A kritikus pont a szervezet D-vitaminnal való ellátása. A kolekalciferol normál esetben a bőrben képződik a napfény hatására, ám ezekben a hónapokban éppen abból van túl kevés. A D-vitamin másik forrása a táplálkozás, ismerünk is abban viszonylag dús élelmiszereket. E szempontból a legjobbak között van például a vaj, a máj, a gomba meg a lazac. Csakhogy ezekből képtelenség annyit fogyasztani, hogy az pótolja az ilyenkor hiányzó napsütést. Ugyanis ehhez például vajból napi mintegy három kilogrammnyit kellene megenni. Marhamájból vagy gombából elég lenne bő két kilogrammnyi, lazacból félkilónyi, míg tojásból úgy négy tucatnyinak a sárgája...

Az alacsony D-vitaminszint veszélyei

Ennek fényében aligha lehetett meglepő néhány éve az első hazai D-vitaminszint-felmérő kutatás eredménye, miszerint a tél végére szinte mindenkinél jelentkezik e vitamin hiánya. Ennek következményei pedig igen sokrétűek. Az elmúlt években egyre több élettani folyamatot azonosítottak, amelyek hátterében fontos szabályozó szerepe van a napfényvitaminnak. Közülük az egyik sokat emlegetett a csontozat állóképességének megőrzése. Ugyanis – mint kiderült – a csontritkulás megelőzéséhez/mérsékléséhez nem csupán kalciumban dús táplálkozás kell, hanem elegendő D-vitamin is, ami segíti annak a hasznosítását. Ma már hosszú azon betegségek sora is, amelyekről tudjuk, hogy kialakulásuk kockázatát számottevően növeli, ha nincs a szervezetben elegendő D-vitamin. Ezek közé tartoznak a keringési bajok, egyes daganatos megbetegedések, autoimmun betegségek, sőt, még a 2-es típusú cukorbetegség is.

Új ajánlások

Lakatos Péter professzor tíz esztendeje egyenesen úgy becsülte a Semmelweis Egyetem honlapján, hogy 2-3 évvel is nőhetne a várható élettartam, ha mindenkinél sikerülne a téli D-vitaminpótlás. Akkoriban ennek komolyan nekigyürkőztek a magyar orvostársaságok is, és 2012-ben kiadtak egy közös ajánlást, ami a korábban irányadónak tekintettnél jóval több napvitamin fogyasztását javasolta. Ezt a dokumentumot azóta néhány évente felülvizsgálják, legutóbb néhány hete, 2021 végén frissítették. Ekkor került bele az újdonságként, hogy a szervezet D-vitaminszintjének téli helyreállítása nemcsak napi részletekben, hanem egy-egy nagyobb heti, illetve havi adaggal is lehetséges. Erről ugyancsak Lakatos professzor számolt be most az egyetem honlapján.

Ezekben a hetekben különösen időszerű felidézni az ajánlást, hiszen dupla járványveszélyben élünk. A tapasztalatok szerint pedig mind egy influenza-, mind egy covid-fertőzést jobb esélyekkel, enyhébb tünetekkel lehet megúszni, ha rendben van a szervezet D-vitamin háztartása.

Az egyensúly megteremtésének záloga október és március között a tudatos pótlás valamilyen D-vitaminkészítménnyel. Az ehhez ajánlott mennyiség napi 2000 Nemzetközi Egységnyi (NE), ami 50 mikrogramm kolekalciferolnak felel meg. Ez egy átlagos testtömegű felnőtt adagja, a súlyfelesleggel bíróknak ennek inkább a duplájára van szükségük. A csecsemők és kisgyermekek napi adagja 400 NE, a kisiskolásoké 1000 NE, a kamaszoké pedig már ugyanannyi, mint a felnőtteké.

Az ajánlás ugyanakkor arra is kitér, hogy a jóból is megárthat a sok, ezért meghatározza az egyes korcsoportokban még biztonságosan bevihető mennyiség felső határát. Ez egy napra vetítve a csecsemőknél 1000 NE, a kisebb gyerekeknél 2000 NE, a serdülőknél és a felnőtteknél pedig 4000 NE.

(illusztráció: pexels)

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!