Az önkéntesek nemzetközi évének huszadik, illetve az önkéntesség európai évének tizedik évfordulója alkalmából tizenegy civil szervezet kezdeményezésére Magyarország Kormánya a 2021-es esztendőt az önkéntesség magyarországi évének nyilvánította - idézte fel a Magyar Nemzet.

A kezdeményezés honlapján olvasható tájékoztató szerint az önkéntesség hazai éve során a tervek szerint négy kiemelt kampányhét kerül megvalósításra: április 19–25. között a környezetvédelem és fenntarthatóság hete, június 7–15. között a szociális ellátás és a szociális szféra hetét, augusztus 23–29. között a gyermek-család-ifjúság hetét, október 1–10. között pedig – kapcsolódva az idősek világnapjához – az idősügy hetét rendezik meg.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy minden olyan önkormányzat, civil szervezet, intézmény vagy vállalat jelentkezését is várják, amelyek a 2021-es év folyamán az önkéntesekkel rendszeresen vagy egy-egy alkalommal valósítanának meg programokat. A szervezetek többféle módon vehetnek részt az önkéntes év lebonyolításában: az anyagi támogatás lehetőségén túl, az ÖMÉ-hez csatlakozó szervezetek vállalhatják, hogy saját csatornáikon keresztül népszerűsítik a kezdeményezést, emellett az arra kialakított felületeken programokat és eseményeket is regisztrálhatnak. Lehet az előadás, konferencia, workshop, klubest, adománygyűjtés, sportrendezvény, gyermekprogram vagy akár koncert. A programokhoz a határon túlról is lehet csatlakozni, a járványhelyzetre való tekintettel az online események regisztrációját is örömmel veszik.

Az ÖMÉ honlapján található információk szerint a kezdeményezéshez már közel hatvan magyarországi szervezet csatlakozott, amelyek között szociális, karitatív, egyházi, kulturális és környezetvédő egyesületek is megtalálhatóak.