A bizalmat egy másik emberben évekig tarthat felépíteni, lerombolni azonban egy pillanat műve. Elítéljük az őszintétlenséget, a megcsalást, a félrelépés mégis, mióta világ a világ, előfordul a nők és a férfiak körében egyaránt. De mi lehet mögötte a valódi mozgatórugó? A folyamatos gyanakvás és féltékenykedés a másik fél részéről önbeteljesítő jóslatként működhet?

Mihalec Gábor

– A klasszikus megcsalásnak nagyon sokféle oka lehet, de jellemzően a kapcsolatból magából fakadnak. Ilyen például, hogy a párnak elrendezetlen, szőnyeg alá sepert konfliktusai vannak, más a szexuális étvágyuk, eltérő a szeretetnyelvük, azaz nem úgy szeretik egymást, ahogy a másiknak jó, esetleg állandó a bizalmatlanság az egyik fél részéről – kezdi Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, házassági tanácsadó. – De fakadhat a megcsaló fél családi mintáiból is („a nagyapám is megcsalta a nagyanyámat”), ami tudatosan vagy tudattalanul hasonló viselkedésre készteti őt. Sajnos a generációról generációra öröklődő minták gyakran meghatározóak az elszenvedő, megcsalt fél esetében is. Amikor egy nő például mindig olyan férfit választ magának, aki hajlamos a félrelépésre, ezáltal azt az általa „megszokott” és folyamatosan hallott családi mintázatot örökíti tovább, miszerint „na látod, kislányom, megmondtam, hogy a férfiakban nem lehet megbízni”, „a férfiak mind hűtlenek”. Ha egy párkapcsolat alapból bizalmatlansággal indul, az bizony hosszabb távon megmérgezi a legszebb románcot is. Ezek azonban mind olyan problémák, amiken lehet és kell is dolgozni, így sok esetben megelőzhető a félrelépés.

A hűség két formája

– A hűségnek két típusa van, a pozitív és a negatív hűség. Pozitív hűség esetén feltétlen bizalommal állunk a párunkhoz („olyan jó érzés, hogy bízhatok benned”), ilyenkor meg se fordul a fejünkben, hogy a másik netán máshol keresné a boldogságot. A negatív hűség ennek épp az ellenkezője, amikor eleve úgy vágunk bele egy új kapcsolatba, hogy úgyis meg fog csalni, hiszen „minden férfi csak azt akarja”. Ennek az a veszélye, hogy bár azt gondolhatjuk, hogy így, ha valóban megtörténik, kevésbé fogunk sérülni, kevésbé lesz fájdalmas a megcsalás, sajnos közben növeljük is az esélyét annak, hogy a párunk tényleg félre fog lépni. Hiszen ő ezt előbb-utóbb úgy fogja dekódolni magában, hogy „hát, ha ezt várják el tőlem, akkor megteszem.” Ha a gyermekkorunkból hozott minták, esetleg a saját rossz tapasztalataink miatt nem tudunk megbízni senkiben és ez visszatérő probléma, akkor amellett, hogy ezt tudatosítjuk, szakember segítségével érdemes elindulni a „gyógyulás” útján.

Őszinteség és transzparencia

Egy párkapcsolatban mindkét félnek tennie kell azért, hogy a bizalom kölcsönösen kialakuljon és megerősödjön.

– Építhetjük a bizalmat egyrészt azzal, hogy transzparensek és elszámolhatóak vagyunk az időnkkel és a kapcsolatainkkal. Nem takargatjuk a telefonunkat, gond nélkül ott felejtjük az asztalon képernyővel felfele, és nem adunk okot a gyanakvásra. Nem játszmázunk, nem hencegünk az előző kapcsolatainkkal, és tartósan azt igazoljuk a szavainkkal és a tetteinkkel egyaránt, hogy a másik mellett állunk, akár a szüleinkkel szemben is. Fontos az is, hogy pozitív hangnemben, tisztelettel beszéljünk a párunkról, akkor is, amikor ő nincs ott. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy megszűnik az „én” egy párkapcsolatban. Nem kell minden egyes beérkező emailünkről beszámolnunk a másiknak. Épp ellenkezőleg, fontos, hogy megmaradjanak az énhatárok, de az őszinteség és a transzparencia kulcsfontosságú kezdetektől fogva. Ha a párunk a korábbi rossz tapasztalatai miatt nem tud bízni bennünk, segíthetünk neki azzal, hogy a fent említett módon viselkedünk. Ehhez azonban kommunikációra van szükség, arra, hogy a kapcsolat elejétől fogva őszintén beszélgessünk egymással.

Fektessük le a szabályokat – mi fán terem a poliamoria?

Ahhoz, hogy a megcsalás megelőzhető legyen, elkerülhetetlen, hogy tisztázzuk, mit jelent számunkra a hűség fogalma.  

