Novák Katalin hangsúlyozta, hogy ez 200 milliárdnyi többletbevételt jelent az érintetteknek.

Még a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumra. Egy átlagos nyugdíjat kapó ember nagyjából 100 ezer forint többletbevételre számíthat novemberben, hiszen nyugdíj-kiegészítést is fizetnek - hangsúlyozta a miniszter.

Elmondta, kettős vállalásuknak feleltek meg. Egyrészt azt ígérték, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét, másrészt azt tűzték ki célul, hogy a gazdaság növekvő teljesítményéből minél többet érezzenek a nyugdíjasok.

Az első vállalást azzal tudták teljesíteni, hogy a nyugdíjak emelése mindig követi az inflációt. Az elmúlt évtizedben nominálisan 44,7 százalékkal, vásárlóértéken pedig 10 százalékkal nőtt az ellátások összege - közölte. Megjegyezte, kiegészítő nyugdíjemelést is adnak idén.

A másik vállalással kapcsolatban jelezte: nyugdíjprémiumot fizetnek, amely minden eddiginél magasabb lesz.

Felidézte, hogy tavaly a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt nem tudtak nyugdíjprémiumot adni, korábban viszont már háromszor biztosították a juttatást, amelynek maximális összege 2017-ben 12 ezer, 2018-ban 18 ezer, 2019-ben pedig 22 ezer forint volt.

Novák Katalin közölte azt is, hogy kitüntetést alapítanak a tavasszal elhunyt Monspart Sarolta, a tájfutás világbajnoka, a nemzet sportolója, az Idősek Tanácsának tagja tiszteletére. A Monspart Sarolta az idősekért díjat évente három olyan ember kaphatja majd meg, aki az idősek érdekében dolgozik. Az 500 ezer forinttal járó elismerést idén ősszel adják át először.