Országos tájékoztató roadshowra indul a Nemzeti Tehetség Központ, amely keretén belül személyesen is megismerhetik a hazai középiskolák végzős diákjai a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram nyújtotta lehetőséget. Az ösztöndíj azon kiemelkedő tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemeire készülnek felvételizni, és akik vállalják, hogy megszerzett tudásukat tanulmányaikat követően hasznosítani fogják Magyarországon. A több állomásból álló tájékoztató eseménysorozat a Miniszterelnökség, Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter támogatásával, a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében valósul meg.

A Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram

Tehetség határok nélkül. Stipi. – Ez a jelmondata annak az egyedülálló ösztöndíjprogramnak, amely a Nemzeti Tehetség Program keretében 2019 óta támogatja hazánk legtehetségesebb fiataljait, hogy a világ legrangosabb külföldi egyetemein tanulhassanak. Az ösztöndíjprogram három részből áll: az „A komponens” a felvételi eljárásban való részvételt, a „B komponens” a tanuláshoz szükséges feltételeket, míg a „C komponens” az ösztöndíjprogram támogatásával már megkezdett külföldi tanulmányok folytatását biztosítja. Jelenleg 47 fiatal tanul a világ különböző pontján a Stipendium Peregrinum ösztöndíjnak köszönhetően, többségük az Egyesült Királyságban.

Országos tájékoztató roadshow

Annak érdekében, hogy a diákok személyesen is informálódhassanak az ösztöndíjprogramról, roadshow keretében látogatunk el 2022 január végéig számos hazai nagyváros középiskoláiba. A tájékoztató eseményeken Ekler Gergely államtitkár, Rácz Zsófia helyettes államtitkár, valamint a Nemzeti Tehetség Központ szakmai kollégái tartanak részletes ismertetést az érdeklődő diákoknak.

„Jelenleg is zajlik a jelentkezés a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram azon részére, amely a legrangosabb külföldi felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában történő részvételét támogatja.” – hívja fel a figyelmet dr. Papp Zsófia, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

A jelenleg elérhető pályázaton hétszázezer forintig igényelhető vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, nemzetközi nyelvvizsga díjára, utazási költségre. Az ösztöndíjra a 17-23 éves, kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezését várják. Pályázni 2022. április 15-ig, de legkésőbb a keretösszeg kimerüléséig lehet.

Az ösztöndíjprogram részleteiről és a támogatás lehetőségeiről bővebben a Nemzeti Tehetség Központ oldalán található információ.

(illusztráció: https://www.facebook.com/csaladesifjusag)