Jövő héten nyújtják be az Országgyűlésnek az örökbefogadás módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ennek apropóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és Lazáryné Illés Mária, a Barnahus Szombathely, a gyermekbarát izlandi modell magyarországi pilot programjának vezetője ellátogatott egy nevelőszülőhöz. A pár saját gyermekei mellett jelenleg 6 kisgyermeket nevel.

Új szabályok a könnyebb örökbefogadásért

Novák Katalin a család kertjében arról beszélt: minden örökbefogadás esély egy teljes, boldog életre.

– Ilyenkor egy család születik. Az a cél, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, még akkor is, ha a vérszerinti szülők lemondtak róla – hangsúlyozta az államtitkár.

Mint mondta, az Országgyűlés elé kerülő törvénymódosítás mérföldkő abban, hogy minél előbb családba kerülhessenek a gyermekek. Ennek érdekében egyebek mellett megemelték a szülő és a gyermek életkora között előírt legfeljebb 45 éves korhatárt. Ha 3 év feletti gyermekről van szó, akár 50 éves korkülönbség is lehet közöttük a törvénymódosítás után. Az örökbefogadói tanfolyamok választhatók és ingyenesek lesznek. Jelenleg egy főre 60-80 ezer forintot kell fizetni érte. Az örökbefogadó emellett igénybe vehet tíz nap úgynevezett munkavégzés alóli mentességet is, amelyet például az örökbefogadás kezdetekor a gyermek megismerésére, összebarátkozásukra használhat fel. Szigorítják továbbá a vér szerinti szülő kötelezettségeit.

Az államtitkár megemlítette, hogy egyes számítások szerint minden 5., más adatok alapján minden 7. pár meddőségi problémával küzd. Ők miden segítséget megkapnak akkor is, ha saját gyermeket szeretnének, és akkor is, ha örökbefogadnának.

Fontos a családi minta

Fülöp Attila tájékoztatása szerint tavaly 1000 gyermeket fogadtak örökbe, kétharmaduk a gyerekvédelemből került új családba. Az elfogadás előtt álló törvényjavaslat célja, hogy minél előbb új szülőkhöz kerüljenek a gyermekek, családi mintában éljenek.

– Többen olyan traumákon estek át, amit sokan elképzelni sem tudnak – jelezte.

Harcossá tesz a valóság

Lazáryné Illés Mária gyermekklinikai szakpszichológus elmondta, hogy ő súlyosan bántalmazott, szexuális abuzált gyermekeket vizsgál.

– Ez harcossá teszi az embert abban, hogy még többet kell tenni a gyermekek érdekben – fogalmazott. Szólt arról is, hogy ha egy kisgyermeket 3 hónapig nem látogatnak, majd hirtelen megjelenik a szülő, akkor a gyermek agresszívvá válhat, neurotikus tünetek jelentkeznek nála.

– Minél kisebb a gyermek, az idő érzékelése, megélése annál komolyabb tényező – hangsúlyozta.

Tavaly 1 millió 800 ezer volt a 18 év alatti gyermekek száma, ebből 24 ezren éltek állami gondoskodásban.