A legjobb családban is előfordulnak súrlódások, nincs ez másképp e sorok írójánál sem. Színes kis csapat a miénk: van köztünk 19 éves fiatal felnőtt palánta, a nyugdíjas évek felé igyekező házaspár, 80 éves mosolygós, de folyamatos „csínytevéseket” elkövető nagymama, illetve jómagam, aki a maga kiforrott személyiségével szintén foggal-körömmel ragaszkodik a jól bevált dolgaihoz. Így érthető talán, hogy a családi rigolyák mintapéldányai vagyunk mindahányan.

Édesanyám például imádja a kertjét csinosítgatni, öntözni, ápolgatni, a nagymamám viszont széles mosollyal az arcán, MacGyvert is meghazudtoló profizmussal vágja le tövig anyukám rózsáit, vagy távolít el bármit, ami szerinte „nem oda való”. Gyűjtögető életmódot is folytat, azaz nagyon szeret zsebre tenni el-elhagyott tárgyakat, amire szerinte nincsen senkinek szüksége – igaz, neki sincsen. Így tűnnek el rendszeresen a kisebb-nagyobb szögek, gemkapcsok, tollak, elemek, de olyan is előfordult, hogy a fogkeféinknek vagy hullámcsatjainknak veszett nyoma. Az aprópénzek szintén lábra kélnek otthonunkban, de így már legalább értjük, hogy honnan van nagyinak csekélyke nyugdíja ellenére is annyi forrása, hogy anyagilag rendszeresen támogassa az unokákat… Hát a közös kasszából adakozik!

Az apukámnak is megvannak a maga rigolyái… Nagyon szereti például fúrással, fűrészeléssel vagy fűnyírással indítani a napot, de kizárólag szombaton és vasárnap, reggel 6-9 között. A 19 éves húgom viszont a hajnali 2 órát tartja a legideálisabbnak arra, hogy telefonon beszélgessen a barátaival és a békés tücsökciripelést visító nevetéssel szakítsa meg.

És hogy mi a megoldás arra, hogy ne kergessük őrületbe egymást és megmaradjon a harmónia? Ezt a karantén alatt már remekül kidolgoztuk: minden héten egyszer családi kupaktanácsot tartunk, ahol higgadtan megbeszéljük, hogy kit mi zavar, majd megpróbálunk az élhetőbb mindennapok érdekében kompromisszumokat kötni. Mivel a közös nevetések még mindig sokkal gyakoribbak, mint az idegőrlő viták, így azt hiszem, hogy ez a stratégia működik! No de mit mond a szakértő?

Összeegyeztethetők vagyunk?

– Ez a szó, hogy “rigolya”, eleve hordoz valamilyen kellemetlen jelentést, talán éppen amiatt, mert általános élményünk lehet, hogy a magunk és a másik szokásai néha összeegyeztethetetlenek – kezdi Oláh Csilla gyermek klinikai szakpszichológus. – Az, hogy mit tartunk normálisnak, egészségesnek, alaposnak, megfelelőnek, értékesnek, személytől függően változhat, sőt, egy személy szokásai is változhatnak attól függően, hogy hány éves, milyen a gazdasági helyzete vagy épp az egészségi állapota. A szokásaink sokszor az élményeink és az attitűdjeink alapján alakulnak ki, illetve befolyásoló tényező lehet még a motivációnk is.


Bájos furcsaság vagy súlyos normaszegés?

"Fontos, hogy tudjunk kommunikálni, kérni és megbocsátani, ami pedig talán még fontosabb: tudjunk örülni!"

