Kiállításokra Magyarországon több mint tízmillióan mennek évente, így tíz év után a válság előtti szintre tért vissza a látogatószám – idézte a Világgazdaság cikkét a hirado.hu. A teljes árú belépőjegyek száma emelkedik ugyan az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ adatai szerint, de a rendszerváltás előtti évi húszmilliós látogatószámot már aligha fogják elérni a múzeumok, amit részben a mozik és a színházak elszívó hatásával magyaráznak.

A statisztikát javítja, hogy az ezredforduló után Magyarországon is meghonosodtak a kasszasiker kiállítások, ebben élen járt a Szépművészeti Múzeum. Az intézmény a tavaly novemberi újranyitása óta már félmillió látogatót fogadott. Ez a múzeum adott otthont a leglátogatottabb tárlatok toplistáját rendíthetetlenül vezető Van Gogh Budapesten című időszaki kiállításnak is. Ezt a tárlatot 2006 decembere és 2007 áprilisa között 483 ezren látták.

Egy kiállítás pénzügyi sikere összetett dolog – hívják fel a figyelmet a cikkben –, mivel a közvetlen ráfordítások, például a műtárgyak szállítása, a biztosítások, a kiállítás építése, a katalógus kiadásának költségei akár a félmilliárd forintot is elérhetik. Eközben jelentős tétel a múzeum működtetésének költsége is. Ha a közvetlen ráfordításokat tekintve a kiállítás nem veszteséges, az már sikeresnek mondható – tájékoztatta a Szépművészeti Múzeum a Világgazdaságot.