Melyik hangszert válasszuk?
Szerző:csalad.hu2025. 06. 21.Családban élni jóvilágnap
A Zene Nemzetközi Napja alkalmából beszélgettünk Hámori Mátéval, a Danubia Zenekar művészeti vezetőjével, Liszt Ferenc-díjas karmesterrel.
Magyarországon komoly hagyománya van a zeneiskolai oktatásnak, elsősorban az általános iskolás korosztály körében. Az elmúlt évtizedekben a legtöbben úgy kezdték el a hangszertanulást, hogy az előkészítő után az iskolájukban elérhető hangszerek közül választottak. Vajon ma is ez a rendszer működik, vagy van kitörés a furulya-zongora-hegedű háromszögből és a szigorú zongoratanárnők világából?
– Két dolog terelődik ugyanabban a mederben. Az egyik a zenei pályára készülők professzionális hangszeroktatása, aminek van egyfajta metodikája, és ez nem is nagyon változott az elmúlt évtizedek alatt, de akár évszázados távlatban is lehet erről beszélni. És van a másik fajta ember, aki nem feltétlenül annyira tehetséges, de a zene, mint egy kiegészítő tevékenység, szórakozás, az élete részévé válhatna. Viszont mindketten ugyanazt a képzést kapják – mondta a csalad.hu-nak Hámori Máté Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője, aki missziójának tekinti a zenei utánpótlásnevelést és a gyerekek művészeti beavatását.
– Ennek a hagyománynak persze megvan az előnye is – folytatja Hámori Máté. – Hiszen ha valaki „David Oistrakh” vagy „Yehudi Menuhin” akar lenni, akkor azért érdemes a jól bejáratott hangszertanulási fokokat végigjárnia. De ma már egyre több az élménycentrikus tanár vagy iskola, ahol felismerték ezt a kettősséget, és megpróbálják valamennyire megbontani az oktatást ilyen szempontból. Igaz, hogy intézményi szinten még mindig az a jellemző, hogy szolfézst kell tanulniuk a gyerekeknek és ez elválik a hangszertanulástól.
Hámori Máté a jó példák között említette azokat a tanárokat, zeneiskolákat, ahol a képzés hangsúlya a szolfézs felől áttevődik a hangszeroktatás irányba, vagyis a gyerekek azt a szolfézst tanulják meg, amire ahhoz a tudásszinthez szükségük van, hogy a hangszert meg tudják szólaltatni.
Tehetség és szorgalom
Hámori Máté véleménye szerint, amikor a tanárok elkezdenek tanítani egy gyermeket, még nem látják, hogy csak egy egynyári történet indul, vagy a Zeneakadémia lesz a vége, és a kettő között hol helyezkedik el a gyerek.
– Ezt nem lehet előre tudni. Akkor jár el a pedagógus a saját szempontjából felelősen, ha a lehető legerősebb alapozást adja a gyereknek.
Mikrokozmosz vs. Star Wars
A Danubia Zenekar művészeti vezetője a zeneiskolai repertoárban is lát fejlődést.
– Nagyon behatárolt volt évekig, hogy a gyerekek mit játszanak, a különböző zongoraiskolákból nagyjából mindenki ugyanazokat a darabokat tanította. Ma már van arra is igény, hogy a gyerekek megtanulják a kedvenc számítógépes játékuk vagy éppen a Star Wars zenéjét, mert azt ismerik, hallgatják, tudnak vele azonosulni. Ez elől a zenepedagógusok egy része ma is elzárkózik, de van, aki beépíti már valamilyen szinten és olyan is van, aki csak ezeket tanítja.
Hámori Máté szerint érdemes felmérni, hogy az adott tanár, zeneiskola mennyire nyitott az ilyesmire. A legtöbb zeneiskola nyílt napot tart a beiratkozás előtt. Ilyenkor a hangszerekkel is lehet ismerkedni, az iskola pedig felméri, hogy az adott gyerek mire lehet alkalmas.
– Nincsenek az egyik vagy a másik irányban jó megoldások, mindig a pedagógusnak kell megtalálnia egy gyereknél a széles alapoknak, az örömnek és az élményeknek az egyensúlyát.
Hogyan válasszunk?
A hagyományos hangszerek között a hegedű, a fuvola még tartja magát, csellózni sokkal kevesebben tanulnak, mélyfúvós hangszert, például fagottot is kevesen választanak, a zongora ugyanakkor nem veszít a népszerűségéből. Hámori Máté úgy látja, a gitár egyre keresettebb, mert könnyebb hozzájutni, kisebb helyen elfér és önmagában teljes értékű hangszer – akkordikus és dallamhangszer is –, teljes dalokat le lehet rajta játszani.
– Vannak fizikális adottságok, amik predesztinálnak valakit egy hangszerre – folytatja Hámori Máté. – Lehet, hogy egy gyerek nagyon szeretne furulyázni vagy fuvolázni, de anatómiailag olyan a szája, hogy ez a hangszer nem fog neki sikerélményt nyújtani. Ebben a helyzetben a tanár remélhetőleg azt tanácsolja majd, hogy próbálja meg a hegedűt vagy a zongorát, attól függően, hogy milyen a zenei hallása.
Mikor jön a siker?
– Ez nem annyira egyszerű dolog, kicsit olyan, mint az építkezés – hangsúlyozza Hámori Máté. – Lehet úgy is házat építeni, hogy két nap alatt felhúzzuk a falakat és gyors, látványos hatást érünk el, de valószínűleg az a ház összedől az első viharban, vagy hosszú távon újabb emeleteket nem bír el. Viszont, ha az alapozás precíz, bár lehet, hogy nem látszik, de arra még a harmadik, negyedik emeletet is fel lehet majd húzni.