„Nem lenne prostituált, ha nem lenne kereslet rá”

A felvidéki írót, újságírót elmondása szerint amióta az eszét tudja, a kiszolgáltatott nők történetei érdeklik, a kemény és kényes témákat keresi. Írt a tanzániai vidéki nők helyzetéről, a női nemi szerv csonkításának törzsi szokásáról. Foglalkozott az arab, muszlim feminista mozgalommal és a női szexturizmussal is. 2018-ban megjelent harmadik könyve, A rendes lányok csendben sírnak című kötet a felvidéki magyar maffia áldozatainak történetét dolgozza fel.  

Katarina 2019-ben költözött Brüsszelbe a családjával, és ott írta meg negyedik, Városi rókák című regényét, amelyben a brüsszeli éjszakai élet, a diplomatafeleségek, az őket kiszolgáló személyzet és nem utolsósorban az Európai Unió fővárosában élő magyar prostituáltak világát mutatja be.

A történetben három Szlovákiából származó nő sorsa fonódik össze. Klára gazdag diplomatafeleség, akinek a tagadhatatlan jólétben – kívülről nézve a helyzetét –semmi gondja nincs, ám ő egyre inkább szeretne kitörni a kisgyerekes mindennapok nyomasztó egyhangúságából. Andrea fiatal egyedülálló anya, aki nehéz szívvel hagyta szüleinél a kisfiát azért, hogy külföldi munkát vállaljon. A harmadik szereplő pedig Andrea féltestvére, a gimnazista Timi, aki egy vagány, nagyszájú, életvidám fiatal lány, és akinek a sorsa egy rosszul megválasztott párkapcsolat következményeként visszafordíthatatlanul rossz irányt vesz, majd borzasztó, embertelen körülmények között prostitúcióra kényszerítik…  

Mikor fogalmazódott meg benned az a gondolat, hogy a Brüsszelben élő magyar prostituáltakról írj? Gondolom, az az alaphelyzet, hogy ott élsz a családoddal, adta magát...  

– Lehet, hogy most meglepődsz azon, amit mondok, de a helyszín egyáltalán nem adta magát. Élhetnék bárhol, bármelyik nagy- vagy kisvárosban Nyugat- vagy Kelet-Európában. Régóta terveztem már, hogy írok a prostitúcióról és az arra való kényszerítésről, erről az egész mechanizmusról. Mire Brüsszelbe költöztünk, már rengeteg jegyzetet készítettem, és már sok interjút felvettem ebben a témában. Egyébként a Városi rókák története játszódhatna akár Budapesten is.  

Miért tartottad fontosnak, hogy foglalkozz az egyik legsúlyosabb bűncselekménytípus, az emberkereskedelem kérdésével?  

– Egyrészt borzasztó elkeserítőnek tartom azt, ahogy a mai napig az emberek többsége viszonyul a prostitúcióhoz. Nagyon sokan azt hiszik, abszolút tévesen, hogy ez egy döntés: egy fiatal lány felnő egy normális, teljes, szerető családban, kényelmes otthonban, ahol jut meleg étel az asztalra, és ahol télen fűtik a szobát, és egyszer csak úgy dönt, hogy akkor ő most prostituált lesz. Még mindig sokan azt hiszik, hogy a prostituált maga választja, amit csinál, önként lép erre az útra. Nos, ilyen történet nincs, én még egyetlen ilyen lánnyal nem találkoztam.  A valóságban egy prostituáltnak ez nem a kedvtelése, se nem a választott munkája. 

Jól gondolom, hogy azok a lányok, akik ilyen sorsra jutnak, a legkevésbé sem gondoskodó, szerető közegben, támogató hátteret nyújtó családban nevelkedtek?  

– Ez abszolút így van. Az igazság az, hogy a prostituáltak túlnyomó többsége az ország leszakadt régióiból kerül ki. Ezek a lányok szegénységben élnek, és diszfunkcionális családokból származnak. Úgy is fogalmazhatok, hogy ezek éhes gyerekek, akiknek semmilyen kitörési lehetőségük nincs, és akiket sok esetben kiskoruktól erre „treníroznak”, mondván, „belőled úgyis utcalány lesz, hiszen a nővéreidből, az anyukádból is az lett”. Vagy pedig kiszemelik, aztán zsarolják, majd eladják őket, mint egy zsák krumplit. Ezek a fiatalok mérhetetlenül kiszolgáltatottak: belekeveredtek egy olyan helyzetbe, ahonnan lehetetlen kitörni. Úgyhogy én soha nem találkoztam még olyan esettel, hogy valaki normál körülmények között nő fel és egyszer csak úgy dönt, hogy prostituálttá válik, és nem is hallottam ilyenről. Megkínzott gyerekekről, nagyon komoly kínzási és zsarolási mechanizmusokról viszont hallottam, és ezekkel találkoztam. Íróként ezért is volt a fejemben, hogy bemutassak egy ilyen történetet – és még nem is a legkeményebbet, mert a regénybeli Timiénél sokkal, de sokkal keményebb sztorik is vannak –, hogy megmutassam, hogyan működik ez az egész, rengeteg káros tévhittel övezett folyamat.  

