Az 1946 óta működő Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság (The Commission on the Status of Women – CSW) 45 tagállam képviselőiből áll, akiket négyévente választanak meg. A CSW konferencia az ENSZ egyik legnagyobb, immár 67 éve rendületlenül megtartott rendezvénye, ahol a tagállamok szakpolitikusai mellett a nők helyzetével foglalkozó civil szervezetek is képviseltetik magukat. Az ülések célja a nők egyenjogúságának előmozdítása az élet minden területén, melynek érdekében a felmerülő problémák megoldására a résztvevők javaslatokat is tesznek.  

A Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság éves konferenciáját idén március 6-17. között rendezik meg New Yorkban, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett. Az idei kiemelt téma az innováció és technológiai változás, valamint az oktatás a digitális korban, abból a szemszögből, hogy mindez hogyan segíthet a nemek közötti egyenlőség megvalósításában, illetve a nők és a lányok helyzetének megerősítésében.

A magyar delegáció tagjaként dr. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára sajtóbeszámolók szerint kiemelte: “a magyar család- és nőpolitikai intézkedéseket külföldön is példaértékűnek és követendőnek tekintik.” A nemzet építőköve a család, melynek fontos eleme a nők kettős szerepvállalása és helyzete. Magyarországon az elmúlt 10 évben 18 százalékkal emelkedett a nők foglalkoztatása és emelkedett a gyermekvállalási kedv is. Ennek elérésében a legfontosabb hazai intézkedések közül a 30 év alatti gyermeket vállaló nők személyi jövedelemadó mentességét emelte ki, valamint a CSED-et, azaz a csecsemőgondozási díjat, amit 100 százalékkal megemelték. Említette még a GYED Extrát, amivel a nők a gyermek féléves korától egészen kétéves koráig nyolcórás munkaidőben úgy dolgozhatnak, hogy közben megkapják a családtámogatást. Hangsúlyozta, hogy a meghozott családpolitikai intézkedésekkel a nőknek a szabad választás lehetőségét akarják megadni. Utalt arra is, hogy  a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség tekintetében is fejlődik az ország. „Sokat haladtunk a foglalkoztatásban, hiszen a magyar kormány fő célkitűzése a szabad döntésen alapuló választás lehetősége elsősorban az édesanyák, de az egész család számára is” – fogalmazott.

Az ülésszak keretében rendezett CSW67 Civil Forumon a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) egyedüli magyar civilszervezetként harmadik alkalommal tart angol nyelvű kísérőrendezvényt, ebben az évben immár személyes részvétellel. A „Nő, Család és Karrier – digitalizáció a munka és a magánélet egyensúlyának szolgálatában” című fórum március 16-án helyi idő szerint 8:30 – 10:00 óra között lesz az ENSZ Church Center épületében.

Az MNKSZ rendezvényének célja a digitális technológiákkal kapcsolatos magabiztos, ugyanakkor kritikus közös gondolkodás elősegítése, a magyar jó példák bemutatása, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása, kiterjesztése. A digitális eszközök felelős használata ugyanis elengedhetetlen a tanulásban, a munkában, a társadalmi részvételben, az élet szinte minden területén.  

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője prezentációjában ezzel összhangban mutatja be a digitalizáció női munkavégzésre gyakorolt hatásait, a Családbarát Magyarország Központ saját digitalizációs gyakorlatát, valamint az egyedülálló magyar családpolitika ismérveit.

Az eseményen köszöntőt mond Dr. Horváth Zsuzsanna ENSZ nagykövet, és előadást tart Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) elnöke, Dobi Kitti, az MKB Bank Nyrt. - Magyar Bankholding Humán erőforrásért felelős vezérigazgató helyettese, valamint Dr. Konczosné Szombathelyi Márta, a győri Széchenyi István Egyetem professzora. Az esemény két amerikai civilszervezet vezetőinek előadásaival zárul.    

További információkat ide kattintva talál: www.noikarrier.hu

Regisztráció a személyes részvételű, angol nyelvű rendezvényre: http://www.womenscareer.org/