Polányi Viktória hangsúlyozza, hogy nem mi szülők, hanem a gyermekeink döntenek arról, hogy kivel szeretnének barátságot kötni, mégis van az a szituáció, amikor már közbe kell avatkoznunk.

– Szülőként könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a gyermek barátságait, kapcsolatait saját szimpátiánk, elveink, szempontjaink alapján bíráljuk – kezdi a szakember. – Fontos azonban tudatosítanunk, hogy a gyermek a kapcsolatait maga választja, személyisége és szempontrendszere a miénktől különbözik, és ami talán még fontosabb: alakulóban van. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy próbálkozások, sikerek és kudarcok révén alakulnak ki a preferenciái, elvei, választási normái. A fentiekkel összhangban tehát akkor érdemes szülőként megkongatnunk a vészharangot, és jobban figyelnünk, segítenünk a társas kapcsolata alakulását, ha úgy érzékeljük, hogy az már magának a gyermeknek okoz rendszeres problémát: aggodalmat, feszültséget, önértékelés-csökkenést, hangulatváltozást vagy frusztrációt.

Fő a kommunikáció!

– Fontos kiemelni, hogy a problémás társas kapcsolatokat sem megtiltanunk vagy ellehetetlenítenünk kell; sokszor teljes mértékben elegendő egy-egy kiadós beszélgetés a gyermekünkkel – vagy akár a barátság többi résztvevőjével is – a szándékokról, az érzelemkifejezésről és a szeretetnyelvekről. A legtöbb kapcsolati nehézség ugyanis puszta kommunikációs hiba, így, ha már gyermekkorban tudatosítjuk, hogy mi mindenre vagyunk képesek egy jól átgondolt szóval, gesztussal, az a későbbiekben is nagy érték lehet. Segítsük gyermekünket abban, hogy pontosan meg tudja fogalmazni az igényeit, szükségleteit, énhatárait, szabályait egy barátságban, és tegyük számára a lehető legtöbbször nyilvánvalóvá, hogy neki joga van ezen határok tiszteletben tartatásához. Ebben persze nekünk magunknak, a saját életünkben is érdemes példát mutatnunk.

Utazzunk vissza az időben

"Legyünk jelen a gyermekünk életében, kapcsolataiban. Vegyük a fáradságot, hogy megismerjük az érzéseit és a barátait is."

– A legfontosabb: legyünk jelen a gyermekünk életében, kapcsolataiban. Vegyük a fáradságot, hogy megismerjük az érzéseit és a barátait is, ennek pedig nem az a módja, hogy hivatalos raportra hívjuk őt, amikor kényelmetlen kérdéseket teszünk fel – folytatja a szakember. – Szülőként sokkal jobb stratégia az, ha felelevenítjük saját élményeinket hasonló életkorunkból, és megpróbálunk ebben a gyermeki énállapotunkban bekapcsolódni csemeténk egy-egy programjába. Elvisszük például a lányunkat kávézni vagy vásárolni a barátnőjével közösen, és velük együtt nevetünk a próbafülkés fiaskókon, vagy botladozunk a gördeszkapályán a fiunk barátaival, hagyva, hogy ők mutassák meg nekünk a legjobb trükköket. Érdemes akár csak egy rövid időre is, de levetkőzni a merev, berögzött felnőtt mintáinkat, és merni spontánnak és felszabadultak lenni. Ez lehet ugyanis a kulcsa annak, hogy közelebb kerülhessünk gyermekünk társas kapcsolatainak megértéséhez.

Tiltás vagy megengedés?

– Megtehetjük ugyan, hogy eltiltjuk a kicsiket egymástól, csak nem érdemes. Szülőként akkor tudunk hitelesek maradni, ha olyan szabályokat hozunk, amiket be is tudunk tartatni. Amennyiben eltiltjuk a lányunkat, fiunkat valakitől, akivel ő maga szeretne kapcsolatot tartani, a mai digitális eszközök révén ezernyi módon meg tudja ezt tenni, mindezt pedig azzal kiegészítve, hogy most átver, kijátszik minket. Ez pedig alapjaiban véve teszi tönkre a szülői hitelességünket, tekintélyünket, nem beszélve arról, hogy a bizalom elvesztésének esélye is fennáll. Eltiltás helyett sokkal célravezetőbb a nyitott és empatikus kommunikáció a számunkra ijesztő vagy ellenszenves barátságokkal kapcsolatban is: ha a gyermek látja a mi aggályainkat, és mi is megpróbáljuk megérteni, hogy miért fontos számára az adott kapcsolat, azzal jó alapot teremthetünk egy közös, kompromisszumos megoldás kidolgozásához. Kérhetjük tőle például, hogy ossza meg velünk a pozícióját, amíg az adott társasággal lófrál, esetleg hozhatunk közös szabályokat, hogy meddig megy el, mennyit enged meg az adott társaságban. Ez mindkettőnk számára egy biztonságos határ lehet.

Jóra fordulhat egy mérgező kapcsolat?

– Ez teljes mértékben kapcsolat-, személyiség-, és környezetfüggő. Két konstruktív szülői háttérrel nem lehetetlen, hogy egy rossz irányt vett gyermeki barátság jóra fordul, a felek megértik a másik szempontjait, és visszatalálnak egymáshoz. Ugyanakkor, ha a két család sem tud mindkét gyermekhez támogatóan állni, az sajnos gyakran okoz végleges törést, amely bár fájó, ám nem feltétlenül elkerülendő élettapasztalat a számára. Szülőként fontos látnunk a felelősségünket abban, hogyan viszonyulunk egy másik, számunkra majdnem teljesen ismeretlen családhoz: előítéletekkel és saját szempontjainkat dédelgetve, vagy a részrehajlástól eltávolodva és objektíven, nyitottan mérlegelve a másik fél esetleges nézőpontját is.

Mi mutatunk példát

– Szülőként a saját társas kapcsolataink is jó példával szolgálhatnak arra, hogy milyen módon érdemes a kortársainkhoz viszonyulni. Ennek legfőbb elvei a másik fél irányába mutatott nyitottság, empátia és elfogadás; a saját énhatáraink jó kommunikációja, valamint a tartalmas, minőségi együtt töltött idő. Fontos továbbá a közös történetünkre való figyelem és a saját érzelmeink hiteles megjelenítése. A barátságaink nem felesleges hóbortok, amelyekre a családunktól vagy a kötelezettségeinktől lopjuk el az időt, hanem az életünk és a lelki egészségünk alapkövei, amelyeket ápolni és működtetni kell: figyelemmel, tudatossággal és érzésekkel egyaránt.