A mítosz szó hallatán a legtöbben a régi idők mendemondáira asszociálnak. Valóban gazdag a történelmünk ilyen a históriákkal, de talán nem is gondolnánk, hogy mennyire átszövik még mindig a mindennapjainkat. Sokukat családunkból és a saját kultúránkból hozunk; némelyiknek pozitív hozadéka van, de vannak olyanok is, amelyek megkeseríthetik a mindennapjainkat. 

Szabó Győzőné Magdi

Szabó Győzőné Magdi pszichológussal a házassággal kapcsolatos leggyakoribb hiedelmekről beszéltünk. 

– Első lépésként vizsgáljuk meg, hogy pontosan mit is értünk mítosz alatt – kezdi Szabó Győzőné Magdi pszichológus. – A Wikipédia forrásából kiindulva szeretnék egy rövid ízelítőt adni ennek történetéről. Az írással nem rendelkező kultúrákban általában azokat az élőbeszéd formájában és az erre szakosodott mesteremberek (énekmondók, lantosok, varázslók és táltosok) által terjesztett történeteket értjük, amelyek a kultúra és a kisebb-nagyobb csoportok számára valamilyen közös jelentést hordoztak. Ezáltal a mítoszok a közösség emlékezetének fontos részét alkották, az ősök tudását őrizték, amely „tudást” – tekintve, hogy akkoriban még a tudományos, sőt a racionális gondolkodás sem alakult ki az emberekben – vallásos elemekkel mélyen átitatva adtak át. A mítosz, a mitológia egyszerre jelentett tudományos világmagyarázatot, vallási tanítást, hiedelemrendszert, erkölcsi útmutatót és az adott népi-nemzeti csoport megkülönböztető hagyományainak rögzítését. 

A sztereotípia segítheti a gyorsabb észlelést 

Magdolna szerint a mítosz a mai napig életünk része, bár csökken az elfogadottsága.  

– Nagyot fordult velünk a világ, ám az a tény nem változott, hogy idegrendszerünk szerkezetét és működését az adott kultúra is meghatározza. A mítoszoknak, hasonlóan a sztereotípiákhoz, kétségtelenül vannak előnyei is: könnyítik az egyedi észlelést. Hiszen nem tudunk annyi tapasztalatot szerezni, amennyi a másik pontos megismeréséhez szükséges, a sztereotípia „segítségével” azonban sok mindenre következtethetünk. Ugyanakkor természetesen tudnunk kell azt, hogy mindenki más és más, így ne gondoljuk, hogy a sztereotípiák teljes mértékben megspórolják nekünk a másikra való empatikus figyelést. 

Mindenkinek van egy saját valósága 

– Amikor frigyre lépünk, mindketten hozzuk magunkkal azokat a családi szokásokat és mítoszokat, amelyek elemeiből együtt építjük majd fel az új érték- és szabályrendszerünket. A legfontosabb a kommunikáció, hogy képesek legyünk egymásra hangolódni, megtalálni az egyensúlyt és megteremteni a közös értékeket. Hiába jövünk ugyanabból az országból, lehet azonos a vallásunk, ugyanazon értékrendet képviseljük, attól függetlenül a családból hozott mítoszok, viselkedési szabályok lehetnek nagyon különbözőek. Érdekes látni, hogy mennyire másképp éljük meg ugyanazt a történést, helyzetet, azt, hogy házastársunk fejében egy másik valóság él. A szavaink jelentése egy teljes élménymező, amely alapján a tapasztalatainkat szerezzük, a kérdés csak az, hogy kinek mit jelentenek ezek a szavak? 

Sok oka lehet, ha nem házasodunk meg 

– Sok olyan mítosz létezik, ami apáról fiúra, anyáról a lányra száll. Például igen régi hiedelem, hogy ha valaki egy, a társadalom által meghatározott ideig nem megy férjhez, akkor az biztosan azért fordulhat elő, mert valami hiányossága van – folytatja a szakember. – Megbélyegzik, értéktelennek tartják ezeket a hölgyeket és urakat. Károsnak gondolom ezt a meggyőződést, hiszen számos oka lehet annak, ha nem házasodunk meg, például kitolódik a tanulás időszaka, nehézséget okoz az önálló egzisztencia megteremtése, nem találjuk meg a megfelelő partnert vagy egészen egyszerűen csak jól érezzük magunkat egyedül. Azt is látom, hogy az elköteleződés igen nehéz feladat, és nem életkor kérdése, ha nem tud megvalósulni, hiszen a személyiség érettségéből következik, továbbá a külső körülmények is szerepet játszhatnak benne. 

