A szexuális célú kizsákmányolás egyik bevált módszere az ún. „loverboy” elkövetési módszer, amikor a jóképű, fiatal bűnözök szerelmet színlelve hálózzák be áldozataikat. Kopf Katalin a Nyugat-dunántúli Regionális Kríziskezelő Ambulancia és az emberkereskedelem áldozatait segítő átmeneti szállás vezetője a legelképesztőbb eseteket osztotta meg velünk.  

Tudják, mit csinálnak  

– A mélyszegénységben élő áldozatokra kilátástalan helyzetüket kihasználva csapnak le az emberkereskedők – kezdi Kopf Katalin. – Ezek a jellemzően fiatal lányok nehéz körülmények között élnek, kicsi az önbecsülésük és végtelenül szeretethiányosak. Belekapaszkodnak az első adandó lehetőségbe, amikor valakitől odafigyelést és törődést kapnak; pontosan erre építik módszerüket a „loverboy-ok”. A kerítő férfiakra a lányok sokszor álláshirdetés útján találnak rá, és szomorú tény, de a jelentkezők annak tudatában vállalják a rájuk bízott feladatot, hogy tisztában vannak vele: szexmunkára fogják őket kényszeríteni. Szintén gyakori, hogy különböző szórakozóhelyeken szemelik ki őket, akik közül a legszebbek, legfiatalabbak szerelembe ejtése a cél.  

Szebb jövőt ígérnek  

– A húszas éveik elején járó férfiak jó megjelenésükkel és kedvességükkel csábítják el kiszemeltjüket. Udvarolnak, randevúra hívják őket, a lányok pedig hálásak a kiemelt figyelemért. Ez a mámoros időszak hetekig – esetenként hónapokig is – eltarthat; ilyenkor minden tökéletes, mesébe illő. Az áldozatok szerelembe esnek, leszáll a rózsaszín köd, ami biztos eszköz a fiúk kezében, így indul el a manipuláció. A lányok ilyenkor már – részben a „vak szerelemtől”, részben pedig a „partnerük” nyomásának hatására – nem hallgatnak sem szülőre, sem barátra. Boldogan indulnak el külföldre egy szebb jövő reményében.  

Ráveszik a szexmunkára   

– A „loverboyok” két típusát különböztetjük meg: egyikük csak kerítő, másikuk viszont futtató is. Előbbi esetén viszonylag hamar ráébrednek a lányok, hogy emberrablás áldozatai lettek, míg az utóbbinál ez a folyamat hosszúra nyúlhat, mivel az elkövető párkapcsolatot színlel. Mindkét esetben kiküldik vagy külföldre csalják őket, ahol elveszik az irataikat és fogvatartottként szexuális tevékenységre kényszerítik őket. Sok „loverboy” a partnerével marad, és először csak kérleli őt a teste áruba bocsátására, majd később verbális erőszakot alkalmazva utasítja, ami nagyon hamar fizikai bántalmazásba torkollik.  

A kuncsaftok nem sejtenek semmit  

- Nagyon megmaradt bennem egy 17 éves lány története, aki egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a “loverboy”-jal. A szülei tiltása ellenére három hét után összeköltözött vele, sőt, az iskolát is abbahagyta. Három hónapnyi együttélést követően a férfi elvitte Németországba, ahol eladta egy futtatónak. Az áldozat az egyik kuncsaftja segítségével tudott elszökni; ő értesítette a rendőrséget. Miután a hatóság felvette velünk a kapcsolatot, mi hazahozattuk és egy védett házban elhelyeztük. Szomorú, de a legtöbb kuncsaft úgy veszi igénybe ezeket a szexuális szolgáltatásokat, hogy azt hiszi: a lányok önszántukból vannak ott.  

Hogyan tovább?  

