„A jó házasságban 1+1 az nem 2”

Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, házassági tanácsadó szerint ahhoz, hogy a fenti kérdésre meggyőző választ kapjunk, néhány szempontból érdemes összehasonlítani a házasságot és az élettársi kapcsolatot.

– Utóbbi kapcsán itt és most nem a társadalmi megítélésre gondolok, mert az már régen megváltozott – szögezi le a szakember. – Ma már nem hívják vadházasságnak az élettársi kapcsolatot, és már nincs meg az a bizonyos stigma-jellege ennek a dolognak. A kapcsolat dinamikája szempontjából szeretném összevetni ezt a két formát, és azt vizsgálni, jót tesz-e nekünk, vagy éppen valamilyen kockázatot vállalunk azzal, hogy egyik vagy másik kapcsolódási formát választjuk.  

Fontos az érzelmi biztonság

A párterapeuta elmondása szerint három fő tényező van, amiben nagyon markáns különbség mutatkozik a két párkapcsolati forma között.  

–  Az első az elköteleződés szintje, illetve mértéke – kezdi Mihalec Gábor. – Nagyon sok kutatás alátámasztja, hogy igazi kötődés elköteleződés nélkül elképzelhetetlen. A házasság és az élettársi kapcsolat között pontosan az az egyik leglényegesebb különbség, hogy az egyikben van egy kimondott és mindenki előtt nyíltan vállalt elköteleződés, míg a másikban ez hiányzik. Pedig az érzelmi biztonsághoz szükségünk van elköteleződésre, arra a biztos tudatra, hogy számíthatunk a másikra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az élettársi kapcsolat lényegében nem más, mint egy intézményesített kettős kötés. Hogy mit értek ezalatt? Kettős kötésnek hívják azt a lélektani jelenséget, amikor kimondunk egy olyan mondatot, amelynek az első fele ellentmond a második felének, és így az a személy, akivel beszélgetünk, bármelyik félmondatra reagál, csapdába kerül. Ez egy önellentmondást tartalmazó kommunikációs forma. Márpedig az élettársi kapcsolatnál a mondat első fele arról szól, hogy „vágyom rád, szeretlek téged, közel akarok lenni hozzád, meg akarom osztani az életemet veled”, a második részében viszont benne van, hogy „azért túl közel ne gyere, én nem ígértem neked semmit, tehát ne is várj tőlem semmit, igazából bármikor kiléphetek”. Most akkor melyikre hallgassunk?

Konfliktushelyzetben másképp viselkedünk

A második tényező, amiben markáns eltérés van a két párkapcsolati forma között, az a konfliktuskezelés módja.  

–  Abban az esetben, ha nem köteleztük el magunkat valaki mellett, konfliktushelyzetben mindig van egy vészkijárat a fejünkben: tehát végül is, ha nem tudjuk megoldani a problémát, akkor „kalap-kabát, csókolom, én mentem” – magyarázza a szakember. – A házasságban nincs meg ez a vészkijárat, mondván, „én holnap is e mellett a nő/férfi mellett akarok felébredni, sőt, 10 év, meg 30 év múlva is, tehát jobb, ha most összekapom magam és megoldom ezt a konfliktust.”  

Vajon mi a helyzet azokkal a párokkal, akik néhány évig együtt éltek, aztán összeházasodtak?

–  Nyilván mindenki hallott már olyan történeteket, mint a Ferié, meg a Gizié, akik 5 évig együtt éltek papír nélkül, aztán összeházasodtak, és lám, 2 év múlva elváltak. Ebből többen tévesen arra a következtetésre jutottak, miszerint a házasság intézménye rossz, nem működik – említ egy példát a szakember. – Holott nem a házassággal van baj, hanem azzal, hogy Gizi és Feri, meg az a nagyon sok hasonlóan járt pár nem tudta, hogy az együttélés első 2 évében rögzülnek a konfliktuskezelési mintázataink, bevésődik az a mód, ahogy a párkapcsolatunkban a nézeteltéréseket kezeljük.  Ha egy pár az első 2 évben elköteleződés nélkül élt együtt, rögzült a konfliktuskezelési stílusuk, és ha tudatosan nem változtatnak ezen, akkor életük végéig, ha kitartanának egymás mellett, ugyanígy kezelnék a vitáikat. És bár Gizi és Feri 5 év múlva összeházasodtak, tehát megtörtént az elköteleződés mindenféle értelemben, kimondták a nagy igent, agycsere nem történt időközben. Az első veszekedésüknél bekapcsolt az első 2 évben megszilárdult mintázat, és elkezdte belülről feszíteni, idővel pedig szétrobbantotta a már formálisan elkötelezett kapcsolatot. Erre az új párkapcsolati formára ugyanis nem illett az a mód, ahogyan ők még mindig kezelték a konfliktusaikat. Érdekes adalék az is, hogy ausztráliai kutatások szerint az élettársi kapcsolatokban háromszor olyan gyakori a fizikai bántalmazás, mint a házasságban, és ennek közvetlen köze van a konfliktuskezelés módjához.

