Kijelentette, december 26. a názáreti szent család ünnepe. Jézus családja alázatos és egyszerű volt, Mária és József ugyanúgy szerette és aggódott gyermekéért, mint bármelyik más édesanya és édesapa teszi - mondta.

"Azzá az emberré, aki ma vagyunk, nem a rendelkezésünkre állt anyagi javak tettek, hanem a szeretet, amit kaptunk" - fejtette ki az egyházfő. Megjegyezte, hogy talán nem mindenki születik "tökéletes, problémamentes családba, de (akárhova is szülessünk) az a mi történetünk, azok a mi gyökereink, ha kivágjuk őket, az élet kiszárad".

Ferenc pápa hozzátette, nem létezik "a szentképeken ábrázolt tökéletes szentcsalád", mivel a családi élet mindennapos kihívásokból áll váratlan problémákkal, szenvedéssel, fájdalommal. Megoldásként egymás meghallgatását, megértését szorgalmazta, párbeszédet a mobiltelefonokkal való elszigetelődés helyett, hangoztatva, hogy a családoknak szembe kell szállni az "egó diktatúrájával".

Arra kérte a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.

Az Úrangyala-imádság után Ferenc pápa bejelentette, hogy karácsonyi ajándékként levelet írt a házasokhoz a járvány miatt korábban elmaradt, jövő nyáron esedékes Családok Világtalálkozója alkalmából. A pápai dokumentumot a Vatikán vasárnap közölte.

Az egyházfő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Olaszországot és számos más országot a "demográfiai tél uralja". Úgy tűnik, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egy gyermeket vállal, "ez tragédia" - jelentette ki Ferenc pápa.

"Tegyünk meg mindent, hogy tudatosan legyőzzük ezt a demográfiai telet, amely családjaink, hazánk, jövőnk ellen hat" - fogalmazott.