A Magyar Tudományos Akadémián megrendezett eseményt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Házasság hetének fővédnöke nyitotta meg, aki az „…Ami a miénk” című kötetből idézett. Elmondása szerint, a Lackfi János költő által jegyzett írás egészen kivételesen fejezi ki a férfi családban betöltött összetett szerepét, amely mindannyiunk számára rendkívüli üzenetet hordoz. 

– A Házasság hete idén szintet lépett, nagyon sokan állnak mellénk, örömmel látjuk, hogy a járvány ellenére egyre többen csatlakoznak hozzánk – adott ízelítőt az események hátteréről Herjeczki Kornél, a társszervező Harmat Kiadó igazgatója. – Országosan 75 településen több, mint 260 program zajlik a héten, és ehhez jönnek még a határon túli események. Magyarországon 3,5 millió ember él házasságban, ami azért is fontos, mert az örömteli, életvidám mindennapok nemcsak egy pár két tagját boldogítják, de kihatnak a gyerekekre, a munkára és ezáltal a gazdasági életre is. Az idei jelmondatunk: „Maradjunk együtt!” Ezzel nemcsak azt szeretnénk, hogy növekedjen a házasságkötések száma, de emellett azt is, hogy elégedetten, meghitten és derűsen éljenek együtt a házastársak. 

– A Hungarostudy 2021 kutatás is rámutatott, hogy azok az egészséges emberek, akik házasságban élnek – kezdte köszöntőjét Skrabski Fruzsina, Kopp Mária lánya, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke. – Az adatok szerint egész egyszerűen tovább élnek a házaspárok, a férfiak egészségéhez pedig még többet hozzátesz, ha intenzíven foglalkoznak a gyermekeikkel. Fontos kiemelni, hogy azért a házasság a legjobb egészségvédő faktor, mert így tudunk egymásnak a legtöbbet adni fizikailag és lelkileg egyaránt. A felmérések is bizonyítják, hogy itthon nincsenek tudatos szinglik, az emberek 95 százaléka házasságban szeretne élni és gyermeket vállalni, de sajnos nem mindenki találja meg ehhez a megfelelő társat. Ilyen esetben közelítsünk tapintatosan, legyünk érzékenyek, mert sokszor komoly traumák állnak a háttérben, ha valaki még nem találta meg a párját, vagy még nem született gyermeke. A legjobb igyekezetünk szerint segítenünk kell a munkánk során az egymásra találást és a gyermekek megszületését. 

– Örömmel látom, hogy mennyire kivirágzott a Házasság hete kezdeményezés a digitális térben – tette hozzá a csalad.hu kérdésére a szervezet elnöke. – Az idősebbek és a fiatalok egyaránt posztolják esküvői fotójukat egy-egy maradandó közös élmény társaságában, hogy mennyire jó döntés házasságban élni. Az ember társas lény, akkor vagyunk boldogok, ha van kiért élnünk, van kiért felkelnünk és van kiről gondoskodnunk. Kifejezetten feltölti az embert, ha megoszthatja valakivel az örömeit, a mindennapok apróságait. 

– A házasság önmagában jó egészségvédő faktor, annál már csak a jó házasság a jobb. Ennek az alapja a dicséret, akkor érzitek jól magatokat a házasságban, ha állandóan dicséritek egymást. Édesanyám elhíresült módszere, a dicséretterápia, amely azt emeli ki, mi az, ami tetszik a párodban. Ha folyton a hibát keressük a másikban, szóvá tesszük a legapróbb semmiségeket is, azzal nagy kárt tudunk okozni, szorongást és negatív érzéseket indíthatunk el. Tudományosan bizonyított tény, hogy szidással nem lehet a másikat megváltoztatni és eredményt elérni, szemben például a dicsérettel. Érdemes kipróbálni, akkor is, ha néha nem olyan egyszerű – zárta gondolatait Skrabski Fruzsina. 

– A görögkatolikusoknál érdekes megközelítése a házasságnak, hogy nemcsak igent mondunk, de nemet is – kezdte Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára. – Fontos, hogy a nem is elhangozzon, hiszen miközben egymásra igent mondunk, mindenki másra egyúttal nemet. A rengeteg lehetőség sokszor megbénítja az embert, így minden helyzetben tudni kell ésszerűen, önmegtartóztatóan dönteni. Az esküvői szertartáson megjelenő vonulás szimbolizálja azt az életutat, amely szerint a felszínes kapcsolatok helyett ugyanazzal a társsal szeretnénk végigmenni az úton és megélni annak felemelő mélységeit és magasságait. Ezeket a jelképeket tartom a legcsodálatosabbnak a hitünkben. 

A konferencia kerekasztal-beszélgetése során Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta, a Házasság hete 2019 arcai, valamint Krúdy Tamás újságíró és felesége, Krúdy Zsófia beszélgetett Keresztes Ilonával, az EWTN Katolikus Televízió műsorvezetőjével. Egyetértés volt a résztvevők között abban, hogy az utóbbi időszakban a gyermekvállalás alatt a nők ráébredtek, mennyi erő rejlik bennük, sokan szeretnének visszatérni a munkába, ezzel együtt jár azonban a folyamatos lelkiismereti vívódás, hogy ne menjen a családi élet rovására a munkával töltött idő. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, ráadásul tudatosan kell figyelni a házaspároknak a kettesben töltött időre is. A személyes példák során kiemelték a közös reggeli kávézások szerepét, a tervezést és a hetente együtt töltött este prioritását. Mindennapos munka a házasság egységének a megtartása, de ez az, ami igazán megéri a fáradozást.