Hogyan kerültél kapcsolatba a Brüsszelben élő magyar prostituáltakkal, illetve az ő történeteikkel?  

– A családommal 2019-ben költöztünk ki Brüsszelbe. Akkoriban épp egy emberkereskedelemről szóló riporthoz gyűjtöttem anyagot, ezért többször is megfordultam a város prostituáltakkal teli részein. Ott ismerkedtem meg a Jó Pásztor Nővérekkel, akik nagyon kemény lobbitevékenységet is folytatnak az emberkereskedelem ellen, és akik próbálnak segíteni ezeknek a nőknek. Rendkívül szimpatikusnak találtam a Nővérek munkáját. Ők kötöttek össze olyan nőkkel és férfiakkal, akik érintettként megosztották velem a történeteiket. Védett házakban élőkkel is találkoztam.  

Az alanyaid könnyen megnyíltak neked?  

– Azok, akik velem akartak beszélni, már döntésből jöttek hozzám: tudták, hogy olyan újságíró és író vagyok, aki ezzel a témával foglalkozik, és ehhez gyűjt anyagot. Tehát akik megkerestek, eljöttek hozzám, azok mesélni akartak, el akarták mondani a történetüket.  

Nagyon sok káros tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy valakiből hogyan lesz prostituált. A valóságban hogyan kerül bele valaki a lányokat futtató bűnözők, a stricik hálójába?  

– Ahogy azt már említettem, az ilyen sorsa jutó lányok általában diszfunkcionális családból származnak, és hálásak minden kedves szóért. Sokszor találkoztam azzal a jelenséggel is, hogy ezek a nők már gyerekként családon belüli erőszak áldozataivá váltak. A történetek nagy része általában úgy indul, hogy a stricik behálózzák a fiatal lányokat: konkrétan kiszemelik őket, vadásznak rájuk. A regénybeli Timi egy kis felvidéki magyar faluból származik, ahol lényegében semmi munkalehetőség, nincs perspektíva. Hozzáteszem, a történet ugyanúgy játszódhatna a kelet-magyarországi régióban is. Ott van egy tizenéves lány, aki többre vágyik azoknál a lehetőségeknél, amiket a szülőfaluja nyújtani tud, és aki mellett egy szép napon megáll egy nagy fehér autó, benne egy pénzes pasival… Ezzel elindul a becserkészés-becsalizás, ez a hazugságokra épülő rendkívül manipulatív viszony.

Mi mindennel tudják behálózni a lányokat ezek a fickók?  

– Pár kedves szóval és gesztussal, vagyis azzal, hogy a „tenyerükön hordozzák” őket. A könyvben a pasi luxuskocsival fuvarozza haza Timit, elviszi pizzázni, sokszor megdicséri, bókol neki, sőt, szerelmet színlel és vall neki, és ezzel teljesen leveszi a lábáról a lányt. Olyannyira magába bolondítja, hogy Timi odaköltözik hozzá annak ellenére, hogy a férfi már az elején is többször furcsán és ellenszenvesen viselkedett, néha agresszív volt és kiszámíthatatlan, viszont mindig tele a hűtő nála, és volt benne sonka, meg finomabbnál finomabb joghurtok és gyümölcs is, télen, ami egy ideig „kárpótolta” Timit az egyre gyakoribb visszásságokért. Igen ám, de a férfi egy idő után „benyújtja a számlát”, a szerelméért cserébe követelőzni kezd, és ilyen-olyan szívességeket kér Timitől. Amikor a lány nem akarja teljesíteni a kéréseit, akkor a fickó zsarolni kezdi…  

A lányokat a hatalmukba keríteni akaró férfiak jellemzően mivel tartják sakkban az áldozataikat?  

