Augusztusban 13 millió tankönyvet szállítottak ki több mint négyezer iskolába 11,2 milliárd forint értékben – emlékeztetett az államtitkár.

Az intézmények a pótrendeléseket a tanulók tavasztól szeptember 1-jéig történt iskolaváltása miatt adták le. Ezeket a tankönyveket már kiszállították, illetve a napokban szállítják ki – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Tankönyvkiadás

Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben három kiadó teljes tankönyv-portfólióját is felvásárolta az állam. Közülük a legnagyobb a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Croatica kiadója, amelytől 171, többnyire kis példányszámú, a nemzetiségi oktatásban használt tankönyvet vettek meg. Hozzátette, hogy a közeljövőben is terveznek még néhány kiadóvásárlást.

Azt mondta: az idei tankönyvrendelésben 85 százalék fölötti volt az állami kiadású tankönyvek aránya, és a kormánynak nem célja a 100 százalék elérése. Az idegen nyelvű – különösen az angol – tankönyveknél számítanak a nemzetközi nagy kiadók jelenlétére.

Ingyenes tankönyvek

Megerősítette, hogy 2020-tól már nemcsak az 1-től 9-ik évfolyamon tanuló, hanem valamennyi, a köznevelésben tanuló diák ingyen kapja majd a tankönyvet. Az ingyenes tankönyvek biztosítására az ideinél 2,8 milliárd forinttal több, 13,9 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben.

Beszámolt arról is: a következő tanévtől a minisztérium közvetlenül a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel (Kello) számolja el a tankönyvek árát, így az iskoláknak csak a tankönyvrendeléseket kell leadniuk. Ezzel jelentősen csökken a bürokrácia – jegyezte meg.