Zsigó Róbert a Facebook-oldalán megosztott videóban azt mondta, ezt az új családtámogatási formát másfél éve vezette be a kormány azért, hogy a gyermeket vállaló fiatalokat ezzel is segítse az "indulásban", a családalapításban, az otthonteremtésben.

A politikus közölte, a babaváró támogatás nagyon népszerű, és a támogatottak nagy része a 30-as évei elején járó fiatal pár; a nők majdnem fele 30 év alatti.

Kifejtette, hogy a támogatás egy, akár tízmillió forintos teljesen szabadon felhasználható kölcsön, és minél több gyermeket vállal valaki, annál kevesebbet kell belőle visszafizetni. Az első gyermeknél a várandóság harmadik hónapja után három évig nem kell törlesztőrészletet fizetni, és a kölcsön a futamidő végéig kamatmentessé válik. A második gyermeknél - a törlesztőrészlet felfüggesztése mellett - elengedik a fennmaradó hitel 30 százalékát, a harmadik gyermeknél pedig elengedik a fennmaradó hitel teljes összegét - ismertette Zsigó Róbert.

Úgy folytatta, az adatok szerint 90 százalékban a maximális, vagyis 10 millió forintos kölcsönt vették fel az igénylők. Felhívta a figyelmet, hogy a támogatásra már a várandósság előtt is jelentkezhetnek a házaspárok.