Karácsony a gangon

Ez nem egy újabb Budapesten forgatott filmsorozat egyik jelenete, ez a valóság a Garay utca 42. szám alatti ház lakói számára.

A közösségi erővel felújított belső udvar még akkor is melegséget áraszt, amikor a növények téli álmukat alusszák, és a gangokról leomló vadszőlőindákat a fényfüzérek meleg fénye helyettesíti.

„Itt mindenki szereti a szépet, és ezért hajlandó tenni is”

– Mindenki, aki ide bejön, csodálkozik, hogyan tudtuk mi ezt itt megcsinálni. Ehhez egy lelkes társaságra van szükség, és főként Ádámra, akinek mindenre van ideje, de azt nem tudom, hogyan csinálja. Az egyik pillanatban itt van a harmadikon, a másikban pedig már lent az udvaron – kezdte a beszélgetést Marika néni, a ház egyik legszebb lakásának lakója, aki idős kora ellenére évek óta oszlopos tagja és támogatója a közösségi munkának.

– Itt mindenki szereti a szépet, és ezért hajlandó tenni is – mondta Piri, aki annak ellenére, hogy csak néhány éve költözött a házba, fontos szerepet játszott a közösség összekovácsolásában.

– Négy éve figyeltem fel a MOL Zöldövezet Programra, aminek az volt a lényege, hogy közösségi munkával kell egy belső kertet, közösségi kertet kialakítani. Már akkor is közel ugyanez a társaság lakott itt, és bizonyos szinten a jó viszony megvolt az emberek között, de azon túl, hogy intelligensen köszöntünk egymásnak, nem nagyon ismertük egymást és nem nagyon foglalkoztunk egymással – idézte fel a kezdeteket Ádám, aki fiatal kora ellenére nagy elismerést szerzett az évek alatt szomszédaitól.

– Amikor lementem, és nézegettem, hogy ebből a régi, dohos, vizes, koszos városi udvarból mit lehetne kihozni, Piri – aki nem sokkal azelőtt költözött ide a házba –, kinézett az ablakon, és próbált rájönni, hogy vajon mit csinálok. Elmeséltem neki az ötletemet, és nagyon tetszett neki. Miután őt meggyőztem, már sorra csatlakoztak a lakók. Hétvégente összeültünk, mindenki hozta a kis ötletét, azokat összegyúrtuk egy egésszé, amitől mindenki egy kicsit a sajátjának érezhette, és megterveztük az udvar felújítását. Utána hétvégente közel fél év alatt közösségi munkában lakók és önkéntesek segítségével felújítottuk a belső kertet. A fél év elteltével ott találtuk magunkat, hogy nemcsak egy szép kertet kaptunk és egy remek lakóközösséget, hanem egy nagy családdá kovácsolódtunk össze – mesélte Ádám.

Marika néni már a kezdetekkor látta az ígéretes jeleket.

– Már tíz évvel ezelőtt is sok muskátli és növény volt a gangon. Amikor Ádám húszévesen megnézte az eladásra váró szomszéd lakást, amiben azóta is lakik, azt mondta az édesapjának, hogy ezt a lakást szeretné megvenni, mert itt szeretik a virágokat – idézte fel.

– Nagyon zöld volt és nagyon jó hangulata volt már akkor is ennek az épületnek. És ott élt már akkor is ez a jó lakóközösség, csak ezt ki kellett hozni az emberekből, hogy így éljünk, mint egy nagy család – tette hozzá Ádám.

Moziestek, grillpartyk, ebédlőasztal a kapualjban

Azóta rengeteg közös programot szerveztek és szerveznek a lakók: a nyári moziesteken filmeket vetítenek a tűzfalra, grillpartykon és bográcsos főzésekkor pedig a kapualjban összetolt asztalokat körbeülve beszélgetnek. A karácsonyt közös fadíszítéssel, forraltborozgatással, zenés-verses műsorral és közös vacsorával ünneplik Marika néni közel százéves bécsi étkezőasztala körül.

