Szárnyakat kapnak, de vissza-visszatérnek

Néhány percre az egész Európában egyedülálló miskolctapolcai barlangfürdőtől, egy csendes kertvárosi, hatalmas platánfákkal szegélyezett utcában található a Görögkatolikus Roma Szakkollégium, hazánk egyik első, hátrányos helyzetű fiatalokat támogató intézménye. A minden igényt kielégítő, nemrégiben felújított létesítmény egyidejűleg átlagosan harminc felsőoktatásban tanuló hallgatóból álló közösségnek jelent otthont, illetve biztosít kulturált környezetet a fejlődéshez. 

– Bő tíz éve, 2011-ben alakultak meg az első roma szakkollégiumok az országban – kezdi Makkai László pap, a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója. – Kezdetben négy helyen, Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán és itt, Miskolcon működtek ezek az intézmények, de napjainkban már több városban, országosan 11 helyen is elérhetőek. Munkatársaimmal igyekszünk folyamatos, ténylegesen kézzelfogható segítséget biztosítani a hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy esélyt teremthessenek maguknak egy teljes értékű életre. Pappá szenteléskor mindenkinek van egy jelmondata a Szentírásból. Az enyém Lukács evangéliumából így hangzott: „Azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Nem csak fizikai értelemben létezik a szegénység, vannak lelki, szociálisan és szeretetben szegények is, és mindig úgy éreztem, hogy dolgom van velük. Huszonharmadik éve vagyok pap, akárhol voltam, mindenhol megtalált ez a küldetés. 

Mankó a hallgatóknak 

Évente átlagosan harminc hallgató nyerhet felvételt a szakkollégiumba, de az igényt és a program elismertségét jól jelzi, hogy tavaly például háromszoros volt a túljelentkezés. Az ide járó fiatalok 70 százaléka roma, így a kollégium a roma és nem roma együttélés mikrokörnyezete is egyben. Nem reklámozzák magukat, de a jó hír szájról szájra terjed, és már az itt végzők testvérei és rokonai is felismerik, hogy mennyit kaphatnak ettől a lehetőségtől. 

– Itt egy olyan új, Európában is egyedinek számító programot hoztunk létre, amelyet az első lépéstől kezdve nekünk kellett kitalálnunk – folytatja László. – Meg kellett alkotnunk a struktúrát, a szakmai programot, a szabályzatot, a felépítést, az alapdokumentumot. Ez óriási élmény és kihívás is egyben, de ez lett a gyermekünk, a hivatásunk. A periférián élők szolgálata, akiken más nem segít. 

Minden augusztusban bevonulótábort rendeznek. A felvételi eljárás során pszichológusok, trénerek és az itt dolgozó munkatársak segítik a kiválasztást, hiszen a helyek száma korlátozott. Közösségépítő játékok, tesztek, beszélgetések várnak a fiatalokra, akik nem a riválist látják társaikban, mert a feladatok közben is segítik egymást, az oldott hangulatban inkább egy komoly kihívásként fogják fel ezt a néhány napot. Akik bekerülnek a rendszerbe, kapnak egy mankót a program által, hogy ne essenek ki az egyetemről, vagy legfeljebb minimális csúszással el tudják azt végezni. 

Rendkívül alacsony a lemorzsolódás 

A korábbi statisztikák szerint, 2010 előtt a hátrányos helyzetű fiatalok közül nagyon sokan hagyták ott a felsőoktatást és a könnyebb megélhetés érdekében a munkaerőpiacon való bevételszerzést választották. A miskolci szakemberek elmesélése alapján sok esetben még most is a szülők meggyőzése a nehezebb feladat, hiszen az ő véleményük szerint, amíg a munkába álló gyermek termeli a pénzt, addig az egyetemre járó viszi. Hosszú távon azonban többet nyerhet vele a család, ha befektetnek a fiatal jövőjébe. A szakkollégiumban ráadásul a hallgató önfenntartó lehet, az ösztöndíjából és a különböző támogatások révén el tudja tartani magát, így biztosított a szükséges forrás a felszereléseihez és igényeihez. 

– Kitűnő az együttműködésünk a Miskolci Egyetemmel – jelenti ki az igazgató. – Aki bekerül az intézményünkbe, az el is végzi az egyetemet. Büszkék vagyunk a rendkívül alacsony lemorzsolódási átlagunkra. A hallgatóink mellett egyetemi és belső mentorok is a dolgoznak, utóbbiak a szakkollégiumban lévő munkájukban segítenek. Beszélgetnek családról, magánéletről, pályázati lehetőségekről, versenyekről, inspirálják és segítik őket az életben. Az ide járó fiatalok elsősorban egyetemisták, azt tartjuk szem előtt, hogy jó eredménnyel teljesítsenek, de a kollégiumban is vannak elvárásaink. Egy három modulból álló követelményrendszert állítottunk fel, van egy kulturális elem, egy szigorú nyelvi program és kedd esténként én tartom a spirituális modult. Olyan témákat boncolgatunk az intézmény udvarán lévő kápolnában, amelyek foglalkoztatják a hallgatókat a mindennapokban. 

