Május 2-ig 7,4 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak a 3000 fő feletti települések önkormányzatai és egyházai. A program célja, hogy 2025 nyaráig 3600 új bölcsődei férőhely jöjjön létre.

A kormány fókuszában a magyar családok helyzetének, életkörülményeinek biztosítása és folyamatos fejlesztése áll, a családpolitikának a különböző támogatások mellett az intézményi háttér megteremtése is fontos eleme - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a 2021 végén indult első és a 2022 februárjában indult második bölcsődei pályázati szakasz során már 47 milliárd forintból támogattak fejlesztéseket, eddig országszerte több mint 20 bölcsőde felújítását és közel 80 új bölcsőde létrehozását.

A mostani pályázati szakaszban az önkormányzatok és egyházak új bölcsődei, minibölcsődei, családi bölcsődei férőhelyek létrehozására igényelhetnek forrást új ingatlan építésével, vagy meglévő átalakításával, illetve bővítésével. A fejlesztéseket a kormány most is hazai forrásból előfinanszírozza - jelezte a politikus.

Magyarország uniós és hazai forrásokból támogatott bölcsődefejlesztési programjának eredményeképpen a korábbinál 30 százalékkal több bölcsődei hely áll rendelkezésre, amelyhez hozzájárultak a kisebb, 3000 fő alatti településeknek nyújtott támogatások is. Mára háromszor annyi településen tudnak bölcsődei szolgáltatást nyújtani a családok számára, mint tíz éve - olvasható a területfejlesztési miniszter közleményében.