A negyedévente megjelenő színes magazin első számát a napokban, a következő hetekben veheti kézbe a több mint 2 millió nyugdíjas – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

Nyitrai Zsolt elmondta, az Idősek Tanácsa kezdeményezte egy olyan hiteles tájékoztató kiadvány megjelentetését, amely a legfontosabb közérdekű információkat tartalmazza a nyugdíjasoknak. A magazin a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg – tette hozzá.

A miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, az idősek munkája nélkül Magyarország ma nem állna olyan fejlettségi szinten, mint napjainkban, és ezért – mondta – "köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik".

Hiteles forrás

Novák Katalin azt mondta, a nyugdíjasok a negyedéves magazinból közvetlenül, hiteles forrásból kapnak tájékoztatást minden őket érintő kérdésről. Utalt arra, hogy a koronavírus-járvány idején voltak, akik visszaéltek az idősek kiszolgáltatott helyzetével, és nem is mindenhonnan kaptak hiteles tájékoztatást.

Az államtitkár kitért a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről szóló kormányzati döntésre. Ismertetése szerint azt minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő megkapja majd, és a kormány emellett fenntartja a nyugdíjprémium intézményét is.

Egészségvédelem és sportolási lehetőségek

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke ismertette: 2 millió 130 ezer példányban jelenik meg az általuk kiadott magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek. Reményét fejezte ki, hogy az újságot az idősek megelégedéssel fogadják, és abból hiteles, objektív és pontos tájékoztatást kapnak.

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, azért javasolták a tájékoztató újság kiadását, mert sokszor téves információk jelentek meg az időseket érintő ügyekben. Példaként említette, hogy idősek azért estek pánikba, mert valahol azt olvasták, csökkentik, vagy megadóztatják a nyugdíjukat. Kell egy olyan fórum, ahol az ilyen téves hírekre azonnal lehet reagálni – hangoztatta.

A nyugdíjasok egyebek mellett az egészségvédelemről, sportolási lehetőségekről, kulturális témákról is szívesen olvasnak, ez a magazin pedig alkalmas erre, ezért is örülnek a megjelenésének – tette hozzá.

Az újságíróknak is kiosztott 16 oldalas színes magazin első számában Orbán Viktor miniszterelnök köszönti a nyugdíjasokat, a lapban Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal és férjével, Feledy Péter újságíróval, valamint Farkas Bertalan űrutazóval is olvasható interjú.