A kijárási tilalom kezdetén természetesen elmagyaráztuk a gyerekeinknek – az ő érettségi szintjüknek megfelelően –, hogy mi történik velünk. A kisiskolás megértette, könnyebben vette a megújult helyzetet és egy ideig a „jupiii, nincs iskola” szinten ragadt a dolog. Az ovisunk viszont átvette a mi bizonytalanságunkat: a második-harmadik héten elképesztően anyás lett, újra velem volt hajlandó csak elaludni, és nehezen engedett el a heti egyszeri bevásárlásomra is. Aztán ahogy mi, szülők hozzászoktunk az új helyzethez, úgy nyugodott meg ő is. A késői szepara nagyjából lecsengett, de jöttek helyette új tünetek: látszólag a semmiből érkező, brutális hisztik. Döbbenten néztem, ahogy a közel négyévesem egy dacos kétéves módjára a földre veti magát. Hamar kiderült az is, nem vagyok egyedül ezzel a jelenséggel: több anyuka ismerősöm is küzd 4-5 éves gyerkőcének kiborulásaival. A miértjét ugyan sejtjük, de megoldást eddig nem tudtunk rá kitalálni, mert most valamiért nem működik a következetesség. A büntetés, fenyegetődzés pedig csak tovább rontana a helyzeten. Bodnár Csilla klinikai szakpszichológussal beszélgettünk arról, mi is állhat a jelenség hátterében, és mit tegyünk, hogy „visszakapjuk” a kiegyensúlyozott gyermekünket.

– Amikor a gyermek kiborulással, esetleg erőszakos viselkedéssel reagál egy éppen zajló eseményre, akkor többnyire az érzékenységéből fakadóan intenzívebb az érzelmi reakciója – mondja szakértőnk. – Ugyanakkor lehet egy állandó érzelmi állapot megnyilvánulása is. Az óvodáskorú gyermekek lassan három hónapja elszigeteltségben élnek. Erre a korosztályra nagyfokú nyitottság jellemző, folyamatos késztetést éreznek a felfedezésre, új dolgok megismerésére. A szereptanulás időszakában járnak, amihez fontosak a kortárs kapcsolatok. A mostani időszakban épp a szereptanuláshoz szükséges társak hiányoznak. Ha van is testvér, gyakran a korkülönbség miatt nem lehet partner ebben a helyzetben. Mi, felnőttek pedig, akármennyire is erőltetjük, hogy a gyermekünk által javasolt játékokban gyermeki szinten részt vegyünk, a kicsi érezni fogja rajtunk, hogy nem élvezzük annyira a közös mókát, mint ha egy másik gyermekkel játszana. A kisgyermekekben ezért egyre csak nő a frusztráció, hiszen a saját életkori szükségleteik nincsenek kielégítve. Minél hosszabb ideig tart ez az állapot, annál érzékenyebben tudnak reagálni.

Regresszió a gyermeknél és a felnőttnél

„Két elégedetlen ember kerül egymással szembe, akik egymástól várják az elégedetlenség megszüntetését.”

– Elképzelhető, hogy gyermekünk regresszióval „válaszol” a hosszan tartó feszültségre, azaz egy fiatalabb életszakasz szokásait kezdi megint felvenni. Ez egyfajta megküzdési stratégia a kisgyermek számára, ami nem csupán a biztonságérzet hiányakor léphet fel. Ha a gyermek érzelmileg megterhelő helyzetben találja magát, akkor regresszióval reagálhat: újra bepisilhet, nem akar egyedül öltözködni, követeli a szülő fizikai közelségét. A felnőttekre is jellemző ez a fajta megküzdési viselkedés: a bizonytalan helyzetekre – ami a mostani járvány egyik hozadéka – tehetetlenséggel, a másikra utaltsággal, döntésképtelenséggel válaszolhat az elménk, ami gyermeki szintnek felel meg. Nyilván a szülők anyagi bizonytalanságból fakadó félelmeit, a megnövekedett feladatkörök okozta kimerültséget, esetleg párkapcsolati feszültséget is megérzi a gyermek, ami tovább fokozhatja a bizonytalanságát, a frusztrációját.

Két elégedetlen ember egymással szemben

Fontos, hogy a felnőttek őszinték legyenek a gyerekekkel, és akkor a kicsiknek sem lesz problémájuk az érzelemszabályozással.