– Ilyen esetekben nagyon sokszor készül bosszúpornó vagy olyan szexvideó, amellyel utána zsarolni lehet őket. Ha a lánynak van gyereke, az is komoly zsarolási alap lehet. Csakúgy, mint a kistestvér: a pasi elkezdi fenyegetni, hogy ha nem engedelmeskedik, idehozzák a lány/nő kishúgát is és neki is dolgoznia kell. Mindez oda vezet, hogy a lány számára eleinte idillinek tűnő kapcsolatból egy nagyon erősen zsaroló, bántalmazó viszony alakul ki.  

Az érintettekkel való beszélgetések során akadtak olyan történetek, sorsok, amelyek különösen nagy hatással voltak rád, és a szokásosnál is jobban megérintettek?  

– Sok ilyen találkozásom volt, de talán, ami a legjobban felkavart, az nem a könyvhöz való anyaggyűjtés során történt. A regény megjelenése után számos veszélyeztetett gyerekekkel foglalkozó intézménybe hívtak. Pár hónappal ezelőtt Budapesten egy olyan fiatalkorúaknak fenntartott intézményben jártam, ahol prostitúcióból megmentett gyerekek élnek. 13-15 éves lányok. Az nagyon kemény volt… Velük kapcsolatban az első és legfontosabb kérdés, hogy akkor most mi legyen velük? Normál iskolába ugyebár nem járhatnak, mert fennáll a veszély, hogy ott újra megtalálja őket a stricijük. A szóban forgó intézményben kapnak valamilyen oktatást, de azt azért el tudjuk képzelni, hogy milyet, anyagi források híján. Ezek a lányok nem egy szerető, összetartó családban nőttek fel, hanem nagyon balhés viszonyok, sok esetben szörnyű lakhatási körülmények között nevelkedtek, és a fiatal koruk ellenére iszonyatosan káoszos életút áll mögöttük. Hála istennek van sok jószándékú ember, aki próbál segíteni nekik, de ez még mindig nem elég. Az ott élő gyerekek számára valójában nem sok alternatíva létezik: nincs szakképzettségük, nekik nem volt normális életük, amihez vissza tudnának térni. Borzasztó érzés belegondolni abba, hogy milyen reménytelen helyzetben vannak, és hogy merre vezet majd az ő útjuk.  

Van-e olyan téma, amiről kevesebb szó esik a prostitúció kapcsán?  

– Nagyon sokat beszélünk a prostituáltakról, arról, hogyan kerülnek bele ebbe a helyzetbe lányok, hogyan lehet rajtuk segíteni, meg lehet-e menteni őket. De fordítsuk meg a kérdést: miért van az, hogy ennyi férfi jár prostituáltakhoz, vagyis ennyi férfi használja ezeket a nőket, lányokat? Miért van az, hogy a mai napig teljesen normálisnak tartjuk, hogy a legénybúcsúkra sztriptíztáncosnőt hívnak? Hogy a céges bulikról ne is beszéljek… Miért van az, hogy ez így teljesen rendben van? Vagy a világirodalom jelentős műveiben számos olyan történettel találkozunk, hogy a férfi, amikor kicsit elveszíti az útját, nem tudja, hogy merre induljon tovább, elmegy egy prostituálthoz: ilyen módon ezek a nők belekerülnek az irodalomba, de valahogy általában valamilyen romantikus történetbe ágyazva, vagy úgy, hogy ők jelentik a vígaszt a férfi számára, a gyógyírt a problémájára. Miközben itt is tisztán arról van szó, hogy a férfi (ki)használja a prostituáltat.  

Vagyis, ha nem lenne ennyi „felhasználó”, ha a férfiak nem járnának a prostituáltakhoz, akkor nem lenne szükség rájuk.  

– Nyilván, nem lenne prostituált, ha nem lenne kereslet rá. De van, méghozzá óriási, és ezt kellene megfékezni. Nekem nagyon tetszik például a svéd modell, ami az elkövetőt, tehát a prostituáltat használó férfit bünteti. Én sokkal inkább hiszek a felhasználót regulázó hozzáállásban. Úgy gondolom, és a regényt is részben ezért írtam, hogy mutassuk meg a másik oldalt is. Mutassuk meg, mit él át az a nő, az a szerencsétlen lány, aki éhes volt, akinek ritkán jutott fűtött szoba télvíz idején, aki talán azt sem tudja, ki az apja, akinek soha nem simogatták meg a fejét, aki egész gyerekkorában szeretetre vágyott, és úgy került bele egy ilyen helyzetbe. Sajnos a prostituáltak körül mind a mai napig nagyon erős az áldozathibáztatás. „Hát miért dőlt be ennek a stricinek?”, vagy „Miért nem megy el inkább takarítani?”. De nem tud elmenni, és nem azért, mert képtelen rá, hanem mert nincsenek meg a lakhatási körülményei, nincs pénze elutazni oda, ahol állást kaphatna, nem tudja miből fenntartani magát, amíg az első fizetését megkapja.