Irgalmas szívvel 

A kollégium falát, amelyet hívhatunk dicsőségfalnak is, a már végzett hallgatók fényképei díszítik. Mint egy elhivatott osztályfőnök, László lelkesen mesél, fejből tudja, ki hol dolgozik, merre sodorta az élet és milyen családra lehet büszke. Az intézmény lelkiismeretes után-követésének köszönhetően hiteles adatok állnak rendelkezésre az elmúlt évtizedben itt végzett hallgatókról: mindannyian Magyarországon dolgoznak, a legtöbben az államigazgatásban helyezkedtek el. Minden évben szerveznek a korábbi hallgatóknak egy találkozót, ahová általában már családosan térnek vissza. Nem meglepő, hiszen sokan itt ismerték meg későbbi házastársukat… 

– Mindig mondom a munkatársaimnak, hogy ezt a munkát csak irgalmas szívvel lehet végezni – állapítja meg László. – Közösen tesszük bele a szívünket a munkába, igyekszünk minden helyzetben megértőek lenni és családias, meghitt légkört teremteni. Papként rendkívül jóleső érzés, hogy az innen kikerülő fiatalokkal olyan kapcsolat alakul ki, hogy sokszor meghívnak az esküvőjükre, gyermekük keresztelőjére, vagy adott esetben engem kérnek fel, adjam őket össze vagy kereszteljem meg a legújabb családtagot. 

Befogadó közegben 

A kollégiumban zajló kiemelkedő közösségi élet rendkívül összetartóvá teszi a hallgatókat. A kötelezően előírt programok mellett továbbiakat is szerveznek: beszélgetős esteket, szezonális eseményeket, kirándulásokat, biciklizéseket, pingpongversenyeket, de előfordult már kick-boxedzés is. Az idejárók ráadásul visszasegítenek más hátrányos helyzetű diákoknak, iskoláknak. A közösség építéséért, fejlesztésért dolgozik fáradhatatlanul Budai Katalin és az általa vezetett animátorcsapat. 

– Joghallgatóként kezdtem, de rendkívül megterhelő volt, így végül szakot váltottam és most a szociális munka alapszakra járok – kezdi Budai Katalin, a helyi Hallgatói Önkormányzat elnöke, aki a Miskolctól északra fekvő Forró nevű településről érkezett. – Ami fontos volt számomra, hogy itt is a gyermekvédelemmel foglalkozhatok, ám a korábbival ellentétben e szaknak a szemlélete sokkal inkább emberközpontú. Amikor a kollégiumba jöttem az egyik barátnőmmel, az elején volt bennem egy kis félelem, a bevonulótábor végére azonban minden szorongásunk elmúlt. Pár óra után ráébredtünk, hogy találtunk egy olyan közösséget, ahol mindenki olyan, mint mi. Tanulni vágyó romák, akik között rögtön otthon éreztük magunkat.  

– Az egyik rokonomtól hallottam a szakkollégiumról. Először nem feltételeztem volna, hogy ilyen jó lesz, ennyi élményt tartogat – teszi hozzá a határmenti Bánrévéről származó, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán védőnőnek tanuló Ruszó Dzsesszika. – Úgy gondoltam, nem nekem való, de hamar rájöttem, hogy nagyon befogadó a közeg és az első estére már megváltozott a véleményem. Szerencsés vagyok, mert a családom is támogatott a felvételiben, nem is dönthettünk volna jobban. 

A kezdetek óta itt dolgozó tanulmányi vezető, Csorba Mónika a gyermekei születése miatt hivatalosan ugyan kihagyott három évet a munkából, a szakkollégium mindennapjaiból viszont akkor sem maradt ki. 

– Tulajdonképpen a gyerekek születésekor is benne voltam a kollégium vérkeringésében, telefonon folyamatosan egyeztettünk és a programokra is hívtak a kollégáim – meséli Mónika. – Idővel már együtt jöttünk a gyerekekkel, akiket szintén annyira magával ragad ez a környezet, hogy mostanában már rögtön a kollégistákhoz mennek. Tényleg otthonos itt, családok születtek a ház falai között, vegyesházasságok is köttettek roma és nem roma pár között, akik a családi napokra együtt jönnek vissza. Az évek alatt közel húsz gyerek született, már megvan a szakkollégium utánpótlása. Szívet melengető, hogy annyira szoros a kapcsolat a korábbi hallgatóinkkal, hogy az elsők között kapunk fotót a megszületett babáról. Az életük fontos részévé váltunk.