Azt akartam írni, hogy a raboknak. De ma már fogvatartottnak nevezik, aki a büntetését tölti. Igen, a börtönparancsnok hívott meg egy úgymond rendhagyó olvasótalálkozóra. Sosem fogom elfelejteni azt a délelőttöt, a megrázóan tiszta pillanatokat, a gyerekként figyelő egyenöltözetű fiatal nőket, idősebb asszonyokat. A fogvatartottakat.  

Utána a parancsnokkal hosszan beszélgettünk. S most egyszerűen csak azért idézem föl a régi találkozás egy részletét, mert erőt fogok meríteni belőle. Szükségem van rá, hogy tudjam, itt van velünk a remény. Talán az olvasó is hasonlóképpen gondolja.  

Beszélgetőtársamról, a parancsnokról el kell mondanom, hogy kivételes ember. Bár úgyis ki fog derülni.

Azelőtt beszélőnek, ma látogatófogadásnak hívják, amikor a rabok a hozzátartozóikkal találkozhatnak. Havonta egyszer, egy órában. A börtönparancsnok rendszerint nincs ott ilyenkor. Az én parancsnokom egyszer bement egy rutinszerű ellenőrzésre.

  – Nagy hangzavar volt, nyüzsgés. Egyszer csak észrevettem egy hármast. Szinte kivilágítottak a többiek közül. A fogvatartott egy harminc körüli fiatal nő. A látogatói, gondolom, az édesanyja, hatvan-hetven közötti asszony és vele egy hatéves forma kislány. Nagymama és unokája. A nagymama friss, otthon készült frizurával, vasárnapi öltözetben. A kislány is ropogósra vasalt ruhában, mintha ünnepre készülnének. Ott ültek összeborulva, beszélgettek. Az egész jelenetnek egyetlen üzenete volt: nyugalom, ott kint velünk minden rendben van! Te éld túl, várunk haza! Sokáig néztem őket. A végén mentem ki a kapun, van ott egy kis előkert. Akkor jött ki a nagymama a kislánnyal, még mindig összeszedetten. Aztán ahogy kilépett a börtönkapun, a vaskerítés mellett, szinte összerogyott. A kislány ott guggolt mellette, sírtak mind a ketten…

   Ebben a pillanatban megszólal a parancsnok telefonja. Talán nem is baj, mormogja reszelős hangon és beleszól. Aztán folytatja.  

  – Sosem fogom elfelejteni azt a képet. És hogy a mesemondás elindult a börtönben, abban ez a pillanat is közrejátszott.  

  – Mesemondás?

  – Az országban fogvatartottakhoz több tízezer gyerek tartozik. És szülők és testvérek, apák, anyák, a család. Nyilván nem semmiért kerültek ide, de például a gyerekek semmiről nem tehetnek. És hogy visszaépítsék majd a kapcsolatot a családdal, hogy valahogy kikecmeregjenek abból a helyzetből, amibe kerültek, abban valamit segíteni kell. Az ötletet egy angol parancsnok asszonytól hallottam. Ők férfiraboknak tették lehetővé, hogy a gyerekeiknek mesét olvassanak fel és küldjék haza, lemezen. Nekik voltak könyveik, hangstúdiójuk. Nekünk semmink. Elmentem a könyvtárba, elmondtam, mit tervezünk: karácsonyra mesét küldhetnének haza az anyák a börtönből a gyerekeiknek. És ott összetalálkoztam egy nagyszerű könyvtáros-mesegyűjtővel. Kezdett bejárni a börtönbe. Mesefoglalkozást tartott azoknak, akik jelentkeztek. Mondókáztak, mesét hallgattak, beszéltette a fogvatartottakat. Katartikus délutánok voltak. A valahai intézetis rabok közül, és sok ilyen lány van, nem egy most hallott először igazán, szívből mesélni. Sírtak és beszélni kezdtek. Valami kinyílt. Egy asszony elmondta, hogy reggel még elvitte óvodába a kisfiát, megpuszilta és onnan jött két évet letölteni. A másik azt mondta a gyerekeinek, hogy külföldre megy. Másfél évre. És a csodakönyvtáros jött és mesélt. Az első évben harminckilenc rab küldött haza karácsonyra mesét és hangos üzenetet. Főleg a gyerekeiknek.  

Egy fiatal nőn látszott, hogy bizonytalan. Aztán egyszer mégis jelentkezett.

     – Nekem nincs gyerekem, de van egy nagymamám, ő mindig segített engem. Küldhetnék neki egy mesét haza?  

Eddig tart a beszélgetés részlete. És szorosan ide illik egyik kedves idézetem Henri Bouladtól.  

Hiszem,  
Hogy a jó erősebb a gonosznál  
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél 
A megbocsátás erősebb a bosszúnál 

Hiszek  
Az ember jóságában mely minden hamisságon, 
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon, 
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.            


Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.

Jobb annál, mint amit tesz, 
igazabb annál, mint amit mond, 
és finomabb annál, mint amilyennek látszik.

 

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

blogschäffer erzsébetés akkor elmesélemanyacsalád mint pozitív értékGenerációk együtt