Több szakember intézi ezentúl az örökbefogadásokat - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Több szakember intézi ezentúl az örökbefogadásokat

MTI
2021. okt. 5. 12:29
Családban élni jó

56-tal növelik az örökbefogadásban dolgozók számát, így az örökbefogadási tanácsadók száma 39-cel, az örökbefogadási feladatokat ellátó pszichológusok száma pedig 17-tel nő - jelentette be Novák Katalin kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs záró ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Erre azért van szükség, mert aránytalan a dolgozókra nehezedő munkateher - tette hozzá a családokért felelős miniszter, hangsúlyozva: a cél, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél hamarabb örökbefogadó szülőkre találjanak.

Az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekre válaszolva Novák Katalin elmondta: elsősorban házaspárt keresnek szülőként a gyermekeknek, de ha nem találnak, az egyedülállóknak is nyitott a lehetőség, és szeretnék nekik is könnyebbé tenni az örökbefogadást.

Beszámolt arról is, hogy a 14 év alattiak esetén január elsejéig türelmi időt vezetnek be az okmányolvasó rendszerrel kapcsolatban, így nekik addig nem kell bemutatniuk személyi igazolványukat a szálláshelyeken. Erre azt van szükség, mert vannak olyan 14 évnél fiatalabbak, akiknek még nincs személyi igazolványuk - tette hozzá.

Befejezi a munkáját a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

A miniszter közölte azt is, hogy a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs befejezi a munkáját, mert a közösségi élet újraindult, már csak a működtetését kell biztosítani, ami a kormány feladata.

Az operatív törzs június 15-én kezdte meg munkáját, összesen 13 alkalommal ülésezett, amelyeken több mint nyolcvan javaslatot tárgyaltak, és több mint harminc döntést jelentettek be, több mint 100 milliárd forint értékű támogatásról, beruházásról - mondta.

Novák Katalin kérdésre azt felelte: a következő időszakban többi között az örökbefogadás rendszerének áttekintésével, családokat támogató döntésekkel és nemzetközi feladatokkal foglalkozik majd. A Fidesz tisztújító tanácskozását érintő kérdésre úgy reagált: nem indul újra alelnökjelöltként a kongresszuson.

Félmilliárdos többletforrást kap az Aktív Magyarország program

A félmilliárd forintos többletforrásból olyan programokat támogatnak, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy a gyerekek közösségben, a természetben legyenek, és közben mozogjanak is - közölte Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A tervek szerint év végéig legalább ötvenezer gyermeknek biztosítanak ingyenes, egynapos, aktív osztálykirándulást, amelyen a tanároknak és a gyerekeknek is mozogniuk kell - emelte ki a kormánybiztos, hozzáfűzve: emellett tavasszal többnapos osztálykirándulást is szeretnének szervezni iskoláknak.

Ismertette: a vándortáborprogramban idén 15 ezer gyermek vett részt, jövőre viszont 20-22 ezer gyermeket szeretnének táboroztatni.

A tervezett programok között említette, hogy az utcai futófesztiválok mintájára vízitúra-fesztiválokat szeretnének indítani, és nyolc helyen Balaton-átevezést szervezni az országban. A forrásból továbbá családi hétvégéket, kalandtúrákat és a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot is támogatják - tette hozzá.

Révész Máriusz beszámolt arról is: a műjégpályaprogramra péntekig jelentkeznek azok a települések, amelyeken az elmúlt években nem üzemelt jégpálya, és vállalják, hogy december 20-ig megépítenek egy 15-ször 30 méterest, és azt február végéig üzemeltetik. A programmal 10-20 műjégpálya épülhet meg - tette hozzá.

A kormánybiztos kérdésre válaszolva elmondta: a programok főként szabadlevegőn történnek, ezért bízik benne, hogy nem kell majd azokat elhalasztani a koronavírus-járvány miatt.

(fotó: https://www.facebook.com/csaladesifjusag)