A vitaminok nemcsak az immunrendszer támogatásában és a megfázásos betegségek megelőzésében játszanak fontos szerepet, hanem az anyagcsere folyamatokban, a csontok megóvásában, és nem utolsósorban a hajunk, a bőrünk szépségének megőrzésében is. Márpedig a testünk működése nincs évszakhoz kötve, tehát a szervezetünknek nyáron éppúgy szüksége van a megfelelő vitaminmennyiségre, mint a többi hónap során.

Mivel a melegebb hónapokban általában sokkal aktívabbak vagyunk, mint télen, ilyenkor az izomrostok is gyorsabban használják fel az energiát, így ebben az évszakban a klíma miatt is megnő a szervezet vitaminigénye. Az állandósuló meleg miatt többet izzadunk, és a verejtékezés során a fontos vitaminok észrevétlenül távozhatnak a szervezetünkből. Ezek pótlásáról pedig mindenképpen gondoskodni kell!

A-vitamin: Védi a bőrt

Az A-vitamin segít helyrehozni a napsugárzás által okozott károsodásokat

Az A-vitamin felelős a szép bőrért, hajért, körömért, javítja a látást, erősíti a csontokat, szerepet játszik a fogak egészségének megőrzésében is. Nyáron azonban elsősorban azért kell fogyasztani, mert amellett, hogy ellenállóbbá teszi a bőrt az UV-sugárzással szemben és védi a kiszáradástól, segít helyrehozni a napsugárzás által okozott károsodásokat is. Ezért a strandolós-napozós időszakban kifejezetten fontos a szervezetnek. Ráadásul a napi bevitele csökkentheti a bőrrák kialakulásának kockázatát.

Nyáron könnyű természetes úton hozzájutni, mert számos gyümölcsben és zöldségben megtalálható. Például a sárgarépában, az édesburgonyában, a spenótban, a salátafélékben, a kelbimbóban, a kelkáposztában, a piros színű paprikában, a sütőtökben, a sárgadinnyében és a kajszibarackban. Továbbá a máj, a tojássárga, a zsíros halak is bővelkednek A-vitaminban.

D-vitamin: Kiváló hangulatjavító

A D-vitamin tulajdonképpen csak a nevében vitamin: valójában a hatásait tekintve egy hormonról van szó. Elsősorban a nap ultraibolya B sugarainak köszönhetően a bőrben termelődik, vagy kisebb részben a táplálékkal jut a szervezetbe az “előanyag”, és ezt követően több átalakulással formálódik végső, biológiailag igazán aktív anyaggá.

A D-vitaminról legtöbben csak annyit tudnak, hogy a téli hónapokban pótolni kell, mert a szürke, borongós idő miatt kevésbé jut hozzá a szervezet természetes úton. Emiatt sokan abban a tévhitben élnek, hogy mivel nyáron rengeteget süt a nap, nem kell plusz D-vitaminnal megtámogatni a szervezetünket. Pedig nagyon is kell, hiszen A és C társához hasonlóan a D-vitamin is nagyban hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, és számos betegség megelőzésében is rendkívül fontos szerepet játszik. Nem beszélve az általános hangulatjavító tulajdonságáról.

Tény, hogy nyáron a napozásnak köszönhetően a szervezetben beindul a D-vitamin termelés, de amennyiben – akár az életvitelükből adódóan – nem töltünk elég időt a napon, úgy ezt a vitamint is máshogyan kell pótolnunk. Arról nem beszélve, hogy nyár végén már érdemes elkezdeni a téli hónapokra való felkészülést. Ezzel megelőzhetjük a D-vitamin-hiányos állapotot, amikor az alvásért felelős melatonin hormonból több termelődik, illetve könnyebben hatalmába keríti az embert a kedvetlenség.

A napfény mellett a legjobb természetes D-vitaminforrás a csukamájolaj, a tőkehalmáj, a lazac, a hering, a makréla, a szardínia, a tonhal, de szintén sok D-vitaminhoz juthatunk, ha étcsokoládét, tojást és camembert sajtot fogyasztunk.

