Lánygyermekek világnapja alkalmából két részes, online kerekasztal-beszélgetést szervezett a csalad.hu. Az első napon a lányok nevelésének dilemmái és az anyaságra való testi-lelki felkészülés, a felelős szexualitás, a biológiai óra törvényszerűségei és a gyermekvállalás időbeliségének eltolódásából fakadó problémák, valamint a párkapcsolatokban a nemi szerepek felborulásából fakadó nehézségek kerültek terítékre. A beszélgetés moderátora Vágó Piros volt.

Genetikailag kódolt az azonosulás

Az eseményen Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus egyebek mellett arról beszélt: a gyermek fejlődését genetikai és a szociális hatások befolyásolják. Az első életévben a kötődés, a másodikban az autonómia, három-hat éves korban a társadalmi nem alakul ki. Külső hatások segítségével történik meg a genetikai készségen alapuló azonosulás. 10 éves kor körül már eldől, hogy a gyermek mennyire azonosul a saját nemével.

Németh Erzsébet szociálpszichológus megjegyezte: a kislányok identitása óvodáskorban mély és intenzív. Jellemző, hogy ekkor mindent a szívükre vesznek. Ma sok fiatalnál vehető észre, hogy az azonosulás folyamata nem volt tökéletes, kevésbé tudnak felelősséget vállalni.

Fontos a hitelesség

Mihalec Gábor pár-és családterapeuta szerint nincs olyan időszak, amikor egy férfi kivonhatja magát a gyereke életéből. A lánya, - aki most 18 éves – amikor kiskorában új ruhát kapott, nem az anyukájához ment dicsekedni, hanem hozzá. Egy férfitől, az apától kellett hallania, hogy lélegzetelállítóan csinos. Úgy fogalmazott: apává válni, különösen egy kislány apjává válni, óriási szerelem. Németh Erzsébet ezzel összefüggésben megjegyezte: sok nő neveli egyedül a gyermekét, nem szabad bennük szorongást kelteni. „Az a fontos, hogy hallgassanak a szívükre az anyák, mindegy, hogy fiút, vagy lányt nevelnek. A nevelésben nagyon fontos a hitelesség, aki őszintén felvállalja a véleményét, nagy hibát nem követhet el.”

Könyörtelen időablak

Szóba került az is, hogy kitolódott a gyermekvállalás ideje. Németh Erzsébet úgy látja, egyre jobban érezni, hogy a gyerek nem egyéni érdek, hanem közkincs. Szerinte nem lehet elfogadni, ha valaki azt mondja, egyelőre nem tudna mindent megadni a gyerekének, ezért nem alapít még családot. Egy valamit kell adni a gyereknek - mondta, azt hogy szülessen meg. Kijelentette: halálosan komoly dolog, ha egy pár több év együttélés után sem dönt a gyermekvállalás mellett. Egy nő vállalja fel, ha szülni szeretne, és legyen határozott a férfival. Ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor érdemes lehet lezárni a kapcsolatot. Gyakori jelenség – mondta, hogy sok nő későn találja meg azt a párját, akivel gyermeket szeretne nevelni. Ennek egyik oka, hogy a felsőoktatásban tanulók 60 százaléka lány, és csak 40 százaléka fiú. A fiatal nők szeretnének saját iskolázottságuknak megfelelő társat, ezért akár elveszik egy idősebb nő férjét.

Arra kell törekedni, hogy ebben az időablakban minden segítséget megkapjanak a párok ahhoz, hogy vállalják a várt és tervezett gyermeket.

Bagdy Emőke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a genetikai időablak könyörtelen. Legjobban 20-25 éves korban áll készen a szervezet arra, hogy tökéletes utódot hozzon a világra. Öt évente romlanak az esélyek. Arra kell törekedni, hogy ebben az időablakban minden segítséget megkapjanak a párok ahhoz, hogy vállalják a várt és tervezett gyermeket. Mihalec Gábor szerint a legjobb dolog, amit a gyerekeknek adhatunk, az, hogy a szülők is szeretik egymást. Fontos, hogy a gyerek tudja, van két olyan ember, aki tűzön-vízen átmegy érte akkor is, ha hibázik. Bagdy Emőke ehhez hozzáfűzte: nagyon veszélyes, amikor az egymással konfliktusban álló szülők közül az egyik szövetséget köt a gyerekkel abban, hogyan haragudjanak a másikra. Kijelentette: csak abban lehet szövetség, hogy a másiknak miként szerezhetnek örömet.



Kell az első férfiminta a nővé váláshoz

Szóba került a tinédzserek nevelése is. Bagdy Emőke úgy látja, a kamaszgyerekeket önmaguktól kell megvédeni. Németh Erzsébet kijelentette: aki kamaszgyereket nevel, ne törekedjen népszerűségre. Ebben a korban a kortársak lesznek az iránymutatók. Meg kell őket tanítani az empátiára, vigyázni arra, hogy ne történjen visszafordíthatatlan sérülés, de fontos engedni, hogy a fiatal keresse a saját útját. Mihalec Gábor szerint az apa az első férfiminta a kislány életében. Később majd ez lesz a meghatározó. Ha a kislány azt szokta meg, hogy az apukája kinyitja előtte az ajtót, lesegíti a kabátját, akkor a fiútól is ezt várja majd el. A családterapeuta úgy fogalmazott: a legnagyobb védelem, amit egy apa adhat az, hogy nőként kezeli a lányát. Elmesélte, hogy ő vett egy gyűrűt a lányának azért, hogyha gyermeke ránéz, tudja, hol vannak a gyökerei, honnan jött, milyen értékek a fontosak. Mint mondta, a gyermeknevelést nem szabad félvállról venni. Különösen fontos ismerni a kamaszgyerek barátait, ők lehetnek a szülők segítői, szövetségesei akkor is, ha baj van.

Az esemény este 6 órától folytatódik, akkor Frivaldszky Edit a krízishelyzetben lévő kismamákat segítő Együtt az Életért egyesület vezetője, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom elnöke és Papp Miklós görögkatolikus lelkész beszélget a nők anyai szerepéről.