– Szerintem nem sikerülne mindezt véghezvinni, ha nem lennénk ilyen kicsi, 12 lakásos társasház. Ahol nagyon sok lakás van, ott nagyon sokan nagyon sokfélét szeretnének. Itt mindig van húzóerő, és arra nagyon nagy szükség van – véli Kata, aki Ádámhoz hasonlóan a fiatal generációt képviseli. A beszélgetés során is lelkesen segített az esti program szervezésében, a forraltbor iszogatása közben pedig énekével ajándékozta meg az összegyűlt lakókat és vendégeket.

– Kis lakóközösség vagyunk, de még mi is beleestünk néha abba a hibába, hogy túl lelkesek voltunk. Ilyenkor kellett valaki, aki mérlegeli a dolgokat, és innen is, onnan is vettünk az ötletekből – osztotta meg tapasztalatait Ádám.

– Mindenki az alapján próbált megoldást találni egy problémára, amit eddigi élete során tapasztalt, de a beszélgetések során beláttuk, ha a másiknak jobb megoldás jutott az eszébe – tette hozzá Piri.

– Attól nem kell félnünk, hogy Ádámnak ne lennének ötletei – jegyezte meg kedves mosollyal Marika néni.

– Ötletben soha sincs hiány. Miután meggyőzök egy-két embert a házból, azért időnként megkapom, hogy megint jövök az újabb ötletemmel, de ezért mindenki elfogadja azt idővel (mosolyog). Jó példa erre, amikor kitaláltam, hogy fessük le a míves kovácsoltvas gangkorlátokat – mondta Ádám.

– Nagyon nagy feladat volt, majdnem belehaltunk – tette hozzá Kata nevetve.

– De amikor eljött az ideje, szintenként 6-8 ember libasorban ült, és csiszolta-festette a korlátot – mesélte Ádám titkolt büszkeséggel a szemében.

– És két nap alatt végeztünk a festéssel – folytatta Kata.

Ádám hozzátette: ezzel nagyon sok pénzt spóroltak a háznak, és utána mindenki annyira meg volt elégedve az eredménnyel, hogy elismerték, ez jó ötlet volt. Mindig úgy csinálják, hogy a munkát összekötik egy kis közösségi élettel, borozgatással a kertben, vagy egy közös bográcsozással, grillezéssel. Ilyenkor a 16 évestől a 80 évesig mindenki lent van, így a generációk jól összekovácsolódtak. A kertátadó ünnepen például együtt táncoltak az idősek a fiatalokkal.

– A legnagyobb baj az, hogy Ádám nem tudja lehozni a napot az udvarra – vetette fel kedvesen Marika néni.

– Kb. 70-80 négyzetméteres a belső udvar, ahova nagyon kevés fény jut le, ezért csak árnyékkedvelő növényeket ültethetünk. Évek óta kísérletezünk azzal, hogy melyik az a növény, ami ezt az árnyékos helyet bírja, de nem hagyjuk annyiban – reagáltak a beszélgetőtársak a felvetésre.

Közös célok

A Garay utca 42. szám alatt ma is látható épületet Paulheim István építész építtetette. A telket 1898-ban vásárolta meg, és alig egy év alatt felépítette Hudetz János építőmester a háromemeletes neobarokk épületet. Még a századforduló előtt, 1899. április 29-én adta ki a lakhatási engedélyt a hatóság. Ezután évtizedekig a ház volt az otthona Paulheim Istvánnak és családjának, illetve itt alakították ki építész irodájukat vejével, Weninger Ferenccel. Innen kapta a Garay utca 42. szám alatti ház a Paulheim-Weninger villa nevet.

Ádám elmondta, hogy a lakóközösségnek minden évben van egy „zöld tette”, ezek közül az első volt a belső udvar megújítása. A következő évben Nagy Andrea önkormányzati képviselő segítségével az utcára muskátlioszlopokat helyeztek, tavaly pedig az utcai homlokzat ablakai kaptak gyönyörű kovácsoltvas virágtartókat, így nyáron kívülről az egész ház egységes virágládákkal és növényekkel van díszítve. Idén ezt folytatták a belső homlokzattal, és a gangok is dzsungeles oázissá nőtték ki magukat a nyár végére, a lépcsőház ablakaiból pedig páfrányok lógnak.

