A humanitárius válság kezdete óta egész Európában megugrott az online keresésekben az érdeklődés az ukrán nőkkel és lányokkal kapcsolatos szexuális jellegű tartalmak és szolgáltatások iránt. Ennek hatására indította útjára a "Be Safe" névre hallgató online figyelemfelkeltő kampányt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó Különleges Képviselőjének Irodája, valamint a Thomson Reuters hírügynökség. Az emberkereskedelem elleni küzdelem általános jellemzőiről Dr. Jakubovich Nóra Tamarát, a Belügyminisztérium Emberkereskedelem Elleni és Horizontális Ügyek Osztályának vezetőjét kérdeztük. 

Azt ígérik az áldozatoknak, amire a legjobban vágynak 

– A lányok és asszonyok, sőt, a kísérő nélkül érkező kiskorúak különösen kiszolgáltatott csoportnak számítanak az emberkereskedelem szempontjából Európában.

A toborzás során nem az erőszakos elkövetési módok dominálnak, mint például az emberrablás vagy a fenyegetés, hanem a megtévesztés valamely formája is: minden áldozatnak azt ígérik, amire a legjobban vágyik. Az emberkereskedők részéről bevett toborzási taktika, hogy könnyű és jól jövedelmező, szakképzettséget és nyelvtudást nem igénylő munkát, lakhatást ígérnek a traumatizált, bizonytalan jövőképpel rendelkező nőknek. Az ígéreteket ideig-óráig meg is tartják, pár hét, esetleg hónap után azonban egyre többet követelnek, annak fejében viszont kevesebbet biztosítanak.  

A virtuális világban sincsenek biztonságban  

– Sajnálatos tény, hogy ez a jelenség nemcsak offline – tehát jelen esetben határátkelők, vasútállomások közelében vagy segítőpontokon – fordul elő, hanem már az online térben is, sőt, az utóbbi években egyre inkább az internetre tevődött át. Az áldozatok szexuális kizsákmányolás-célú toborzása és hirdetése főként virtuálisan történik, ami további nehézséget jelent a felderítés és a megelőzés szempontjából. 

Mindig járjunk nyitott szemmel 

– Az emberkereskedelem elleni küzdelemben elengedhetetlen az óvatosság és a körültekintés. Gyanús lehet például az a munkaerőtoborzó, aki látványosan sok pénzzel rendelkezik, de nem tudni, hogy mi a foglalkozása; csak fiatal lányokat akar elszállásolni, illetve ismer olyanokat, akik prostituáltként dolgoznak. Általános szabály, hogy az útlevelet, személyazonosító igazolványt – kivéve, ha hivatalos szerv kéri  – soha nem szabad kiadni másnak. Hasznos lehet, ha a menekült másolatokkal is rendelkezik a fontos iratokról és azokat az eredeti okmányoktól elkülönítve tartja. Hivatalos ügyintézés kapcsán mindig fontos a személyes jelenlét, munkavállalásnál pedig az írásos szerződés megléte.  Az előzetes információgyűjtés a munkáltató cégről, vagy segélyszervezethez való fordulás hasznos lehet. Gyanúra adhat okot, ha a munkaadók sürgetnek az aláírással kapcsolatban!  

Csak óvatosan a munkaszerződéssel 

– Hangsúlyozandó, hogy soha semmilyen szerződést nem szabad aláírni, ha annak bármely része nem érthető. Segíthet továbbá, ha az otthonát elhagyó a szállás címét, telefonszámát és a munkáltató adatait elküldi családtagjainak, barátainak, így a hatóságok szükség esetén könnyebben meg tudják találni. Lehetőség szerint érdemes nem egyedül utazni, hanem csoportosan, mert úgy jóval kisebb a kizsákmányolás esélye. Emellett mindig gondoskodni érdemes  arról, hogy a telefont feltöltött állapotban, magánál tartsa. 

Amikor már megtörtént a baj… 

– Természetesen lehet esély a szökésre, de ez általában nem egyszerű. Az emberkereskedelem áldozatai jellemzően nem jelentkeznek a hatóságoknál, illetve nem keresik meg a segítő szervezeteket sem. Ennek sokrétű okai lehetnek: az elszenvedett trauma romboló hatásai megnyilvánulhatnak szégyenérzetben, sok esetben az elkövetők jelentette fenyegetés, zsarolás vagy éppen az elkövetők felé fennálló érzelmi függőség is akadályozó tényezőként jelenik meg. Az áldozatok nemigen gondolják, hogy lehet esélyük egy másik életre. Ebből adódóan különösen nagy jelentősége van az áldozattá válásra utaló jelek felismerésének és az áldozatok formális beazonosításának, ugyanis csak ezután válnak jogosulttá a célzottan emberkereskedelem áldozatai számára kialakított ellátásokra és egyéb támogatásokra.  

Sokan összefogtak 

– Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a világ legnagyobb biztonsági szervezete, amely Európa, Észak-Amerika és Közép-Ázsia 57 résztvevő államát fogja össze, így a "Be Safe" figyelemfelkeltő kampány híre minden célországba eljutott.  

 Van kiút 

A https://www.helpforukrainians.info/ weboldalon orosz és ukrán nyelven is feltüntették az illetékes, legfontosabb segítő szerveket a leggyakoribb célországokra lebontva. Magyarországon az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT)  ingyenesen hívható a nap 24 órájában a +36 80 20 55 20 telefonszámon. Az OKIT elsősorban a kapcsolati erőszak áldozatainak nyújt segítséget, azonban e tevékenysége mellett ellátja a prostitúció- és az emberkereskedelem (szexuális- és munkacélú kizsákmányolás) áldozatainak segítését is. A bajbajutottak ezen felül a hatóságoknál és a segélyszervezeteknél jelentkezhetnek segítségért, például a Baptista Szeretetszolgálat a +36-20-239-2297-es telefonszámon és az ukrajna@baptistasegely.hu e-mail címen elérhető, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány pedig a +36-96-204-168 telefonszámon várja a hívásokat.