 – 2011 óta vezetem a védett házakat, de azóta nem láttam olyan áldozatot, akinek sikerült volna önerőből elszöknie – mondja szomorúan Katalin. – Általában egy kuncsaft segítségével tudnak szabadulni a fogságból, ugyanis nem ritka, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben jó kapcsolatot, már-már barátságot alakítanak ki velük, ami később kiút lehet számukra. A szabadulást viszont nehezíti, hogy az áldozatok szégyellik, ostorozzák magukat, holott nem ők felelősek a kialakult helyzetért. A test és a lélek kihasználása megbocsájthatatlan! Sokan annak sincsenek tudatában, hogy emberkereskedelem áldozatai lettek, hiszen azt hiszik, hogy párkapcsolatban élnek az elkövetővel, akinek – jellemzően zsarolás és agresszív fellépés hatására – próbálnak megfelelni. A büntetés kiszabásakor azonban fontos szempont, hogy mire hivatkozva történik a feljelentés, ugyanis egy kapcsolati erőszak elkövetője jóval kevesebb büntetést kap, mint az, akit emberkereskedelem és szexuális kizsákmányolás miatt kerítenek rendőrkézre.  

Van kiút  

– Az áldozatok szabadulásuk után is még kilátástalannak érzik helyzetüket. Nem tudják, kihez fordulhatnak és félnek attól is, hogy a bántalmazó rájuk talál. Talán, ha tudnák, hogy mennyi lehetőségük van az újrakezdésre, bátrabban mernének lépni. A Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány a kormányzattal együttműködve két védett házat tart fenn. Ezen kívül pedig az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal van szerződésünk, amely lehetővé teszi, hogy az emberkereskedelem áldozatai egy ingyen hívható telefonszámon bármikor segítséget kérhessenek. A védett házban elhelyezett érintettek lakhatást, étkezést és orvosi ellátást kapnak, illetve jogász, pszichológus és szociális munkás támogatásával élhetnek. A legfontosabb, hogy bár a helyzet sokszor reménytelennek tűnik, mindenki számára van segítség.  

Járjunk nyitott szemmel!  

Katalin felhívja a figyelmet arra, hogy egy új ismeretség során semmiképpen se engedjük, hogy teljesen elragadjanak minket az érzelmek.  

– Próbáljuk meg tiszta fejjel látni a helyzetet, tartsuk a három lépés távolságot és akadályozzuk meg, hogy az új partner ellehetetlenítse a szeretteinkhez fűződő kapcsolatunkat – tanácsolta. 

– Érzékenyítő előadásainkkal magunk is törekszünk arra, hogy a gyermekeket és a tinédzsereket figyelmeztessük a rájuk leselkedő veszélyekre. Edukációs és prevenciós szándékkal, térítésmentesen tartjuk ezeket az alkalmakat, melyek során sajnos sokszor kiderül, hogy a fiatalok még az emberkereskedelem fogalmával sincsenek tisztában – meséli Katalin. 

Titkos védelem  

– Védett házaink pontos helyszíne a biztonság érdekében titkos. Az ott tartózkodás ideje először három hónap, de ha valaki úgy érzi, hogy tovább szeretne maradni, és ez szakmailag is indokolt, akkor az időtartam hosszabbítható akár évekre is. A védett házak rendelkeznek ún. kiléptető lakásokkal, ahol további öt évig biztonságban élhetnek az áldozatok. Ott sem hagyjuk őket magukra: szakemberek segítik őket a mindennapokban. 

Kérjünk segítséget! 

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, az emberkereskedelem és a prostitúció áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.  

Az OKIT anonim módon,  a nap 24 órájában – Magyarország területéről vezetékes és mobiltelefonról egyaránt – ingyenesen hívható a  06 80 20 55 20-as telefonszámon. Mindemellett, amennyiben Ön vagy valaki a környezetében kapcsolati erőszak áldozata, segítséget kérhet a Szolgálattól az okit@csalad.hu e-mail címen is.

Amennyiben Ön vagy valaki a környezetéből úgy érzi, túl sok a teher, nincs remény, hívja anonim módon, ingyenesen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének 116-123-as számát.  

Segélytelefon: 06/80-20-55-20 

E-mail: okit@csalad.hu

Weboldal: www.okit.hu