Ha az önmagunkkal való kapcsolatunk rossz, akkor gyűlöljük az egész világot is. Míg az életünk történéseit többé-kevésbé képesek vagyunk irányítani, addig a külvilágból érkező negatív impulzusok megrendíthetik az önmagunkba vetett hitünket. A tartósan fennálló önvád és a szorongás pedig depresszióhoz, végső esetben akár öngyilkossághoz is vezethet. Cikksorozatunk második részében dr. Belső Nóra pszichiáterrel a felnőtt- és időskor nehézségeiről és a család támogatásának fontosságáról beszélgettünk.

– Pszichiáter szakorvosként én a probléma következményével és nem pedig a kiváltó okával találkozom – mondja a szakember. – Pácienseim esetében fennáll már egy olyan állapot, amely pszichiátriai kezelést igényel, így az emberek többsége a depresszió, a szorongás vagy a pánikbetegség tüneteivel fordul hozzám. Természetesen egy rendelésen az adott élethelyzet aktuális problémáival és zavaraival is foglalkozunk, ezért viszonylag hamar kiderül, hogy milyen provokáló faktorok állnak a háttérben, amelyek előidézhették vagy súlyosbíthatták ezeket a panaszokat.

Másként cipeljük a “batyunkat”

– Az élet nehézségeivel való harcaink során derül fény arra, hogy mennyire bírjuk a megmérettetéseket, azaz milyen megküzdési stratégiákat alkalmazunk a stresszes helyzetekben. Van, aki jobban kezel például egy lakáshitel kapcsán felmerülő problémát, és nem aggódik túlzottan az egzisztenciája miatt, míg más biztos anyagi háttere ellenére is szűnni nem akaró szorongással gondol a jövőjére. Mindez attól függ, hogy ki mit hoz otthonról, milyen csomagot cipel a hátizsákjában. A megküzdési stratégiákat átformálni felnőttkorban már nehezebb, de nem lehetetlen.

Fontos az önfejlesztés

Nóra kiemeli, hogy a kognitív viselkedésterápia ezt a rugalmatlanságot igyekszik feloldani.

– Azon túl, hogy az esetleges pszichiátriai zavarokat kezeljük, különböző pszichoterápiás eszközöket is alkalmazunk. A kognitív terápia például a gondolatok átstruktúrálására épül. Próbáljuk a problémákat más szemszögből megközelíteni, úgymond átkeretezzük azokat. A korlátozó hiedelmek – „nem vagyok elég jó”, „engem senki nem szerethet”, „értéktelen vagyok”, stb. – csak még tovább mélyíthetik a problémát, így a szemlélet megváltoztatása rendkívül fontos. Pszichiátriai problémától függetlenül is javaslom az önfejlesztői terápiás folyamatban való részvételt, melynek során pozitív irányba terelhetjük gondolatainkat, sőt, akár az egész szemléletmódunk is megváltozhat.

Egzisztenciális és magánéleti válság

A szakember úgy látja, hogy manapság első helyen az egzisztenciális válság körüli nehézségek állnak.

–  Ha 15 évvel ezelőtt beszélgettünk volna, akkor egyértelműen a magánéleti problémákkal hozzám forduló csoportot emeltem volna ki. Napjainkban azonban a megélhetés, az anyagi biztonság hiánya és a kiszámíthatatlanság okozta küzdelem nehezíti meg egy átlagember életét. Úgy látom, hogy ez a probléma leginkább a középosztálybeli réteget érinti, melynek tagjai hosszú éveken át gyűjtögettek és most a stabilitásuk fenntarthatósága került veszélybe. Második helyen állnak a már fentebb említett magánéleti krízisek, olyan munkahelyi, párkapcsolati és családi problémák, amelyek jelentősen megkeseríthetik az életünket. Az instabilitás okozta krónikus stresszállapot komoly pszichiátriai zavarok kialakulásához is vezethet.

A titok nyitja: elfogadás

Nóra felhívja a figyelmet arra, hogy az időskor több szempontból is kiemelt életszakasznak tekinthető.

– Az Életciklusok és hangulatzavarok című könyvemben a különböző életszakaszok főbb változásait veszem górcső alá. A célom, hogy segítsek az olvasóknak tudatosan felkészülni a rájuk váró nehézségekre. Ezek az élet természetes velejárói, olyan mérföldkövek, amelyek szinte kivétel nélkül bekövetkeznek az életünkben. Az már rajtunk múlik, hogy mennyire okoz nehézséget számunkra tudomásul venni és elfogadni ezeket a veszteségeket. Úgy gondolom, hogy a kulcs a megváltoztathatatlannal való megbékélés. Idős házaspároknál szoktam látni, hogy sokaknál például a halál egyáltalán nem tabu téma, sőt, többen megpróbálják humorral felfogni.

Nagy a teherbírásuk

– Sokszor kettősséget érzékelek. Azok az emberek, akik gyermekkorukban nem tudtak megfelelő megküzdési módokat elsajátítani, a későbbiekben még több akadályba ütköznek; tanult tehetetlenségükkel csak nagy nehezen képesek boldogulni az életben. Az őket ért negatív hatások negatív hozzáállást generálnak. A pandémia alatt ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy az idős csoportból akadtak olyanok is, akik sokkal gördülékenyebben vették az akadályokat, mint a fiatalok. Míg utóbbiak nagy hévvel és szenvedéllyel, addig az idősek megfontoltan, jó alkalmazkodó- és befogadóképességgel reagálnak a világ dolgaira.

Érezzék, hogy szükség van rájuk

– Ennél a generációnál a magány egy olyan rizikófaktor, amelynek elkerülésére rendkívül fontos odafigyelni. Sok esetben magára marad az idős ember, az öngyilkosságok száma például az egyedülálló özvegy férfiaknál a legmagasabb. Családként a legfőbb, amit tehetünk, hogy éreztetjük idős hozzátartozónkkal, hogy még szükség van rá. Például: „Nagyi, ma kérlek, te főzd az ebédet, mert ezt az ételt csak te tudod ilyen finoman elkészíteni!” vagy „Papa, ma te olvass fel a könyvből, mert csak te tudsz ilyen szépen mesélni!” . Nem kell nagy dolgokra gondolni; az apró figyelmességek is hatalmas eredményeket tudnak hozni.