– Ezek a közös munkák annyira összekovácsolták a társaságot, hogy mindig vannak újabb és újabb közös céljaink. Öt éve például nagy álom volt és lehetetlennek tűnt elérni, hogy renováljuk ennek a gyönyörű épületnek a lépcsőházát, ami tele van stukkódíszítéssel, de sajnos nagyon vizes és ütött-kopott volt, idén viszont sikerült teljesen felújítani. Ezt is úgy tudtuk elérni, hogy volt egy közös célunk, és mindenki azon törte a fejét, ezt hogyan tudnánk elérni. Kicsit kifeszítettük magunkat és a pénztárcánkat – augusztusban már nagyon sakkoztunk, hogy maradjon mindenre pénz. Volt például olyan lakó, aki fél évnyi közös költséget előre befizetett, hogy a háznak legyen pénze a költségekre. Ez régen nem biztos, hogy ment volna, ha nem vagyunk ilyen családias közösség, és nem a közös cél motiválja a társaságot – mesélte Ádám.

Csapatmunka

– Az udvarra emelt ágyásokat is készítettük, ám a házban lakó 12 családból senkinek sincs ilyen irányú végzettsége. Nekünk, lakóknak közösen kellett kitalálnunk, hogy milyen legyen azoknak a szerkezete, milyen anyagokat vegyünk, hogyan készítsük el azokat – mesélte Gyuszi, Piri férje.

– A fiúknak falakat is kellett vésniük az udvaron. A sűrű por miatt mindenki köhécselt, az egyik idős lakó egyszer csak megjelent pici kendőkkel a kezében, hogy azt kössék a szájuk elé – idézte fel Piri.

– Ő azzal segített nekünk, hogy az egészségünkre vigyázott, és palacsintát is sütött nekünk – tette hozzá a férje.

– Mindenki kivette a részét a munkából. Aki nem tudott bontani, az sütött-főzött nekünk. Jó látni, hogy mindenki beleadja magát a közös munkába – mondta Ádám.

A sok közösségi program során lassan megismerték egymást a lakók, a munka pedig összekovácsolta őket egy közösséggé. Voltak, akik a kezdetekkor még nem vettek részt ezeken az eseményeken, de egy idő után ők is csatlakoztak, mert látták, hogy ebből nem jó dolog kimaradni. Elmondták azt is, hogy bárkinek, például az időseknek segítségre van szükségük, éjjel-nappal számíthatnak a szomszédokra.

– De arra is figyelünk, hogy azért ne telepedjünk rá a másikra – tette hozzá Marika néni.

– Megvan a privát életünk, de a családias légkör is a házban – mondta Ádám.

Csodájára járnak az udvarnak

– Amikor új szomszédok érkeznek, őket is programmal köszöntjük. Nemrég például indiai fiúk költöztek a házba, és magyar filmeket angol felirattal vetítettünk a kedvükért a tűzfalra. Az egyik indiai fiú utána azt mondta, hogy nagyon örül a fogadtatásnak, és mi vagyunk az új családja. Nincs semmifajta megkülönböztetés, mindenkit szeretettel fogadunk. Már a szomszéd házakból is jönnek vendégek az eseményeinkre, és mindenki csodálkozik, aki meglátja, milyen zöld dzsungel nőtt itt a 7. kerület betonfalai között – mesélte Ádám.

Elmondta, hogy a hírük folyamatosan terjed: rengeteg megkeresést és felajánlást kapnak, és csodájára járnak a közösségi munkájuknak. Nemrég például egy portugál tájépítész érkezett, hogy megnézze a belső udvart. Nyáron gangszínház is volt az udvarukon: a Bethlen Téri Színház színészei játszottak náluk.

Tartottak már előadást és workshopot a projektről a városmajori Udvarka Pikniken is, hogy tanácsokat adjanak a 12. kerületi lakosoknak hasonló kezdeményezésekhez. Illetve a MOL Zöldövezeti Program új pályázóival is megosztották tapasztalataikat, ahol követendő példaként jelent meg az udvaruk.