A KSH elnöke hozzátette, a teljes termékenységi arányszám is folyamatosan emelkedik 2011 óta: akkor 1,23 volt a termékenységi ráta, 2020-ban 1,56.

Felidézte: a magyar demográfiai viszonyok az 1960-as évektől egyre rosszabbak. Az 1980-as évek óta pedig ténylegesen folyamatosan csökken a magyar népesség. A magyarországi demográfiai krízis elővetítette, hogy belátható időn belül nagyon le fog csökkeni a lakosság száma. Ezt a helyzetet különböző demográfiai csomagok tudják befolyásolni, de egyik sem önmagában – hangsúlyozta.

A családok gyermekvállalási szándékát sok különböző tényező befolyásolja, minden családnak, csoportnak megvannak a saját szempontjai – ismertette Vukovich Gabriella, aki szerint az utóbbi években "nagyon jó, komplex népesedéspolitika alakult ki" Magyarországon. Ez a népesedéspolitika éppen azt célozza, hogy a különböző preferenciával rendelkező családok megtalálják a módját annak, hogy annyi gyerekük lehessen, ahányat szeretnének.

Úgy értékelte: az elmúlt években megfigyelhető kedvező tendencia a komplex családtámogatási, népesedéspolitikai rendszer mellett annak is köszönhető, hogy az lett az "általános hangulat, kormányzati és társadalmi hangulat, hogy a gyerek érték".

(fotó: Shutterstock)