Adott a főváros melletti dimbes-dombos környék, egy szerényebb összeg és egy elszánt, tettrekész család. Képzeljük el, hogy egy forró nyáron keresztül hónapokig sátorban alszunk a kertben a gyerekeinkkel, miközben felépítjük a család lélegzetelállító panorámájú miniházát. Ezt az álmot valósította meg Orosházi Erzsébet három gyermekével. Nem volt a közös projekt minden pillanata idilli, de a végeredmény, a kilátás és a természetközelség a mai napig sok mindenért kárpótolja őket. 

Törökbálinton Erzsébet és a két kutya fogad bennünket a kapuban, majd nekivágunk az emelkedőnek, hogy árnyékot keressünk a tikkasztó hőségben, a domboldalon épült miniház mögötti óriásfa árnyékában. A kertben kutyák, macskák, nyulak, különleges bóbitás tyúkok és emuk, a kis tóban pedig halak élnek békésen, de a családi asztalnál szóba került már egy szamár befogadása is. 

– A fővárosban, egy belvárosi lakásban nőttem fel, de már akkor egyértelmű volt a számomra, hogy vidéken szeretnék élni – meséli Orosházi Erzsébet. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy valóra válhatott ez az álom. Amikor 2014-ben, a válásom után eladtuk a svájci frank alapú hitelből épített családi házat és leszámoltam a rendkívül nehezen törleszthető, szinte vállalhatatlan hitellel, maradt összesen 9 millió forintunk. Összeírtam az igényeinket: kertes házban gondolkodtunk, ezen a környéken szerettünk volna maradni és lehetőleg minél közelebb Budapesthez. Csak úgy jött ki a számítás, ha valami kicsiben gondolkodom. Így döntöttem a 29 négyzetméteres galériázott miniház mellett, amely az évek alatt bizonyított: tökéletesen elegendő életteret biztosít egy ekkora családnak. 

Mindenki kivette a részét a munkából 

A háromgyermekes édesanya döntését követően mindegyik gyermek „beleállt” a projektbe. A két fiú, Máté és Balázs már 27, illetve 25 éves, de a nyolc évvel ezelőtti közös építkezésnél még tinédzserként segítettek a fizikai munkában. Húguk, Eszter pedig 8 éves korában elsősorban a főzésért és az étkeztetésért felelt a bogrács vagy a szendvicssütő mellett. A rendhagyó családi program nyár elején a sátorba való beköltözéssel kezdődött és a heteken át tartó szorgos munkával folytatódott. A célt sikeresen megvalósították: mire szeptemberben elindult az iskola, már tető alatt kezdhették el a tanulást a fiatalok. 

 – Volt a telken egy romos épület, annak a helyén kezdtük el építeni a miniházat – folytatja az édesanya. – A korábbi építkezéseink során láttam néhány fogást, illetve a neten is számos oktatóvideó áll rendelkezésre a favázas, könnyűszerkezetes házak építéséről, így nem volt más választásunk, belevágtunk a gyerekekkel. Az a nyár éppen egy esős nyár volt, a fenyőfa alatt zsákokban álló ruháink esetében az időjárás meg is oldotta a válogatást. Tudtuk, hogy minden nem fér majd be a szekrényekbe – ami a nyár végére nem penészedett be, az maradt. 

– A komoly rutinnal rendelkező mesteremberek biztosan találnának kivetnivalót a kivitelezésben, de néhány apró esztétikai hibát leszámítva elégedettek lehetünk. Az élet igazolta a döntésünket, azóta nem nyom minket a hitel súlya, ezzel mázsás tehertől szabadultunk meg és sokkal felszabadultabban, magabiztosabban élhettük a családi életünket. Nem mellesleg, összehozta a családot a közös építkezés! 

Az első lépés: a szemléletváltás 

– Úgy látjuk, egyszerűen nincs szükség nagyobb házra, több tárolófelületre és felesleges holmikra – így ezekre nem is kell költenünk. Megtanultuk, hogyan szortírozzunk, miképpen értékeljük az igazán fontos dolgokat és miként éljünk harmóniában a természettel. Az ablakainkat fák árnyékolják, gyűjtjük az esővizet a locsoláshoz, a háziállatok pedig hozzájárulnak a fenntartható és megfizethető fizikai és lelki egészséghez. Mostanra a két nagyfiam már kirepült a fészekből, de Eszterrel egyre jobban élvezzük a kert nyújtotta előnyöket. Balázs és menyasszonya pedig éppen barátai és kollégái segítségével építkeznek. Ők is valami hasonlót álmodtak meg… 

Erzsébet jelenleg projektmenedzserként dolgozik az építőiparban. Munkahelyén és közvetlen környezetében igyekszik minél népszerűbbé tenni a fenntartható miniházakkal összefüggő szemléletet. 

– Megalapítottuk a Miniházakért Magyarországon Civil Egyesületet, amellyel szeretnénk segíteni a hasonló gondolkodású, vagy kiutat, megoldást kereső embereknek, konkrét tanácsokkal, tervekkel, tapasztalatokkal – jelenti ki Erzsébet. – Az éghajlatváltozás egy komoly figyelmeztetés, amelyre reagálnunk kell, például a mezőgazdaságban hatalmas károkat okozó, pusztító aszályra. Nem csak nagyban, de kicsiben is. Az építészet is változik, korábban délre tájolták a teraszokat, most már épp ellenkezőleg kell, emellett kiemelten fontos a szigetelés, az energiahatékonyság vagy az árnyékolás. Egy szó, mint száz: visszább kell vennünk többek között a lakhatási igényeket illetően is, és itt jön képbe a miniház. A szemléletváltás az első és a leginkább meghatározó lépés. 

Újabb tervekkel készülnek 

Egy családi ház és a hozzá tartozó kert rendben tartása folyamatos odafigyelést, időt és energiát igényel, de Erzsébeték esetében megvan erre a kellő elszántság. Lányával együtt nyitottan és gyakorlatiasan közelítenek a természet felé. 

 – A kertet illetően mindig születik egy újabb ötlet, így folyamatosan zajlik valamilyen munka – mosolyog a családanya. – Ha viccesen akarnék fogalmazni, megállíthatatlan a fejlődés. Most például egy melegágyást tervezünk, ahol a palántákat tudjuk majd nevelni, illetve később el tudnék képzelni esetleg egy üvegházat is. Nem kellenek óriási kertek ahhoz, hogy egy család zöldség- és gyümölcsigényét megtermeljük. Savanyítani és lekvárokat eltenni rendszeresen szoktunk, de szeretném fejleszteni a technikámat az aszalványok és a fermentálás terén. Engem arra tanított meg ez a látásmód, hogy nem kell mindent előre eltervezni, hanem el kell indulni egy irányba és nyitottnak kell lenni. Egyetlen olyan régi vágyam van, amit mindenképpen szeretnék megvalósítani, de sajnos még távol vagyunk tőle: beszerezni egy fából készült fűthető merülődézsát. A sok munka mellett az számomra valódi komfortérzetet nyújtana.