– Lehetséges, hogy míg nekünk már az is nagyon rosszul esik, ha a párunk az exével tartja a kapcsolatot és néha találkoznak is, a párunknak ez simán belefér. A kapcsolatot definiálni kell. Mi az, ami belefér számunkra és mi az, ami semmiképp? Manapság egyre gyakoribb jelenség a poliamoria, magyarul „többszerelműség”, ami annyit jelent, hogy a pár tagjai egynél több partnerrel tartanak fent párkapcsolatot úgy, hogy erről mindenki tudomással bír és beleegyezett. Kérdés, hogy a felek valóban őszintén elfogadják-e ezt a felállást, vagy egyikük csak próbálja elfogadni annak érdekében, hogy a másik ne hagyja el. És vajon hosszú távon tényleg megéri? A tapasztalat azt mutatja, hogy végül a legtöbben terápián kötnek ki. Egy párkapcsolat kezdetén tehát kulcsfontosságú, hogy ne csapjuk be önmagunkat, és csak olyan szabályrendszerre mondjunk igent, ami számunkra valóban elfogadható és egyezik a saját elképzeléseinkkel. Így elkerülhetőek a későbbi sérülések, megbántódások, mély lelki sebek, önbecsülési problémák, amikből jóval nehezebb évek múltán kigyógyulni, mint megelőzni.

Ha mégis megtörténik a félrelépés

Minden elővigyázatosság, ígéret és megállapodás ellenére előfordulhat, hogy a pár valamelyik tagja félrelép. Mi a teendő ilyenkor? Megbocsássunk a másiknak vagy ne? Visszaépíthető az elveszett bizalom? 

– Ez nagyon sok mindentől függ. Teljesen más a súlya egy két évig titokban fenntartott párhuzamos viszonynak, mint egy egyszeri megcsalásnak. Függ attól is, hogy a hűtlen fél hogyan gondolkodik a tettéről: teljesen összetöri a tudat és elhatárolódik attól, aki akkor félrelépett, vagy úgy állítja be, hogy ebben neki semmi felelőssége nem volt? Sajnos manapság igen gyakoriak például a munkahelyi csapatépítőn történő félrelépések, hozzám is sokan jönnek hasonló megcsalásos esetek után. Ebben szerepet játszik a fesztelen légkör, az alkohol, a gátlások leomlása. Egy ilyen környezetben könnyebben elveszítik az emberek a kontrollt, és egy pillanat műve elég ahhoz, hogy átlépjék a határvonalat. Ezért, ha már egy ilyen csapatépítő előtt tudatában vagyunk a veszélyeknek, érdemes még előtte beszélgetnünk erről a párunkkal, és lefektetnünk a szabályokat. Összességében azt gondolom, hogy nem lehetetlen orvosolni egy megcsalást, de ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy vegyük könnyedén. A megcsalt fél önértékelését ez mindenképpen kikezdi, ami megnyilvánulhat különféle komplexusokban vagy a szexuális aktivitás drasztikus csökkenésében is. Még akkor is, ha alapvetően nyitott a megbocsátásra. Amennyiben a megcsaló szörnyen megbánta, amit tett és gőzerővel elkezd dolgozni azon, hogy visszanyerje a párja bizalmát, akkor is elmondható, hogy ha ez sikeres is, nem 0-ra fog visszazuhanni a bizalom, hanem mínusz 10-re. 0-ra, vagyis a teljes tiszta lapra visszakerülni nagyon-nagyon nehéz. Kemény küzdelem. Ugyanakkor tudatosítani kell azt is, hogy abban, hogy a kapcsolat sebezhetővé vált, a megcsalt félnek is szerepe van. Ezt sokszor nehéz belátnia annak, aki áldozat szerepben van, de nagyon fontos akkor, ha valóban a kapcsolat megmentése a cél.  

Fontos a megértés

– Nagyon sokat segíthet, ha van egy tér, ahol szabadon kimondhatunk dolgokat. Ahol nem kell játszmáznunk, nem kell attól tartanunk, hogy ha hangot adunk az érzéseinknek, gondolatainknak, bekövetkeznek azok a félelmeink, amiktől rettegünk. Ez gyakran egy párterápiában tud megvalósulni. Ilyenkor mindig beszéltetem a párt külön-külön és közben korrigálom őket: „Mi lenne, ha...” Sokszor meg is személyesítem őket, és elkezdek a nevükben beszélni a másik félhez. Kimondom hangosan mindazt, amit esetleg nem mernek kimondani egymásnak. Nagyon felemelő érzés látni, hogy ezután általában mindkét fél megkönnyebbül. Végre meglátnak egymásban olyan dolgokat, amiket addig nem. A cél ilyenkor, hogy rálássunk a másik szemszögéből is az eseményekre, és megértést generáljunk a párunk irányába. Ez az, ami a legtöbb esetben elmarad, ha csak egymás között próbálják megbeszélni a történteket. Elvesznek a saját sebeik, sérelmeik listázásában és nem látják meg a másikat, úgy igazán. Azt gondolom, ezért megéri segítséget kérni.