Kardosné Gyurkó Katalin a sajtótájékoztatón közölte: idén több mint húszezerrel több felajánlás gyűlt össze, mint a tavalyi második gyűjtéskor, több mint 65 ezer tanszert tudtak eljuttatni a családokhoz. Köszönetet mondott az Auchannak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és a kormányzatnak, mert – mint a koronavírus-járványra utalva fogalmazott – "tavasszal lehetővé tette a családoknak, hogy erősek maradjanak". Így ők jobban tudtak segíteni a rászorulókon – tette hozzá.

A felajánlásokat főleg olyan családok kapták, amelyek vírushelyzetben nehéz helyzetbe kerültek, a szülők elveszítették a munkájukat vagy az iskolakezdésnél ütköztek nehézségekbe – ismertette. Szólt arról is, hogy augusztus 1. és szeptember 11. között önkénteseik több mint 3100 munkaórát szántak az adományok gyűjtésére.

Beneda Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: három év alatt hagyománnyá vált a kezdeményezés, majd reményét fejezte ki, hogy folytatódni is fog. A kormányzat örömmel támogatja azt, ha az olyan nyilvánvaló célkitűzéseihez, mint a családok megerősítése, csatlakozik a civil- és a vállalati szféra – mondta.

A politikus kiemelte: idén jócskán meghaladta az adományok mennyisége és értéke a korábbi évekét, ami azt mutatja, hogy "ez a társadalom igyekszik segíteni a rászorulókon".