– A hétköznapok sok olyan helyzetet hoznak, amelyekben az együttműködés azt követeli meg, hogy a feladatokat felosszuk. Ez azt is jelenti, hogy annak megoldása egyéni felelősséggé válik, és ezen a ponton előfordulhat, hogy az együttműködés és az önrendelkezés összeütközik. Például ha a férj feladata a bevásárlás, és ő azokat az élelmiszereket veszi, amelyeket a felesége nem szeret, akkor ebben a szituációban a közös érdek és az önrendelkezés kerül konfliktusba. A legtöbb hétköznapi feladat megszervezése körül kialakulhatnak nézeteltérések, amelyek a ”bájos furcsaságtól” a „súlyos normaszegésig” variálódhatnak. Azt gondolom, hogy a leggyakrabban a háztartás, a pénz és a szervezés okoz sok konfliktust, illetve a kapcsolati szokások is tartogathatnak nehézségeket.

Ismerjük meg önmagunkat és egymást

Csilla szerint érdemes megismernünk magunkat és a környezetünkben élőket, mert az együttműködést, a feladatok jó felosztását és kiosztását csak így lehet személyre szabottan megtenni.

– Fontos, hogy tudjunk kommunikálni, kérni és megbocsátani, ami pedig talán még fontosabb: tudjunk örülni! Sokan talán azzal az elvárással tekintenek önmagukra és a családjukra, hogy tökéletes gépezetként működjenek, ám véleményem szerint az a családi élet hatékony és élvezetes, amelyben az együttműködés és az önrendelkezés folyamatosan megújuló egyensúlyban van. Fontos a rugalmasság, ugyanakkor elengedhetetlen a határok meghúzása is, hiszen szabályok nélkül nem lehet igazságosan „játszani”.

Okos enged, szamár szenved?

– Egy kapcsolat olykor igényli, hogy visszább húzódjuk, máskor viszont éppen az a jó, hogy előrébb lépünk. A kapcsolatok dinamikája talán bonyolultabb annál, hogy ilyen bölcsességekre merjük bízni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha valaki minden helyzetben ugyanazt a választ adja, ugyanúgy reagál (például mindig enged), az valójában nincs teljesen jelen. Ekkor előfordulhat, hogy egy idő után a kapcsolat kifárad, hiszen ha egy kapcsolatnak nincs jelene, annak egészen biztosan nincs jövője sem.

Együttműködő generációk

A szakértő szerint a legfontosabb, hogy két szempontot tartsunk szem előtt: az együttműködést és önrendelkezést.

"A generációk valójában ugyanazon mennek keresztül, csak más szinteken, amelynek megértése és megértetése kulcsfontosságú."

– A generációk valójában ugyanazon mennek keresztül, csak más szinteken, amelynek megértése és megértetése kulcsfontosságú. Érdemes feltérképezni, hogy kinek mi az igénye, mik a lehetőségei. Azt tudom elképzelni, hogy az együttműködés érdekében ki lehetne próbálni, hogy bevezetnek egy „randi napot”, az önrendelkezés nevében pedig lehetőséget adnak rá, hogy az egyik alkalomra a nagymama, a másikra az unoka találjon ki programot. Fontos, hogy tisztázzuk: előfordulhat, hogy nem tetszik, nem élvezzük, nem értjük, amit a másik szeret, de a visszajelzéseinket csakis szeretettel, építően adhatjuk át egymásnak. Ezek a kommunikációs helyzetek segítik az önismeretet, a másik megismerését, illetve elkezdik közelíteni egymáshoz a résztvevőket.

A szokásaink olyanok, mint az izmaink

– Úgy vélem, bizonyos karaktervonásaink az idő múlásával lágyulnak, mások erőteljesebbé válnak, és ez így van rendjén. A vonásaink olyanok, akár az izmaink, minél gyakrabban használjuk őket, annál erősebbek, látványosabbak, ügyesebbek lesznek. Érdemes tehát olyan szokásokat, képességeket kiépíteni és „gyakorolni”, amelyeket meg szeretnénk tartani. A „jó” kommunikáció általános ismérve pedig, hogy hiteles és építő. Az asszertív kommunikáció sokszor a leginkább célravezető, amely egyébként az együttműködés és az önrendelkezés egyensúlyán alapszik, illetve annak kialakítására törekszik. Ezek alkalmazásával nagyon sokat tehetünk azért, hogy örömteli, harmonikus családi életet élhessünk!