A lakossági piacon nagyobb részesedéssel rendelkező szolgáltatók mindegyike ígér valamekkora egyszeri jóváírást a támogatott kölcsönért folyamodó, és végül szerződő ügyfeleknek, ha megfelelnek a meghatározott feltételeknek – derül ki a vg.hu körképéből. Az egyszeri jóváírás a legtöbb szereplőnél meghaladja a 100 ezer forintot, de akadnak olyan bankok is, amelyeknél a 200 ezres határ közelébe is eljuthat az ügyfél. Van ahol a 130 ezer forintos jóváírási bónusz mellé 50 ezer forintnyi energiahatékonysági bónusz is jár, ha az ügyfél nyilatkozik, hogy ezt az otthona energetikai korszerűsítésére fordítja.

Az akciók pontos feltételeiről érdemes előzetesen tájékozódni, mert az ajánlatok között olyan is található, amely a jövő hónap közepén már lejár, miközben egyes szolgáltatók csak a maximális, tízmilliós hitelösszegnél vagy legalább kilencmillió forintos kölcsönnél írják jóvá az extra pénzt, de olyan pénzintézet is akad, amelynél kizárólag az új ügyfelek számíthatnak bónuszpénzre.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a babaváró hitel állománya augusztus végén már meghaladta az 1800 milliárd forintot, ami 27,3 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, egyben újabb rekord is. Ezzel az állománnyal pedig a babavárónak már csaknem 42 százalékos a részesedése a fogyasztási hitelek között, és 18,5 százalékos a teljes lakossági hitelportfólióban: így – a lakáshitelek után – a második legfontosabb konstrukciónak számít Magyarországon.

A babaváró kölcsön nagy előnye, hogy a húszéves futamidejű, teljesen szabad felhasználású hitel már az első gyermek után is kamatmentessé válik, három gyermek után pedig a teljes, nem lejárt tartozás is támogatássá alakul. (Egyébként a legalább 12. hetet betöltött várandóssággal vagy az örökbefogadással is teljesítettnek tekinti a gyermekvállalást a szabályozás. A babaváró összegét 75 százalékig lakáshitel önerejeként is elfogadják a bankok.

A közel egy éve működő Családtámogatási Kalkulátor segítségére lehet abban, hogy megtudja, melyik az a támogatási forma – például a babaváró támogatás –, ami az aktuális élethelyzetükben segítséget nyújthat.