C-vitamin: Fontos védőpajzsként szolgál

A C-vitamin megköti a káros szabad gyököket, így segít megelőzni a daganatok kialakulását.

Ez az egyik legfontosabb vitamin az emberi szervezet számára: erősíti az immunrendszert, véd a fertőzésekkel szemben, és antioxidáns hatásának köszönhetően megköti a káros szabad gyököket, így segít megelőzni a daganatok kialakulását. Nélkülözhetetlen továbbá a fogak, a fogíny és a csontok egészsége szempontjából, ugyanis segíti a kalcium felszívódását. Részt vesz számos olyan folyamatban is, amellyel az ásványi anyagok és más tápanyagok bejutnak a sejtekbe. Ugyanakkor a C-vitamin nem csupán a betegségek megelőzésében és a megfázás kezelésében játszik szerepet. Különösen fontos a pótlása, ha sokat tartózkodunk napon, ugyanis a benne található aszkorbinsav elősegíti a verejtékmirigyek megfelelő működését és a fokozott verejtékezéssel a felvett vitaminok is könnyen távozhatnak.

A C-vitamint leginkább a citrusfélékkel, mint például citrommal, naranccsal és grapefruittal pótolhatjuk, de bőven tartalmazza a spenót, a sóska, a zöldpaprika, a paradicsom, a kel, a burgonya és a bogyós gyümölcsök is.

E-vitamin: Növeli az állóképességet

Az E-vitamint bőrvédő vitaminként is ismerik

Az E-vitamin egyik legfontosabb pozitív tulajdonsága, hogy jó állapotban tartja a sejtfalakat. Fenntartja a sejtek egészséges működését, ezzel lelassítva a sejtöregedést. Mivel óvja a bőrt a napfény káros hatásaitól, így bőrvédő vitaminként is ismerik. Nem véletlen, hogy a testápoló krémek alapösszetevőjeként is jegyzik.

Emellett hatékonyan semlegesíti a testünket érő káros oxidatív stressz hatását. Többek között a túlzásba vitt napozás hatására szabad gyökök képződnek szervezetünkben, az E-vitamin pedig képes ezeknek a káros szabad gyököknek a megkötésére. Szintén fontos szerepet játszik a szem egészségének megőrzésében, valamint jótékonyan hat a szívre és az agyra is.

Talán kevesen tudják, de az E-vitamin növeli az állóképességet és a fizikai erőnlétet. Aki nyáron többet sportol, annak érdemes ebben az időszakban az E-vitamin szintjét növelni, hogy jelentős többletenergiához jusson. Ez a vitamin megtalálható a különböző gabonafélékben, olajos magvakban (dió, mandula, mogyoró), a zöld leveles zöldségekben, a hüvelyesekben, a növényi olajokban, a sovány sertés-, marha- és bárányhúsban, a tojásban, de a májban is. Jó tudni, hogy szervezetünk rövid ideig tárolja, ezért gondoskodunk kell a megfelelő pótlásáról.

B-vitaminok: Együtt hatékonyabbak

A B-vitaminok családjába nyolc vízben oldódó vitamin (B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B7-, B9- és B12-vitaminok) tartozik, ezek sokféle funkciót látnak el testünkben és fontos tápanyagok energiaszintünk fenntartásához, valamint a stressz kezeléséhez. A különböző B-vitaminok hatásai között gyakran találunk átfedést, valamint sok esetben érdemes őket együtt szedni a jobb hasznosulás érdekében.

Noha a tudósok továbbra is próbálják azonosítani hatásmechanizmusát, úgy tűnik, hogy a B6-vitamin bőrvédő tulajdonságokkal rendelkezik, rendszeres bevitele csökkenti a viszketést és szúró érzést okozó hőkiütések (melegkiütések) előfordulását.

B-vitaminok a sárgarépában, a petrezselyemben, a karalábéban, a spenótban, az almában és a körtében találhatók számottevő mennyiségben. Emellett a marha- és a csirkemáj, egyes halfajták (pl. lazac, szardínia, tonhal), a zöld leveles zöldségek és a tojás is csodálatos B-vitamin források a szervezetünk számára.

(fotó: Shutterstock)