önkormányzat által szervezett családbarát szakmai napon.
TOVÁBB
Lehet természetes az egyensúly - a magánélet harmóniája és a munkahelyi teljesítmény erősítheti egymást
– A családbarát munkahely elismerés megerősített bennünket abban, hogy humánpolitikánk jó úton halad, a családbarát rendszerünk kimagasló a régióban és országosan egyaránt – hangsúlyozta Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra …
TOVÁBB
A Richter vehette át a 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítványt
A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Orbán Gábor vehette át a 2000. Családbarát Hely tanúsítványt a Családbarát Magyarország Központban.
TOVÁBB
Családbarát munkahely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnyerte a Családbarát Magyarország Központ „Családbarát munkahely” tanúsító védjegyét.
TOVÁBB
Már 300 ezer munkavállalót ért el a családbarát szemlélet
Tapasztalatunk szerint a családbarát munkahelyeken a rugalmas foglalkoztatás már teljesen bevett dolog – mondta a Duna TV-ben a Családbarát Magyarország Központ szakterület vezetője.
TOVÁBB
Ötven cégnél nézhetik meg a gyerekek, hol dolgoznak a szüleik
Idén csaknem ötven cég vesz részt a Három királyfi, három királylány mozgalom #mutiholdolgozol kampányában, amelynek köszönhetően a gyerekek bepillantást nyerhetnek szüleik munkahelyének világába.
TOVÁBB
Újabb 10 bank vált családbarát munkahellyé
Családbarát Hely védjegy tanúsítványt kapott 10 pénzintézet, amelyek a munka és a családi élet hatékony összehangolásával érdemelték ki a Családbarát Magyarország Központ által alapított elismerést.
TOVÁBB
Játszóház a súlyzók mögött
Párját is az edzőteremben ismerte meg az ország egyik legsikeresebb fitneszklubjának vezetője, Tóth Tamás, aki számos intézkedésével keresi a családok kedvét.
TOVÁBB
Fókuszban a családbarát megoldások
– A Családbarát Hely tanúsító védjeggyel ki lehet emelkedni a versenytársak közül – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.
TOVÁBB
„Nálunk alapelv az emberközpontú kultúra”
A párbeszédben és a nyitottságban hisz a dm Magyarország ügyvezetője, Csoknyainé Horváth Gertrud, aki elkötelezett a családbarát megoldások mellett.
TOVÁBB
A 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítványról az InfoRádióban
Az InfoRádió Családi Hét műsorának nyilatkozott Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt. HR igazgatója, aki beszélt arról, hogy a cég kapta a 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítványt.
TOVÁBB
A családok védelme közös nemzeti ügy
Dr. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió vendége volt.
TOVÁBB
Névre szóló fákkal a jövőért
– Fontosnak tartom, hogy munkavállalói élményt nyújtsunk a nálunk dolgozóknak – vallja a Vitesco Technologies Hungary Kft. HR-igazgatója, Makray Réka.
TOVÁBB
„A munkavállaló egy család része és az is szeretne maradni"
Bármely vállalat megkaphatja a Családbarát Hely tanúsító védjegyet, ha jelentkezik a programra és teljesíti a minősítési kritériumokat – hangsúlyozta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes a Jazzy rádióban.
TOVÁBB
A családbarát munkahelyekről a Család-barát magazinban
A Duna TV Család-barát magazin műsor vendége volt dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, aki a 2000. Családbarát Hely védjegy tanúsítvány átadásáról beszélt.
TOVÁBB
Családbarát Hely tanúsító védjegyet kapott a Debreceni Egyetem
A két évre szóló tanúsítványt Bács Zoltán kancellár vette át Szuromi-Kovács Ágnestől, az elismerést odaítélő Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjétől.
TOVÁBB
Felelősséggel a családok egészségéért
Ünnepélyes keretek között vehette át a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Orbán Gábor a 2000. Családbarát Hely tanúsítványt a Családbarát Magyarország Központban.
