Nálam ugye picit más a történet, mert 16 évesen repültem ki a fészekből és sok szempontból felnőtt életet éltem már kamaszként. De esküszöm, most érzem igazán azt, hogy rám szakadt a felnőtt lét, annak minden szépségével, felelősségével és ebből adódó súlyával. Na, már gondolom, kíváncsiak vagytok, hogy mit hadovál itt össze a tóthgabi már megint, bökje már ki, hogy mi történt, amitől most hirtelen fel kellett nőnie!  

A fotó saját tulajdon, a képek felhasználása más fórumokon tilos

Készen álltok? Mer’ én nem… Na, jó, képzeljétek, megvettük életünk első közös otthonát a Krauszommal. Már nem bérlemény, nem másnak fizetek, hanem a banknak, de legalább ez már a miénk lesz.  Mi alakítjuk, rendezgetjük, bár még inkább abban a fázisban van, hogy bontjuk atomjaira, hogy azután újra összerakhassuk. Őszintén nem látom még, hogy ebből az állapotból hogyan lesz pár hét múlva költözés, de muszáj, hogy legyen. Úgyhogy, ha más nem, még a földön alszunk majd és lavórban fürdünk, de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra. Még el sem hiszem, hogy megtörtént!  

Amúgy ezt Ti tudjátok most meg először, mert eddig csak a család és a szűk barátok látták, hogy hetek óta fenekestől felborult az életünk. Illetve egyelőre csak az enyém, mert a Krauszom forgat és tulajdonképpen ő ebből csak annyit érzékel, hogy én idegbeteg vagyok, és mire hazaér, úgy rogyok össze, mint egy rongybaba. Hiába magyarázom neki, hogy egész nap stresszelek, hogy most éppen mi derült ki a bontási fázis során, ami előre nem volt látható és ezáltal extra, nem kalkulált költséggel jár. Hogy egy csomó olyan kérdést tesznek fel, amire egyedül nem tudom a választ. Rettegek, hogy valamit rosszul csinálok, mondok, hogy rossz döntést hozok.  

Ráadásul itt van velem Hannim, akit nem akaszthatok fel egy szögre, amíg tárgyalok például egy banki ügyintézővel, aki szintén néha úgy magyaráz, mintha kínaiul mondaná, kantoni dialektusban. Az én Hannikám pont ugyanúgy beszél hozzám, miközben telefon van a fülemen, mintha nem lenne telefon a fülemen, így aztán azt sem hallom, amit a vonal másik végén mondanak, és azt sem, amit ő hablatyol nekem. De mondjuk őt ez egyáltalán nem érdekli, akkor is végig szokta mondani.  

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legeslegeslegeslegjobb testvérem a földön. Úgy vannak már együtt Hannival, mint borsó, meg a héja. Hatalmas segítség, hogy akár 1-2 napra is el tudja vinni, úgy, hogy tudom, a lehető legjobb kezekben van. Elképesztően jó a kapcsolatuk.  

Képzeljétek, Hannika bulizott a tesóm szülinapján, amire én nem tudtam menni, mert beteg voltam. Már előtte lévő napon is együtt voltak és a szülinapi buliba is vitte magával. A lányom úgy ropta, hogy mindenki a csodájára járt. „Veva nénnye”, ahogy Hanni hívja, meg olyan szeretettel veszi körül, hogy teljesen elolvadok tőle. Körbepárnázza az ágyat, ha ott alszik, és tanítgatja. Már saját szeánszaik vannak, amiket csak kívülről szemlélhetek, mert a sajátjuk. Nagyon hálás vagyok, Tesókám, nélküled már nemcsak citromfüves teát iszogatnék, hanem néha zsákszámra kapkodnám a nyugtatókat.  

A fotó saját tulajdon, a képek felhasználása más fórumokon tilos

De viccet félretéve, én tényleg mindig csak röhögtem, amikor valaki azt mondta, hogy egy építkezés milyen stresszes, de most utólag be kell látnom, hogy mindenkinek igaza volt. Ha bárkit megbántottam volna, mert nem vettem komolyan az idegállapotát lakásfelújítás, költözés okán, ezúton is elnézést kérek. Engedélyek, átírások halmazában élek hetek óta, már elhiszem… mindent elhiszek! Sőt, én megspékeltem még egy óvodai beszoktatással tavasz végén, úgyhogy emeltem a tétet.  

Szóval, visszatérve a blog első soraira, én úgy érzem, most válok felnőtté. Életem első saját otthona, első saját hitele, első ilyen hatalmas felelőssége, és első házátalakítása, hamarosan első óvodai beszoktatása… Bevallom, picit betojtam, hogy képes leszek-e végigcsinálni, pláne, hogy a hiedelemmel ellentétben a mi szakmánk azért elég bizonytalan, de legalábbis ciklikus. Amikor ebbe úgy igazán belegondolok, gyorsan le is dobok egy kilót. Ennek alapján eddig hatszor gondoltam bele, mert annyit stresszeltem le magamról az elmúlt pár hétben. De megérte, mert most ünnepélyesen megfogadom, hogy a húsvéti tojásokat már az új otthonunkban fogjuk festeni.