Február 5. a Biztonságos internet világnapja. A Felelős Szülők Iskolája ennek apropóján társadalmi figyelemfelhívó kampányt indított a #agyermekkornemapplikáció elnevezéssel. Céljuk a gyermekeket nevelő szülők és pedagógusok edukálása, az online tartalmakkal kapcsolatos tévhitek és tények feltérképezése, jó gyakorlatok bemutatása szakemberek közreműködésével.

Szakértők, pszichológusok, tanárok, mentálhigiénés szakértő, generációkutató, klinikai szakpszichológus beszélget majd a függőségekről, a gamifikációról, a XXI. századi médiafogyasztási szokásokról, a digitális lábnyomról, a hírekről és az álhírekről, a tartalommegosztásokról.

Steigervald Krisztián generációs szakértő a szervezet honlapján egyebek mellett arról ír, hogy a kutatások szerint minimális azon tudatos szülők aránya, akik konkrétan beillesztik életükbe a tudatos digitális nevelést is. A gyerekek felé ugyanakkor elvárás, hogy tudják és értsék az offline és online világ közötti különbséget. A kampány egyik előadója úgy fogalmaz: „nem a gyerekek jönnek a világra mobillal a kezükben. Nem hozzák magukkal. Nem készítenek maguknak facebook fiókot az anyaméhben. Mi adjuk a kezükbe. Szülők, nagyszülők, felnőttek, üzletemberek, akárkik. Persze forgatókönyvet vagy KRESZ-t nem mellékelünk hozzá, hogy hogy kellene nekik ezt használni”. Hozzáteszi: „a virtuális tér addiktív, nem csak a gyermekekben, de a felnőttekben is ugyanaz a dopamin, adrenalin, – örömhormon – termelődik egy-egy lájk, egy-egy szint megugrásakor és ki ne szeretne figyelmet, pozitív értékelést kapni.”  

A kampányban megszólal majd mások mellett Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, Gaskóné Nagy Erika digitális gyermekvédelmi szakértő, a Digitális Jóllét Program divízióvezetője, Fegyverneki Gergő, tanár, digitális tartalomfejlesztő, az NMHH Bűvösvölgy oktatója.

Az UNICEF adatai szerint, minden nap több mint 175.000 gyerek megy fel az internetre életében először – ez azt jelenti, hogy félpercenként csatlakozik valaki. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete is azt hangsúlyozza, hogy a határok egyre jobban elmosódnak az online és az offline világ között, és a felnőttek feladata, hogy odafigyeljenek arra, ami a gyerekekkel történik – és segítsék őket.

A Biztonságos Internet Nap alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is szervez programot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában február 7-én. Az esemény lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekeket olyan hasznos tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, amelyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni.