A családokért felelős tárca nélküli miniszter közleménye szerint, a gyermeket váró vagy nevelő családokat segítő otthonteremtési programnak január óta része a 3 millió forintos, vissza nem térítendő felújítási támogatás, az eddig erre kifizetett összeg országosan már megközelíti a 100 milliárd forintot. Ebből 277 milliárd forint összegű lakásfelújítást valósítottak meg a magyar családok.

A maximum 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás iránti igény annak meghirdetése óta folyamatosan emelkedik. Ez a támogatási forma azoknak a legalább (12. hetes magzati kortól 25 éves korig) egy gyermeket nevelő, vagy váró családoknak szól, akik már saját otthonnal rendelkeznek, és azt szeretnék tovább korszerűsíteni, felújítani. A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást. Feltétel a köztartozás-mentesség, valamint a legalább egyéves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszony, amelyre az özvegyen maradt szülők elhunyt társuk után is jogosultak. A támogatás anyagköltségre és munkadíjra egyaránt fordítható, fele-fele arányban.

Azok a családok, akik a felújítás elvégzéséhez nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, igénybe vehetik a kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt is, amelynek keretében maximum 10 éves futamidővel és 3% kamattal legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel az igénylők.

Az otthonfelújítási támogatásokat főként belső terek korszerűsítésére, így például burkolásra, festésre, villanyszerelésre, másrészt napkollektorok, napelemes rendszerek telepítésére, harmadrészt pedig tetőfelújításra, továbbá külső nyílászárók cseréjére igényelték.