– Fogadjuk el, hogy a gyermekünknek ez most nem egy könnyű időszak. Nem megoldás, ha a szülő azt akarja elérni, hogy a gyermek ne érezze nehéznek a helyzetet, sőt, ő maga sem képes kimondani azt, hogy neki sem egyszerű. Az édesanya, édesapa tehetetlenséget érezhet, hiszen hiába tesz meg mindent a gyermekéért, az mégsem nyugodt. Holott a szülő mond le most a szabadidejéről, a zavartalan munkavégzésről, csak hogy a csemetéje kiegyensúlyozott legyen! Tulajdonképpen két elégedetlen ember kerül egymással szembe, akik egymástól várják az elégedetlenség megszüntetését. El kell fogadni, most nem teljesülhet minden úgy, ahogy szeretnénk.

Támogató mondatok

„Annyit tehetünk szülőként, hogy megértjük a gyermekünk érzéseit, és ezt tudatjuk is vele.”

Amikor a sokadik kiboruláson vagyunk túl a nap folyamán, nehéz higgadtnak maradni. Mégis fontos, hogy még ekkor is megtaláljuk a helyes mondatokat, amiket a gyermekünkhöz intézünk.

– Annyit tehetünk szülőként, hogy megértjük a gyermekünk érzéseit, és ezt tudatjuk is vele. Például, ha türelmetlen, akkor mondhatjuk azt: „Látom, már nagyon nehezen viseled, hogy nem találkozhatsz a barátaiddal.” Fontos, hogy megvigasztaljuk és ne büntessük a gyermekünket egy-egy kiborulás alkalmával. Az sem jó stratégia, ha állandóan rászólunk a kisgyerekre, mert akkor csak azt érzi, hogy mindent rosszul csinál. Mindez tovább mélyíti a benne lévő feszültséget. Előfordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk megnyugtatni őt. Ilyenkor mondjuk el neki, hogy látjuk, nem érzi jól magát, hogy dühös, de nem tudunk többet tenni érte.

„Anyának is nehéz”

– Vállaljuk fel a gyermek előtt, hogy a mostani helyzet nekünk se jó. A gyermek ekkor vagy elfogadja ezt, mert látja, hogy anyának is nehéz, anya mégsem sír, vagy pedig folytatja a hisztit, de akkor magára kell hagynunk az érzéseivel. Közben gondolkodjunk azon is, hogyan tudnánk a gyermekünket kárpótolni. Természetesen nem ajándékokra gondolok, hanem arra, hogy próbáljunk hasonló környezetet teremteni, mint amilyenre a gyermekünk vágyik. Egyre több anyukától hallom, hogy sokat segít, ha kimennek biciklizni, és nem az ellenkező irányba terelik a gyerekeket, mint eddig, hanem hagyják együtt kerekezni a kicsiket. Hívjunk meg magunkhoz egy kisbarátot, akivel végre el tudnak mélyülni a játékban, vagy találkozzunk az újra megnyitott játszótereken.

A visszaszokáshoz is kell idő!

– Most, hogy megszűnt a kijárási korlátozás, óvatosan visszatérhetünk a régi szokásainkhoz, a korábbi életritmusunkhoz. A fokozatosság azonban nem csak járványügyi szempontból fontos! Ahogy a korlátozásokhoz is meg kellett tanulnunk alkalmazkodni, úgy a régi életünkbe sem léphetünk vissza egyik napról a másikra. Gyermekeinket a túl sok, hirtelen jött program is megviselheti. Figyeljük a kicsi reakcióját, viselkedését, és ha azt látjuk, hogy még nem áll készen ennyi inger befogadására, akkor csökkentsük a kiruccanások számát. Ugyanez érvényes az óvodakezdéskor is: ne várjuk el a kisgyermektől, hogy úgy megy ismét oviba, mintha nem esett volna ki több hónap. Nem kell ugyan elölről kezdeni a beszoktatást, de biztos szükség lesz jó pár napra, míg megszokja a gyerekzsivajt és a család nélkül töltött órákat. Legyünk türelmesek gyermekeinkkel!

(fotó: Förster Tamás, Shutterstock)

kisgyermekgyermekneveléshisztikaranténkoronavírus