TOVÁBB
Jelentős mérföldkő előtt a Családbarát Hely tanúsító védjegy
– Lassan közeledünk a kétezredik Családbarát Hely tanúsító védjegy átadásához – mondta Somkutiné Bernek Éva, a Családbarát Magyarország Központ szakterület vezetője.
TOVÁBB
A munkavállalók lojalitását növeli a Családbarát Hely tanúsítvány
Egyre nagyobb érték a munkáltaltók számára a lojális munkaerő. A lojalitás erősítésében pedig sokat segíthet a Családbarát Hely tanúsító védjegy – hangzott el a Karc FM Paletta című műsorában.
TOVÁBB
A családanyák előtt nincs lehetetlen!
– Egy nagycsalád menedzselése olyan szervezési készséget igényel, amely a munkában is hasznosítható – vallja a Semmelweis Egyetem rektori kabinetvezető-helyettese, Adonicsné Püski Kata.
TOVÁBB
Három céggel bővült a családbarát munkahelyek köre
Már több mint 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program minősítését.
TOVÁBB
Munkahelyek, ahol az ember érték
A Családbarát Hely tanúsító védjegy azokat a szervezetek díjazza, amelyek értékként tekintenek a munkavállalóikra – mondta Annus Gábor a Mária Rádióban.
TOVÁBB
„Az elmúlt időszak még inkább előtérbe helyezte a családot”
Egy innovatív kezdeményezéssel az eddigi kutatási és képzési programjai mellett új területen is támogatni kívánja a családokat a Családbarát Magyarország Központ.
TOVÁBB
„Nő a dolgozói hatékonyság, elkötelezettség egy családbarát munkahelyen"
Családbarát munkahely elismerést kapott az MTVA a Családbarát Magyarország Központtól. Ennek kapcsán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című reggeli hírműsorának vendége volt Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a védjegyet adó …
TOVÁBB
Családbarátság – receptre
– Mindig a család volt az első az életemben, ez irányította a karrierlépéseimet is – mondja a Richter HR-igazgatója, Erdei Katalin.
TOVÁBB
Az emberi érték és az energia
– Ha tudjuk, mit szeretnének a munkatársaink, könnyebb a dolgunk, mintha nekünk kellene kitalálnunk – vallja a Magyar Nemzeti Bank Humánerőforrás-menedzsment igazgatóságának vezetője.
TOVÁBB
Sok munkahelyre jellemző már a rugalmas hozzáállás
Ma már a legtöbb munkahelyen próbálnak rugalmasan hozzáállni a munkavállalói igényekhez – fogalmazott Dr. Szuromi-Kovács Ágnes a Kossuth Rádióban.
TOVÁBB
Közös gondolkodás a családbarátság jegyében
A Családbarát Hely Védjegy üzleti gálán a munka-magánélet egyensúlyának kialakítása mellett elkötelezett vezetők osztották meg tapasztalataikat, személyes élményeiket.
TOVÁBB
„Anya, nekünk te vagy a mestercukrász!”
Szabó-Szalai Zsuzsanna a gyermekei születése után kezdett el formatortát sütni. Ma pedig már szebbnél-szebb tortacsodákat készít – lelkes hobbicukrászként.
TOVÁBB
„Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanyaként talált meg ez a lehetőség”
Hornung Ágnes tavaly május óta dolgozik a jelenlegi pozíciójában. Eddigi tapasztalatairól, valamint a munka és a magánélet egyensúlyáról beszélgettünk a családokért felelős államtitkárral.
TOVÁBB
„Szó szerint olyanok vagyunk, mint egy nagy család!”
Egy véletlennek köszönheti HR-es karrierjét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. humánpolitikai igazgatója, dr. Mezei Attila, akinek bőven akadnak a tarsolyában családbarát ötletek.
TOVÁBB