Gyakran a tehetség nem elég a sikerhez és a karrier elindításához; egyszerre több tényező szerencsés együttállása szükséges ahhoz, hogy ne kallódjon el. A tehetséggondozás a családban és a köznevelésben kezdődik, ahol viszont nem mindig áll rendelkezésre minden eszköz ahhoz, hogy a fiatal kiteljesedjen. Elengedhetetlen az e téren gyakorlattal rendelkező szervezetek, alapítványok és az állam szerepvállalása is.

A mentorálás és a szakmai programok biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország bármely pontján fellelhető fiatalok tehetsége érvényesülni, hasznosulni tudjon úgy saját maguknak, mint a társadalomnak. Ebben a Nemzeti Tehetség Program is támogatást nyújt, a pénzügyi forrást pedig bárki bővítheti saját személyi jövedelemadója egy százalékának átirányításával - írta a Magyar Nemzet.

Nemzeti Tehetség Program

Ötpárti konszenzussal, még 2008-ban döntött az Országgyűlés az esélyjavító, társadalomépítő stratégiai szintű program elfogadásáról és végrehajtásáról, húsz évre határozva meg a kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben és a tehetséggondozásban. A parlament a határozattal elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására – áll a program honlapján. A stratégiai célkitűzéseket húszéves időkeretben (­2008–2028 között), kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósítják meg.

E feladatot kiemelten az állami tulajdonú Nemzeti Tehetség Központ hajtja végre. Elsődleges feladata a fiatal tehetségek felismerésének segítése és a tehetségek gondozása, de emellett közösségépítő és mentoráló szerepet is vállal, kutatásokat végez, szakmai programokat valósít meg.

Az országban 39 úgynevezett Minősített tehetséggondozó műhely működik, a tehetséggondozásban csaknem 155 munkatárs, közöttük pedagógusok, mentorok, képzési szakemberek vesznek részt.

A programba minden évben pályázat útján lehet bekerülni. A pályázatok lebonyolításában az Emberi Erőforrások Minisztériumával az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) nevű szervezet vesz részt, honlapján teszi közzé a felhívásokat és az azokkal kapcsolatos információkat.

Az adóbevallás során bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója második egy százalékát a Nemzeti tehetségprogramnak ajánlja fel (1823-as technikai számmal), felkarolva a tehetséges fiatalok támogatását. Az ily módon felajánlott összeg a kezdeti 400 millió forintról 2019-re meghaladta a 1,4 milliárd forintot, jövőre az összeg a kormány kiegészítésével eléri a mintegy 4,4 milliárd forintot.

(illusztráció: Shutterstock)