Csongrád megyéből negyvennégy település szerepel a Falusi CSOK – listán, többek között Apátfalva, Balástya, Csanytelek, Eperjes, Kövegy és Maroslele, de ott van például Pusztaszer is. A delmagyar.hu – nak nyilatkozó településvezető szerint a vidékre költöző fiataloknak ez nagy lehetőség. – Azok, akik meglátják, megtalálják a vidékben is a szépet, jól járnak majd a kormány által biztosított összeggel, hiszen falun olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, sokszor jobb állapotúhoz, mint amit városon kapnának meg a falusi ár többszöröséért. Községünkben jelenleg is vannak jó állapotú, de lakatlan házak. Tárt karokkal várjuk a házaspárokat, családokat, amelyeknek a gyermek születésekor életkezdési támogatást is adunk. Bízunk benne, hogy a program által nem ugrik meg jelentősen az ingatlanár – nyilatkozta Máté Gábor.

Ugyanígy Ruzsán és Öttömösön is várják az ifjú párokat. Utóbbi község vezetője, Dobó István korábban lapunknak elmondta, 6-7 eladó ház van náluk. Komfortosabbat, amelybe akár már be is lehet költözni, 4-5 millió forintért árulnak. Az önkormányzat a lakásvásárlási rendelet módosítását tervezi: egymillió forinttal támogatnák a házvásárlást. Sánta Gizella, Ruzsa polgármesterének beszámolója szerint a településen évek óta támogatják a lakásvásárlást és -felújítást fejenként maximum kétmillió forintos kamatmentes hitellel, így szerinte ez és a Falusi CSOK segíthet helyben tartani a fiatalokat.

A Falusi CSOK rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok. Azok a családok, amelyek korábban már – akár a CSOK lehetőségeit kihasználva – megvásárolták ingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként, megkaphatják a Falusi CSOK támogatási összegeinek felét: egy gyermek esetén 300 ezer forintot, kettő esetén 1 millió 300 ezer forintot, három vagy több gyermek esetén pedig 5 millió forintot.