A prostituáltakat övező tévhitek egyike az is, hogy ezek a lányok rengeteg pénzt keresnek.  

– Az biztos, hogy az emberkereskedelem ma is óriási üzlet, nagyon sok pénz van benne, és tény, hogy rengetegen meggazdagodnak belőle. Ugyanakkor a prostituált hiába keres sokat, a kuncsaftokból bejövő pénz nagy része nem hozzá kerül, hanem a kitartói, a fogvatartói zsebében landol. A lányoknak mindebből csak morzsák jutnak. Beszéltem olyan nővel, akit arra kényszerítettek, hogy naponta 20-30 férfival közösüljön. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ő mennyi pénzt kapott, azt mondta, annyit, hogy tudott venni magának rendesen ételt, és meg tudta csináltatni a körmeit. Mindeközben a stricik nagyon jól élnek ebből. A sofőrök is, akik mozgatják, vagyis ide-oda szállítják a prostituáltakat. Azok az összekötők, akik a magasabb szintű – tehát nem az utcai – kuncsaftokat, a pénzes férfiakat szervezik be, szintén nagyon jól élnek, de a prostituáltak közül ez még azokról sem mondható el, akik a luxus világban dolgoznak, tehát akiknek naponta csak egy, vagy hetente csak három kuncsaftot kell vállalniuk. A lányok csupán tárgyak, haszonélvezeti cikkek, akikből rengetegen nagyon jól élnek. Miközben ők testileg és lelkileg is annyira kikészülnek, hogy közülük nagyon sokan szerfüggők lesznek. Sokukat a stricijük szoktat rá a drogokra, amikor látja rajtuk, hogy ezt normális ember ép ésszel nem bírja ki.    

A regényedben Timi egy szerencsés véletlennek köszönhetően megmenekül. A valóságban mennyire jellemző, hogy a lányoknak, nőknek sikerült kiszabadulniuk ebből a helyzetből?  

– Előfordul, hogy valaki kiszakad belőle, de ha nem tud hová menni, és hajléktalan lesz, jó eséllyel megint behálózzák őket, mert semmijük nincs, a testükön kívül. Ugyanakkor beszéltem olyanokkal is, akiknek sikerült kilépniük, kiszabadulniuk a prostitúcióból. Ezek a lányok sok esetben nem hazamennek, hanem védett házba kerülnek, vagy elrejtőznek a rájuk még mindig vadászó, őket visszarabolni akaró futtatóik, stricijeik elől. Aki előtte viszonylag normális életet élt, annak van esélye, hogy bizonyos idő után, lehet, hogy több év alatt, kemény pszichológiai munkával feldolgozza a traumát, és újból normális életet éljen. Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy visszatérés után van esély a normális életre, de ehhez nagyon sok segítségre van szükség. Én abszolút annak a híve vagyok, hogy senki nem maradhat ilyen nyomorban. Mindenkinek segíteni kell, ha tudunk, társadalmi szinten is, mert senkit nem hagyhatunk az út szélén.  

Kérjen segítséget!  

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, az emberkereskedelem, például a munkacélú vagy a szexuális célú kizsákmányolás áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.  

Az OKIT anonim módon, a nap 24 órájában – Magyarország területéről vezetékes és mobiltelefonról egyaránt – ingyenesen hívható a 06 80 20 55 20-as telefonszámon. Mindemellett, amennyiben Ön vagy valaki a környezetében kapcsolati erőszak áldozata, segítséget kérhet a Szolgálattól az okit@csalad.hu e-mail címen is.  

Országszerte jelenleg 9 krízisambulancia fogadja a kapcsolati erőszak áldozatait és hozzátartozóit, amelyek elérhetőségeit itt találja: https://okit.hu/kriziskezelo-szolgalatok.  

Ha Ön vagy valaki a környezetéből úgy érzi, túl sok a teher, nincs remény, hívja anonim módon, ingyenesen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének 116-123-as számát.  

Segélytelefon: 06/80-20-55-20  

E-mail: okit@csalad.hu  

Chat: www.okit.hu  

Weboldal: www.okit.hu