Egy kutatásban 81, különböző háttérrel rendelkező, európai nagyvárosokban élő, 3-6 éves korú gyermeket vizsgáltak. Bábokat használtak a kutatók egy történet eljátszására, amellyel az erőforrások elosztását mutatták meg nekik. Mindegyik bábnak volt egy matricás könyve. Ebből első pillantásra látszott, melyik báb gazdag és melyik szegény.

Két történet

A kutatás első részében két történetet játszottak el. Mindkettőben az egyik karakternek kellett eldöntenie, kinek ad matricát és radírt a bábok közül. A gyermekek egyik csoportja azt a verziót látta, amelyben a szegény báb kapja a több matricát és radírt először, a másik csoport azt látta először, hogy a gazdagabb. Aztán fordítva is. Ezután kérdezték meg a gyermekeket arról, hogyan vélekednek.

A kutatás második részében, amit büntető-jutalmazó fázisként írtak le, a gyermekek dönthették el, melyik karakter kapjon rosszízű vagy finom csemegét. Négy-négy díszített és egy egyszínű, zöld sütit tettek a gyermekek elé. A díszest finomnak, a zöldet féregízűnek találták a gyermekek a kóstolás után.

Aztán a maradék három-három sütit kioszthatták a karakterek között. Annyit adtak oda belőle, amennyit akartak és azt is megengedték, hogy a sütiket a tálon hagyják.

Megkérdezték tőlük, mit gondolnak arról, ahogy a karakterek a matricákat és a radírokat elosztották. Négypontos smiley-skálán válaszolhattak nagyon rossztól nagyon jóig terjedően és megkérték őket, magyarázzák is meg a döntésüket, mondják el, mit kellett volna másként csinálniuk a karaktereknek.

Ötévesen van a határ

A kutatók szerint az 5-6 éves gyermekek már értik a jótékonyság fontosságát, és úgy gondolják, az a jó, ha a szegény báb több matricát és radírt kap. A kisebbek nem értették még, valahol 5 éves kor tájára teszik a kutatók a határvonalat.

A 4-6 éves gyermekek egyébként a jótékony karakternek több ízletes sütit is adtak, de nem büntették a nem jótékony karaktert sem undorító sütikkel. A szegényebb bábbal jótékony karakter egyébként pozitívabb visszajelzést kapott a smiley-kon keresztül is.

Ezek a gyermekek egyébként már a tisztességtelen és a tisztességes szó jelentésével is tisztában vannak, használták őket a karakterek jellemzésekor.