„A házasság sokkal több, mint egy darab papír”

– „Én nem hiszek a házasságban, az csak egy darab papír”, halljuk nemegyszer – teszi hozzá Mihalec Gábor. – Ilyenkor azt szoktam mondani az illetőnek, hogy igen, de ha a papírnak ennyi az értéke a számodra, akkor kérlek, hogy a pénztárcádban lévő papírokat ürítsd már ki ide a tenyerembe, szívesen elfogadom őket, mert én értéket látok bennük.

– Vannak papírok, amelyek megtestesítenek valamit, ami mögöttük van. Ott látható például a dolgozószobám falán a doktori oklevelem, és ha valaki, én biztosan tudom, milyen hatalmas meló van abban a papírban, mert én dolgoztam meg érte. Aki írt már 400 oldalas doktori értekezést, annak van némi fogalma arról, hogy mi munka áll egy ilyen papír mögött.

– A házasság sokkal több, mint egy darab papír, és az esküvő, mint rítus, sokkal több, mint egy üres szertartás. Ha végiggondoljuk, az esküvőnek igazából minden eleme egy határátlépő rituálé, és minden rítus azt a cél szolgálja, hogy újrastrukturálja az időt. Van egy „előtte”, és van egy „utána”, a kereső státuszból a megtalált státuszba lépünk át. Lezártunk egy életszakaszt, és egyben megnyitottunk egy új életszakaszt. Az élettársi kapcsolatban a keresés szakasza nem zárult le, mert ugyan együtt élek valakivel, megosztom vele az ágyamat, az otthonomat, az intimitásomat, esetleg még a pénzemet is, de közben azért figyelek, nyitott szemmel járok, hátha valaki más, valaki érdekesebb, valaki szexibb, valaki izgalmasabb jelenik meg a horizonton, tehát nem zártam le egy életszakaszt, és nem nyitottam meg egy újat.

„Jobbat még mindig nem találtak ki nála”

– A házasság önmagában nem csodaszer, hanem egy keret. De nem maga a tartalom: a tartalmat nekünk kell megvalósítanunk, és ahhoz nekünk kell hozzárendelnünk a keretet – hangsúlyozza a párterapeuta. – Mindazonáltal, ha varázsszerről nem is beszélhetünk, azt nagyon bátran kimondom, és tonnányi kutatást és szakirodalmat tudok felvonultatni, ami ezt alátámasztja, hogy a házasság még mindig a legstabilabb, a legmegbízhatóbb, a legjobb prognózist adó keret, amelyben igazán kibontakozódhat, biztonsággal kötődhet egymáshoz két ember. Nem hibátlan párkapcsolati forma, hiszen rengeteg olyan pont van, ahol törékeny lehet, nyilván elég a válási statisztikákra nézni, de minden más kapcsolati forma még ennél is törékenyebb. Arról kevés szó esik, hogy az élettársi kapcsolatoknál a „válási” arány 3-5-ször magasabb, mint azoknál, akik hivatalosan összekötötték az életüket. A házasság nem garancia egy életre: a garancia bennünk van, abban, amit mi megteszünk érte. Végső soron úgy is mondhatnánk, hogy a házasság olyan, mint a demokrácia, sok sebből vérzik, de jobbat még mindig nem találtak ki nála.

„A kapcsolatunk az első számú prioritásunk”

Végül, de nem utolsósorban Mihalec Gábor örömmel osztja meg saját tapasztalatait a csalad.hu olvasóival.

– A feleségemmel idén ünnepeltük a 28. házassági évfordulónkat – avat be a szakember a privát részletekbe. – Annak idején fiatalon házasodtunk, én 20 éves voltam, egy hónappal a 21. születésnapom előtt volt az esküvőnk, Dóri pedig 21. Két gyermekünk van, a fiunk 25 éves, a lányunk 20. Azt gondolom, hogy minden kapcsolatnak megvannak a kihívásai, a nehézségei, de egészen más úgy felébredni reggelente, hogy ott motoszkál egy belső bizonytalanság bennünk, vajon holnap is egy csapat leszünk-e még, és nem fog-e egyszer csak betelni velem a pohár és nem fogják-e kiadni az utamat? És más annak a bizonyosságával felkelni, hogy mi ketten hoztunk egy döntést, mi ezt együtt végig akarjuk csinálni, és ennek érdekében hajlandók vagyunk tanulni, és ezért hajlandók vagyunk áldozatokat hozni.  

– A kapcsolatunk az első számú prioritásunk mindkettőnknek. Számolhatok azzal, hogy a másik az én oldalamon áll akkor is, ha bizonyos dolgokban más a véleményünk. Ha ez a bizonyosságunk megvan, akkor egyrészt mi magunk is, mint egyének, sokkal jobban ki tudunk teljesedni, és akkor 1+1 nem 2 lesz, hanem 5 vagy 10, vagy 20. Egy ilyen kapcsolatban a gyerekeink is olyan érzelmi biztonságot tapasztalnak meg, aminek hátterén sokkal nagyobb önbizalommal tudnak szembenézni az élet kihívásaival, és később, amikor majd felnőttek lesznek és maguk is párkapcsolatokat létesítenek, sokkal stabilabb kapcsolatokat alakítanak ki maguk körül.

A sorozatunk korábbi részében olvashattak arról, hogy miből tudhatjuk, megérett a kapcsolatunk a házasságra, arról, hogy hogyan írhatjuk felül a hozott szülői mintát, és hogy mi mindenre figyeljünk még az esküvőre való készülés közben.