Nem bújhatunk a romantika mögé 

– Szintén gyakori sztereotípia, hogy a romantikus és szenvedélyes kapcsolatokból lesz majd a legjobb házasság: ez lehet igaz, de megvalósulhat az ellenkezője is. Nézzünk kicsit a lángoló szerelem mögé. Állhat a háttérben  két felnőtt, érett identitású ember egymásra hangolódása, a közös örömök megszerzése. Esetükben a személyiség stabilitásából adódóan, máskor racionális beszélgetések alakulhatnak ki és megélhető az élet komplexitása. Ám lehetnek a háttérben olyan személyiségek is, akik a realitásból való menekülés érdekében hajszolják a romantikus szerelmet, de amikor problémamegoldásra lenne szükség, kudarcot vallanak. Egy párkapcsolatban fontos a szenvedély, de ugyanennyire fontosak az észérvek is, hogy a mindennapi kihívásokat és problémákat közösen tudják megoldani, hiszen az élethelyzetek realitás szintjén való kezelését nem lehet elkerülni. 

Óvatosan a gondolatainkkal 

Magdi a régmúlt időkben oly népszerű szokásra: az elrendezett házasságokra is kitér. 

– Véleményem szerint ez egy nagyon érdekes jelenség. "Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá." A William Shakespeare-től származó gondolatot a házasságon belül is értelmezhetjük. Mint az élet minden területén, így a házasságban is kardinális kérdés, hogy mi a vélekedésünk az adott kapcsolatról, és milyen attitűddel, hozzáállással indulunk a közös jövő felé. Ezért történhetett meg, hogy egy-egy elrendezett házasság is sokszor örömteli éveket, évtizedeket hozott. Amennyiben a felek hozzáállása pozitív, nem alávetettként vesznek részt a kapcsolatban, a jót látják egymásban és úgy állnak hozzá, hogy ez működni fog, akkor nagy valószínűséggel tényleg működni fog egy, a saját maguk által megteremtett rendszerként. Egy elrendezett házasság is lehet jó, míg egy romantikus kapcsolat is vallhat kudarcot. Számos pszichológiai kutatás bizonyítja, hogy a gondolatainknak teremtő erejük van, a hétköznapokból is jól ismerjük az önmagát beteljesítő jóslat fogalmát, működését. Nyilván a tényeket nem tudjuk befolyásolni, azt viszont, hogy miként reagálunk rájuk, nagyon is. 

A gondolat sem mindenható 

– Kedvenc példám a lottó: nem lesz telitalálatom attól, hogy gondolok rá, viszont, ha nyerek egy kisebb összeget, rengeteg függ a megélésemen. Örülök neki, hogy nyertem, vagy bosszankodok, hogy miért csak ennyit? Félig teli a pohár vagy félig üres? Ugyanez igaz az élet minden területén, így a házasságban is. Victor Frank könyvében írja le, hogy miként vészelte át a koncentrációs táborban átélteket, és ő is azt vallja, hogy a hozzáálláson áll vagy bukik minden. Elviselhetetlen szenvedésként éljük meg a nehézségeket, vagy arra gondolunk, hogy innen szép a győzelem? Ezek a mi döntéseink, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mit üzenünk az agyunknak: belehalunk ebbe vagy megküzdünk vele? Az agyunk ilyenkor az adott interakciókat veszi üzenetként és egy bonyolult rendszeren keresztül aktiválja erőtartalékainkat.  

A gyermekáldás nem megoldás 

– Az egyik legkárosabb párkapcsolati mítosz az, hogy egy haldokló kapcsolatot majd megment egy közös gyermek – véli Magdi. - Gondoljunk csak bele: adott két ember, akik nem képesek felnőttként megoldani a problémáikat, nem tudnak felelősséget vállalni és egy harmadik féltől várják a megoldást. Ez a harmadik fél pedig hosszasan lesz gyermek, mivel nem 20-25 évesen jön a világra; illetve egyébként sem az ő dolga egy kapcsolat helyrehozása. Ennek következményeként nemcsak a szülők, hanem ő is a problémák áldozata lesz és lelkileg sérült felnőtté válhat. Természetesen ez csak egy lehetséges forgatókönyv és nem szentírás, de egy ilyen helyzetnek sajnos csak nagyon ritka esetben van pozitív kimenetele. Előfordulhat persze az is, hogy a gyermekre való fókuszálás plusz erőforrásokat mozgósít a szülőkben és felélénkíti a megfáradt kapcsolatot, de ez ritkán jellemző. 

A sebek idővel begyógyulnak 

– Cáfolni szeretném azt a meggyőződést is, miszerint „Egy boldogtalan házasság is jobb, mint egy csonka család”. Még véletlenül sem szeretném azt közvetíteni, hogy a gyermeknek jó az, ha a szülei elválnak. Nem az. Ez egy nehéz helyzet, amely mindenkit megvisel. Azonban a folyamatos családi konfliktusok, az abúzusok, a félelmek, a folyamatos dilemma, hogy naponta kell dönteni arról, a gyermek kinek az „oldalára álljon”, kitől meneküljön és kit vigasztaljon meg, kortól függetlenül egy hihetetlenül embert próbáló feladat. A válás feldolgozható, érzelmileg tisztázható, hiszen az alapvető szerepek, szülő-gyermek kapcsolatok nem bontódnak fel. A sebek pedig idővel begyógyulnak. 

Mítoszok helyett pedig álljon itt zárógondolatként egy idézet:  

“A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel.” 

/Thomas Mann/