Az örökbefogadás világnapján, november 9-én rendezte meg a Családbarát Magyarország Központ és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat közös konferenciáját, a szakterületen dolgozó szociális, gyermekvédelmi, gyámügyi és egészségügyi szakemberek részvételével. 

– A család a legszentebb kötelék, amelyben minden gyermek egy kincs – kezdte köszöntőjét Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. – A gyermek és a szülő közötti kapcsolat a vérségi kötelék mellett érzelmi kapocs által is létrejöhet, vagyis, amikor örökbefogadás révén születik meg a család. Hazánk a legmagasabb szinten, az Alaptörvényben rögzítette a gyermek gondoskodáshoz és védelemhez való jogát, hiszen minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy szerető családban nőhessen fel, ha már nem nevelkedhet a sajátjában. 

– Magyarországon évente mintegy ezer gyermek örökbefogadási eljárása zajlik. Ez a szám a világjárvány éveiben csökkent, idén azonban ismét növekvő pályára állt, és várhatóan meg is haladhatja a korábbi évek adatait. Örömteli, hogy egyre fiatalabban kerülhetnek örökbefogadhatóvá a gyermekek, ami nagyban segíti a beilleszkedésüket, illetve az örökbefogadásra várakozó szülők is egyre elfogadóbbak a gyerekek nemét, életkorát és egészségi állapotát illetően. Hazánkban nincs különbség a családok között, hiszen ugyanazok a családtámogatások illetik meg a vér szerinti szülőket és az örökbefogadókat is. A hazai rendszer jól kiépített és biztonságos, a folyamatokat azonban szakadatlanul fejlesztenünk kell, ezt kívánja a nemzeti érdek, a családok megerősítése és a gyermekek élete – zárta gondolatait az államtitkár. 

Az örökbefogadás folyamata, bár próbára teszi az érintetteket, de eredménye életre szóló: családot, otthont, biztonságos, szeretetteljes hátteret ad a gyermeknek és az örökbe fogadó szülőknek egyaránt. A Családbarát Magyarország Központ örökbefogadással kapcsolatos szakmai munkája, képzései, módszertani fejlesztései már több mint öt éve zajlanak a Családbarát ország projekt keretében. 

– Nagyon fiatal világnapot ünneplünk, amikor az örökbefogadásban érintettek világnapjára gondolunk, hiszen mindössze nyolc évvel ezelőtt emlékeztek meg először erről a fontos dátumról – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. – Az elmúlt évtizedben hazánkban több fontos előrelépés is megvalósult a területen. Központunk egy átfogó, részletgazdag, örökbefogadással kapcsolatos országos kutatás elkészítésével és az egységes örökbefogadási módszertan kidolgozásával új szintre emelte az örökbefogadáshoz kapcsolódó munkáját. A mai napon büszkén mutathatjuk be az inspiráló, alkotóerőt mozgósító hatású és hiánypótló tartalmú kiadványt. Bízunk benne, hogy ez egyaránt segít az örökbefogadó szülők, a reményvesztett, kiutat kereső várandósok, és a családra, otthonra, jövőre vágyó gyermekek sorsának rendezésében. 

Az örökbefogadással kapcsolatos kutatás gyakorlatban is jól hasznosítható eredményeit Annus Gábor, a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója foglalta össze előadásában.  

A konferenciáról a média is beszámolt.

 

Az örökbefogadással foglalkozó szakemberek útmutatásai, döntései jelentős hatással lehetnek személyes és családi sorsokra, életutakra. A teljes szakmai pályafutásukat végigkísérő felelősség és elhivatottság mellett tevékenységükben kiemelt jelentősége van a naprakész szaktudásnak is. Az elmúlt évek során módosult a szakterület ágazati irányítása, ami az örökbefogadással foglalkozó szervezetek számára is változást hozott, a többi között abban, hogy a korábbi, területi felosztáson alapuló hazai rendszert egységesítették az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálatban.  

– Az elmúlt években több fejlesztés is megvalósult annak érdekében, hogy minél inkább gyermekközpontú módszerekkel, ellenőrzött úton történhessen meg hazánkban az örökbefogadás – mondta el az örökbefogadással kapcsolatos fejlesztések eredményéről szóló előadásában Dr. Lantai Csilla, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Örökbefogadási és Nőpolitikai Főosztályának vezetője. – Többek között bevezettük az örökbefogadói díjat, az örökbefogadott gyermek életkorától függetlenné tettük az örökbefogadói GYES és az egyszeri anyasági támogatás igénybe vételének lehetőségét, bevezettük a származás megismeréséhez való jog gyakorlása érdekében, hogy az örökbefogadott gyermek megkaphatja a tájékoztatást arról, hogy örökbefogadták-e, valamint – hozzájárulásuk esetén – a vér szerinti szülei és testvérei adatairól. Továbbá önkéntesen igénybe vehetővé, és közben ingyenessé vált az örökbefogadói tanfolyam. Fontos változás, hogy növeltük a gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók létszámát, ezzel is segítve az örökbefogadási folyamat rövidítését. A számok is azt mutatják, hogy egyre több gyermek válik örökbefogadhatóvá, a rendszer felgyorsítása miatt mégis hamarabb kerülnek szerető szülői közegbe. A közeljövő céljai között szerepel a folyamat további gyorsítása és hatékonyabbá tétele, a terület különbségek kiküszöbölése, és a módszertani útmutató fejlesztésével egy egységesített szemlélet kialakítása, mert minden gyermeknek joga van szerető, őt elfogadó családban felnőni. 

Az örökbefogadó családokat 2020-tól több intézkedés is segítette. A biztonság növelését, az örökbefogadó családok anyagi stabilitását szolgálják a kormány családtámogatásai (örökbefogadói díj, örökbefogadói GYES, anyasági támogatás), valamint az otthonteremtési lehetőségek, melyek a vér szerinti gyermekek mellett az örökbe fogadott gyermekek után is igénybe vehetők. A sikeres örökbefogadás megalapozását és a szülő-gyermek kapcsolat kiépítését biztosítja a gyermekkel történő ismerkedés érzékeny időszakában az örökbe fogadni szándékozók számára biztosított, évente legfeljebb 10 nap munkavégzés alóli mentesítés is.  

– A korszerű működésnek négy feltétele van: alapos felkészültség, szakmai tapasztalat, a valóság ismerete és a változásra való hajlandóság – jelentette ki a korszerű gyermekvédelemről és az örökbefogadás korszerű gyakorlatáról szóló előadásában Erdei Sándor, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat országos igazgatója. – Az idő, az erőforrások és a minőség hármasa a gyermekvédelemben más területekhez hasonlóan kiemelt jelentőségű, de itt nem csak a minőségre kell törekednünk, mert az idő sokszor szorít, ha gyermekekkel dolgozunk. Egy újszülött esetében a változások tekintetében a napok többet jelentenek, mint egy felnőttnél akár egy év. Minden nap, minden hét, minden hónap számít. Ezért hangsúlyos, hogy a folyamat gyorsításával segítsük a gyermekek sorsának rendezését. Az örökbefogadás a vér szerinti családjukat elvesztett gyermekek számára a legjobb lehetőség, amit egy gondoskodó állam kínálhat. A jelen konferencia megmutatja azt a határozott törekvést, hogy az örökbefogadásról csak nyíltan és őszintén érdemes párbeszédet folytatni az érintettekkel.