Gombás fertőzés bármely testrészen előfordulhat, könnyen okoz egymástól viszonylag távol levő területeken viszketést, kivörösödő foltokat vagy éppen csúnya, elszíneződött körmöket. Például a hajas fejbőr krónikus gombás fertőzése egyszerű fejvakarással átterjedhet a kézkörmökre, vagy a talpon, a lábujjak között megtapadt bőrgomba okozhat a lábkörmökön elváltozást. Általában férfiaknál a láb, nőknél a kéz körmei fertőződnek gyakrabban. A túl szűk cipő, vagy az olyan sportok, mint a futás, a foci, amikor könnyen berepedhet, sérülhet a köröm, kifejezetten kedveznek a köröm gombásodásának.  

A fertőzött körömlemez ilyenkor megvastagodhat, haránt irányban futó barázdák keletkezhetnek rajta, a szabadon álló részei felrostozódhatnak, olykor be is vérezhetnek. Az ilyen körömlemez kicsit el is válhat a körömágytól, és az így fellazult szövetek között nagyon könnyen megtapad a gomba kórokozója. A fertőzés jól látható jele, hogy a köröm megvastagszik, alapjáról elemelkedik, és a felszíne alatt morzsalékos, olykor kellemetlen szagú törmelék is lehet. A fertőzés sokáig észrevétlen, fokozatosan halad sejtről sejtre, aztán mikor már elterjedt, akkor hagy látható nyomot a körmökön. 

– Megjelenéséhez elég egy pillanat, eltüntetéséhez hosszú hónapokra, akár egy évre is szükség lehet – derül ki Tábi Tamás gyógyszerész, egyetemi docens szavaiból.  

Az öngyógyításra ajánlott szerek közül a körömoldószeres kombinált kenőcsök elég hatékonyak. Ezek felpuhítják, elvékonyítják a körömlemezt, így a hatóanyag könnyebben beszívódik. A gombaellenes lakkok viszont tartósan a körömlemezen tartják a hatóanyagot - ez az előnyük. Ha azonban a kezelés hatására nem gyógyul a fertőzés, orvoshoz kell fordulni.  

Tábi Tamás emlékeztet, hogy a hagyományos gombaellenes krémek a bőrkezelésre vannak kitalálva, ezért a sokkal keményebb szöveten, a körmökön a hatóanyag nem hatol át olyan jól, ezért a krémeket nem is ajánlott ott bevetni. Ugyanakkor a speciális körömkezelő készítmények, mint például a körömlakkok sokkal nagyobb koncentrációban tartalmaznak hatóanyagot. A szerben lévő, úgynevezett vivőanyagok hosszan ott tartják a gombaellenes szert a körmön. Ám ezek is csak akkor hatékonyak, ha a körömnek csak a külső része van elfertőződve. A külső alatt a köröm felső része értendő, ami még nem érintkezik a körömággyal. Ha ugyanis azt a részt is eléri a fertőzés, akkor hiába öli a gombaspórákat az alkalmazott kezelés, mert a mélybe, a körömágy mögé a gyógyszer ilyen formában nem jut el. Így ott marad a gomba, ami folyamatosan szaporodik és újra fertőzi a teljes körmöt.  

A körömlakkok alkalmazása viszonylag egyszerű: csak le kell kenegetni a kérdéses területet. Általában egy kicsit meg is kell reszelni a körmöt, ezzel a fertőzött szövet nagy része el is távolítható, utána lehet lakkozni. Van olyan készítmény, amivel elég hetente egyszer elvégezni ezt a kezelést, és van olyan, amit minden nap kell használni. De mindegyiknél arra kell számítani, mind az idő ráfordítást, mind a költségeket tekintve, hogy a kúra hosszú hónapokig tart. 

Tábi Tamás szerint a kézen kicsit gyorsabb, 3-6 hónap a gyógyulás, a lábon akár egy év is lehet. Ha csak a köröm külső fele érintett, akkor is legalább négy-hat hónapra lehet számítani, ha viszont egészen a tövétől, akkor már inkább a szájon át szedhető gyógyszeres kezelés ajánlott. A háziorvostól lehet ilyet kérni.  

A helyi kezelésekre alkalmazott szerekkel körmönként havi öt-tízezer forintos költséggel lehet számolni, ennyibe kerülnek a patikai forgalomban kapható speciális lakkok. Ez 6-12 hónap alatt már jelentős kiadás. Ha valakinek több körme is érintett, akkor már költséghatékonyabb a szájon át szedhető készítményeket használni. Ezek a szerek valóban elpusztítják a gombát, de a fertőzés hatására megváltozott körömlemez már nem alakul vissza, így ténylegesen ott is csak akkor tűnik el a fertőzés nyoma, ha lenő a köröm, ami 6-12 hónapot jelent.