A programot kidolgozó szervezet ügyvezetője elmondta: tapasztalataik szerint a virtuális pénzkezelés, az online fizetési módok és a bankkártyák használata új kihívásokat jelent a családok számára a pénzügyi tudatosságra nevelés terén. 

– A készpénz szerepe visszaszorulóban van – ami egyébként egy nagyon örvendetes tény –, így viszont a gyerekek sokkal kevésbé látják azt, hogy hogyan osztják be a szülők a pénzt, kevésbé nyilvánvaló ez a számukra – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.

– Régen, amikor az ember megkapta a fizetését egy borítékban, hazavitte, és azt beosztotta, kisebb borítékokba szétosztotta, akkor ez a gyerekek számára egy kézzel fogható tevékenység volt. Tapasztalataink szerint ma a való életben nem nagyon látják a példákat maguk előtt a gyerekeket. Ezért próbáljuk a pénzügyi tudatosságról szóló alkalmakon őket arra bátorítani, hogy otthon beszélgessenek a szüleikkel erről a fontos kérdésről. Hiszen mindennek az alapja a családi költségvetés-tervezés – fogalmazott a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

– Azért szerepel ez a téma is a most induló pályaorientációs programtervezetünkben, mert amikor egy család együtt dönt arról, hogy a gyermeknek milyen pályát fognak választani, fontos kérdés az is, hogy hogyan fogja tudni a gyermek a majdani hivatásából származó bevételét jól kezelni. Az életben való boldogulását ez is nagymértékben fogja befolyásolni – hangsúlyozta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.

A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg a program a próbafázisában van, már több iskolában lementek az első képzések, és a visszajelzések alapján finomítják a programot.

– Várjuk minden érdeklődő jelentkezését – legyen az szülő, pedagógus vagy gyermek – az ingyenes programra a kepzes@csalad.hu email-címre – közölte Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.